FTC: ne hagyjuk magukra az egykori élsportolókat

2019. július 31. 17:40

A Ferencvárosi Torna Club azt javasolja, hogy július 31. legyen a Gondoskodás Európai Napja.

2019. július 31. 17:40

Az idén 120 esztendős klub a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságával közösen 2015-ben fordult először felhívással minden magyar sportegyesülethez és sportalapítványhoz.

Azt javasoltuk, hogy minden év július utolsó napján a hazai sportszervezetek mérjék fel, hogy miben és mivel segíthetik egykori élversenyzőik sorsát. Az FTC ezúton kezdeményezi most egy olyan nemzeti munkacsoport felállítását, melyben a hazai sportirányítási szervek, a sportegyesületek és sportágak, felsőoktatási intézmények, pénzintézetek, szakmai együttműködő partnerek és egyéb érintett szervezetek bevonásával a 2019-es év végéig megfogalmazhatjuk rendszerszintű, tartós megoldási javaslatainkat, cselekvési tervünket a hazai sportirányítás felé.” – áll a klub nyílt levelében.

Az FTC szerint a hivatásos sportolók nagy része „burokban” él aktív évei alatt, és az élsportolók „jelentős része képtelen megbirkózni azzal a lelki teherrel, hogy a csúcson töltött éveik végesek, és visszavonulásuk után sokkal kisebb figyelem övezi őket”. Ezért számos korábbi élsportoló küzd depresszióval, pánikrohamokkal, szenvedélybetegségekkel, keveredik bűnügybe, válik el, hal meg idő előtt. Ezek a rossz példák pedig elriaszthatják a szülőket attól, hogy élsportolónak szánják gyerekeiket.

A Ferencvárosi Torna Club, közösen az olasz Lazio Basket, a portugál Sporting, a horvát HASK Mladost és a finn Tampere Pyrinto sportegyesületekkel egy, az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának támogatásával megvalósuló közös projektben való részvételre, közreműködésre szólítja fel a projektben résztvevő országok sportirányításának alakítóit.” – olvasható a nyílt levélben.

A FTC a Gondoskodás Európai Napja projekt keretein belül ez év július 31-et követően bemutatja egy-egy olyan korábbi élsportoló inspiráló történetét, aki nemcsak sportolóként, de a civil életben is bizonyította rátermettségét.

Az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának társfinanszírozásával megvalósuló nemzetközi projekt lehetőséget teremt számunkra, hogy kezdeményezésünk mind hazai, mind európai szinten figyelmet kapjon. Legyen mostantól július 31. a Gondoskodás Európai Napja!” – zárul a levél.

(MTI)

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2019. július 31. 23:43
"csúcson töltött éveik végesek, és visszavonulásuk után sokkal kisebb figyelem övezi őket" Jessssszus. Ez komoly??!! Emiatt kéne aggódnunk? Aki húsz, harminc, ötven évvel ezelőtt tett valami figyelemre méltót, miért kellene élete végéig megkülönböztetett bánásmódban részesíteni, ha azóta semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra? Mellesleg egy tanárt, aki emberek generációit oktatja, neveli, egy körzeti gyerekorvost, aki generációkat gyógyít, egy mérnököt, aki generációk talpa alá tervezi az utat, a hidat stb. mennyi figyelem övez? Aktív éveiben és azután?
Knerten
2019. július 31. 23:28
Persze, ne csak aktív éveikben keressenek eurómilliókat a semmivel, hanem miután 40 évesen "nyugdíjba" mennek, biztosítsunk nekik továbbra is luxuséletet az adófizetők pénzéből! Remek ötlet, támogatom! Az orvosok, nővérek, tanárok meg oldják meg, ahogy tudják. Bocs a demagógiáért, de azért mindennek van határa.
VakzKommondor
2019. július 31. 20:15
Kis pénz. Az hiányzik még a magyar “fociból”
VakzKommondor
2019. július 31. 20:15
Az elmúlt 40 évben a ferencvarosi focicsapatban nem hogy élsoortosló de sportoló sem volt. Úgyhogy ezt nem lesz nehéz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!