Megtámadták a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapját

2021. március 19. 15:20

Több mint 20 IP-címről, összehangoltan támadták meg ismeretlenek az oldalt.

2021. március 19. 15:20
null

Hackertámadás érte a pénteki nap folyamán a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapját, ennek következtében több órára elérhetetlenné vált a héten indított nyilatkozat a gyermekvállalásról, valamint annak aláírásgyűjtő íve. Emellett elérhetetlenné vált az aláírók nevét, foglalkozását feltüntető lista is.

– áll közleményükben.

Mint írják, a nyilatkozatot csütörtökön aláírta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, valamint Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke.

Hangsúlyozták: három nap alatt több mint 500 aláírás érkezett, köztük ismert művészek, tudósok, újságírók, közösségépítő embereké: Böjte Csaba ferences szerzetes, az erdélyi gyerekotthonok alapítója, Csókay András idegsebész, Kovács András Péter humorista és Prieger Zsolt zeneszerző, az Anima Sound System frontembere, Szalóki Ágnes zenész és Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, illetve Süveges Gergely, Takács Bence, Bodacz Balázs, Csintalan Sándor és Szöllősi Györgyi műsorvezetők is fontosnak tartják azt, amiért a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom dolgozik.

Nyitókép: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Facebook-oldala.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gery Greyhound
2021. március 20. 03:22
"hackertámadás" :D "Nagyon ügyes informatikusaink visszaverték" :DDDDDDDD Mivel a petíció űrlapján bármit (akár még HTML meg Javascript kódot is) be lehetett küldeni, és ez mindenféle ellenőrzés nélkül azonnal megjelent az oldalon, én nem csodálkoznék. https://www.reddit.com/r/hungary/comments/m8c4y1/httpswwwharomkiralyfihupeticio_b%C3%A1rmilyen_kamu/
Coccothraustes
2021. március 19. 22:19
Megijedtek a buzik a gyerekektől. Vagy a normalitástól.
polnemkor
2021. március 19. 20:14
Egyértelműen a ma reggeli rádióinterjú válthatta ki a deviánsok dühét.
Pelso j.
2021. március 19. 20:12
Egy nulla jelentőségű mozgalom honlapját ugyan miért támadnák meg?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!