Történelmi minimumra csökkent 2022-ben a munkanélküliek száma
2023. január 12. 19:20
A COVID-járvány idején félmillió feletti munkanélkülit „jósoltak”, ehelyett évről évre javultunk. Elemzésünk!
2023. január 12. 19:20
p
10
1
30
Mentés
2022-ben minden idők legkevesebb munkanélkülijét tartotta nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hazánkban. Havi átlagban 238 ezer fő volt a létszámuk. A decemberi 230.345 fővel mérték június után a második legalacsonyabb értéket, s a júniusi is csupán 36 fővel volt kevesebb az év végi adatnál.
Tavaly mind a nők, mind a férfiak száma minimumon volt. A múlt évi értéknek közel két és félszerese volt még 2010-ben a regisztráltak száma.
Az ábrából is jól látható, hogy 2002-től egyetlen év kivételével egészen 2010-ig folyamatosan nőtt a munkanélküliség hazánkban. Kis csökkenés mindössze a 2006-os választási évben volt kimutatható. A 2010 előtti éveken át tartó recesszió hazánkban sokkal komolyabb és hosszabban tartó munkaerőpiaci visszaesést, foglalkoztatáscsökkenést és munkanélküliség növekedést produkált, mint a környező országokban. Ez egyértelműen a baloldali kormányok hibás válságkezelésének volt köszönhető.
2010-2019 közti évtizedes javulás során nemcsak évről évre döntöttük meg saját rekordalacsony munkanélküliségi értékeinket, de
az egyik legnagyobb mértékű csökkenést produkáltuk egész Európában.
2020-ban, a Covid-járvány indulásakor többen prognosztizáltak 500 ezer fölötti munkanélkülit, de a legrosszabb hónapunkban is mindössze 376 ezerre nőtt a létszám, az éves átlagos létszám alacsonyabb maradt, mint a 2015 évi. 2020 óta folyamatosan javulnak az értékeink, s még nem törte meg ez a folyamat az orosz-ukrán háború sem.
Tavaly a pályakezdők létszáma is rekordalacsony volt, a regisztrált álláskeresőkön belüli arányuk is 6,4%-ra csökkent, ami történelmi minimum. Ez is mutatja, hogy a munkáltatók nemcsak a meglevő munkahelyek megtartására tudtak fókuszálni, hanem új munkahelyeket is nagyobb arányban voltak képesek teremteni az új belépők számára, mint korábban bármikor.
A minden várakozást felülmúlóan kiváló munkanélküliségi adataink mellett a foglalkoztatottak száma is csúcson van, s rekordalacsony a 20-64 éves inaktívak száma is, azaz minden munkaerőpiaci mutatónk rekordot döntött tavaly.
A szubjektív negatív várakozások, félelmek azonban a társadalomban érzékelhetően már megjelentek. Erre nem csupán abból következtethetünk, hogy megnőtt a száma és nagyobb az olvasottsága a munkaerőpiaci híreknek, hanem pl. a Google Trends „munkanélküliségi segély” keresésre vonatkozó indikátora is folyamatos növekedést jelez. Ennek ellenére a munkáltatók részéről általános a vélekedés, hogy meg kívánják tartani a tapasztalt, jó kompetenciákkal rendelkező munkaerőt, hisz a pótlásuk költséges.
A szerző munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
Varga Judit exférje korábban arról beszélt, hogy nem menne ki Brüsszelbe.
p
2
0
20
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 30 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
horlac15
2023. január 12. 21:44
Szép számsor, de mint minden statisztikát érdemes fenntartásokkal kezelni.
Egyrészt a regisztrált álláskereső és a munkanélküli eleve nem ugyanaz.
Amikor más országgal hasonlítunk össze, akkor meg kell nézni a módszertani eltéréseket, különben almát hasonlítunk a körtével.
Kérdés, hogy maga a módszertan nem változott-e a több mint 20 év alatt (nyilván igen)
A "mennyiség" egy dolog, de nem mindegy a minőség sem, azaz a foglakoztatottság szerkezetének a változása (pl. közmunkások, közalkalmazottak aránya a termelő-szolgáltató szférához képest)
Fontosak a külső tényezők, mint pl a globális gazdasági környezet változása, vagy hogy éppen hányan élnek tartósan külföldön (akik amúgy itthon a statisztikát rontanák).
A statisztika mindenesetre arra jó, hogy mindig elő lehet állítani a megrendelő igényeinek leginkább megfelelő adatsort.
Kurvakönnyű úgy rekord foglalkoztatottságot elérni, hogy lelépett félmillió képzett, cselekedni akaró fiatal.
Aki maradt a a Fidesz magja: a kádárista nyuggerek és semmirekellő cigányok.
A rezsim sikerpropagandája által hazudott "történelmi minimum" sehol nem lenne, HA
1., 600.000 magyar hirtelen hazajönne Nyugatról (de nem jönnek, nem őrültek meg, a hamarosan Európa legalacsonyabb reálbéréért, egy pártállami puhadiktatúrában gürcölni)
2., HA nem csökkent volna 2010, ( Orbán uralkodása kezdete) óta
400.000-rel a magyarországi magyar lakosok száma.