Volt kitől örökölnie: Michael Phelps fia élete első úszóversenyén tönkreverte a mezőnyt
Szinte levegőt sem vett a legendás úszó második fia a medencében, állva hagyta ellenfeleit az iskolai viadalon.
Az európai úszószövetség (LEN) 260 fős nemzetközi delegációját fogadta szombaton Ferenc pápa a Vatikánban. A küldöttségnek tagja volt Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsanna, akik érmeket szereztek a napokban rendezett római úszóversenyen, valamint Gyárfás Tamás is, mint a LEN kincstárnoka.
Ferenc pápa szombaton Vatikánvárosban fogadta azt a többek között magyar úszók alkotta küldöttséget, amelyet az európai szövetség (LEN) állított össze. „A víz maga az élet, víz nélkül élet nem létezhet” – hangsúlyozta a találkozón a katolikus egyházfő a LEN szombati sajtóközleménye szerint, hozzátéve: „Az önök sportját a vízben űzik, de mégis szilárd, mert állandó elhivatottságot és erőt igényel.”
A 260 fős nemzetközi delegációban helyet kapott Gyárfás Tamás, a LEN kincstárnoka, a római úszóversenyen résztvevő magyar csapatból pedig az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Kapás Boglárka és az Eb-ezüstérmes Jakabos Zsuzsanna.
(MTI)