Utolsó pillanatban gáncsolná el a 2023-as budapesti atlétika világbajnokságot Karácsony

2021. augusztus 26. 08:42

A kampányban stadionstopot hirdető, majd főpolgármesterként stadionban pózoló politikus a Fudan Egyetem miatt vétózná a 2023-as hazai rendezésű világversenyt.

2021. augusztus 26. 08:42
null

„Döntöttem a Diákvárosról, az atlétikai vb-ről és a budapesti közlekedést segítő intézkedésekről is”írta közösségi oldalán megosztott videójához Karácsony Gergely csütörtökön. Mint videójában a főpolgármester bejelentette, a fővárosi közgyűlésnek azt javasolja majd, hogy „a főváros vonja vissza a 2023-as Atlétikai Világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását.”

Nem a kormány dönt a Fudan Egyetemről, hanem a budapestiek

Habár a főpolgármester csütörtöki videójában hangsúlyozta, hogy a kormány Fudan Egyetemmel kapcsolatos tervei miatt vonná meg támogatását az atlétikai VB-től, a kormány bejelentette, hogy nem a kormány, hanem a budapestiek döntenek majd a Fudan Egyetemről, hiszen mint a Mandinernek adott interjújában Gulyás Gergely elmondta,

a Fudan Egyetem ügyében népszavazás lesz.

„Stadion helyett kórház”, majd szelfi a stadionból

„Volt itt már szó stadionstopról is Karácsony úr, aztán másfél évre rá a teltházas stadionban fotózkodott (és épültek a stadionok)” – emlékeztetett a főpolgármester bejegyzése alatti kommentben Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. Hozzátette:

Lesz majd ilyen kép a 2023-as atlétikai vb-n is? Vagy ez most nem csak kampányfogás?”

Emlékezetes, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András 2019. szeptemberében még stadionstoppot hirdetett közösségi oldalán.

Röviden megjegyzem

Az atlétikai vb a negyedik legnagyobb sportesemény az olimpia, a labdarúgó-világbajnokság és Európa-bajnokság után. Versenyeit több mint 1,2 milliárd tv-néző fogja követni, ami óriási reklám lenne Budapestnek.

Maga a világbajnokság 500 ezer vendégéjszakát jelent a szállásadóknak, nyolcezer hivatalos vendég érkezik, és több tízezer szurkoló, de már a versenyt megelőző időszakban is sokan látogatnak majd a leendő vb miatt Budapestre, nem beszélve arról, hogy a világbajnokságra épített atlétikai stadion és környékének komplex fejlesztése már elkezdődött.

A fejlesztés ráadásul nem csupán a stadiont érinti, hiszen a csarnok megépítésével együtt megindul a környező zöldfelületek növelése, és kezdetét veszi a Csepeli Nagyerdő Program is.

Maga a világbajnokság 500 ezer vendégéjszakát jelent a szállásadóknak, nyolcezer hivatalos vendég érkezik, és több tízezer szurkoló, de már a versenyt megelőző időszakban is sokan látogatnak majd a leendő vb miatt Budapestre, nem beszélve arról, hogy a világbajnokságra épített atlétikai stadion és környékének komplex fejlesztése már elkezdődött. A fejlesztés ráadásul nem csupán a stadiont érinti, hiszen a csarnok megépítésével együtt megindul a környező zöldfelületek növelése, és kezdetét veszi a Csepeli Nagyerdő Program is.

A képen az épülő Nemzeti Atlétikai Stadion látható, amelyről Szabó Tímea Facebook-oldalán csütörtök délelőtt azt írta: „Nem lesz atlétikai stadion! (...) Karácsony Gergely kezdeményezte a stadion építésének leállítását! Mi szóltunk előre.”

Fotó: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Nyitókép: Facebook 

 

Összesen 478 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2021. augusztus 28. 20:53
Akkor kezdjük a végén. Magyarországon minden önkormányzat egyenrangú. Én egy kis településen voltam képviselő, azon kevesek egyike aki utána nézett a dolgoknak és értette is a rendszer. Vannak kötelező önkormányzati feladatok, ezeket normatív alapon finanszírozza az állam. Mindenkinek egyformán. Vannak önként vállalt feladatok, ezeket saját forrásból LEHET finanszírozni, ha nincs fedezet nem kell elvállalni. Éven túli hitelt (működési) nem vehet fel az önkormányzat csak kormány jóváhagyással. Eladósódni, csak úgy tud, hogy megsérti a saját költségvetési rendeltét és törvényt sért, mert a pénzt másra használja mint amire kell/lehet. A tömeg közlekedés önként vállalt feladat. A beruházási hitelből valósította meg BP és ennek a hitel törlesztésnek a fedezete a "kasszában" lévő pénz. És igen az enne van a költségvetésben, hogy mire mikor költhető, és amikor betették a számlára akkor döntöttek arról, hogy mire lesz felhasználva. Karácsony is tegyen a kasszába, és arról ők döntenek, hogy mire lehet felhasználni Az elejére visszatérve, (mert nincs kedvem sokat írni), az egész onnét indult, hogy bedobta azt a blöfföt, hogy a kormány nem csinálja meg a diákvárost. Ezt egy részt akkor lehet kijelenteni ha az elkészülési határidő letelt. De ami ennél fontosabb, a kormány kijelentette, hogy megcsinálja. Azt már egyszer tisztáztuk, hogy nem létező dolgot nem lehet bizonyítani. Így Karácsony egy saját fikciója alapján akarja felrúgni a megállapodást. Megteheti. (Bár jogilag semmi köze az atlétikai VB-hez. Nem rendezi, nincs szerződésben semmilyen formában a az atlétikai szövetségekkel, csak kiabálni tud, és lejáratni saját magát határon belül, ez nem érdekes, és Magyarországot nemzetközi szinten. Ez pedig még neki sem jó, csak ha így akar politikai hasznot húzni. Lelke rajta, de ez többet visz, mint hoz. Téged lehet, hogy jobban feltüzel, mi soha semmilyen körülmények közt nem szavazunk rá, az ingadozók közt pedig inkább ellenszenvet mint szimpátiát vált ki. Nekem politikailag tetszik a húzás, de nem jó sem az országnak, sem a gazdaságnak. Nem veszitek észre, hogy a félnótás a háttérből beugratta? Ez sete suta meg bedőlt. Már lecserélte a nejére, mostanában egyre többször szívatja, hogy úgy járjon mint fegyőr akinél bárki mást is alkalmasabb jelöltnek tartanak már. Tarlós alatt nem volt pandémia, az eddigre mindig átutalt-ra írom. Egyébként hol van előírva, hogy ha minden hol meg kell húzni a nadrágszíjat akkor ez alól BP kivétel?
Krupp Skya
2021. augusztus 27. 07:40
Még nem lehet tudni, hogy ez a Vétó, hogy hogy fog elsülni. Nem úgy mint Géczynél ott kiszámítható volt az, hogy hogy fog elsülni.
DNS.
2021. augusztus 26. 19:33
Húzd csak magad a bitóra. Piperkőc hülyegyerek.
Mahavira
2021. augusztus 26. 18:58
Ha komolyan nem kell a pesti városvezetésnek, talán volna alternatíva. Debrecenben van repülőtér, s nem utolsó sorban ügyes városvezetés is... bár talán az idő elég szűkös mindennel előkeszülni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!