Elképesztően különleges karácsonyi hagyományt mutattak be

2023. december 24. 16:42

Az ötödik adventi gyertyára derült fény.

2023. december 24. 16:42

A szerb ortodox kultúrában szokás, de az egykori hazánk déli részein élő szórványmagyarság körében is elterjedt némely helyeken, hogy karácsonykor, vagyis a mi esetünkben a szenteste éjféli miséje után, az emberek így köszöntsék egymást: „Krisztus megszületett!” – mire a válasz így hangzik: „Valóban megszületett!”, s ezzel mintegy arra is utalnak, hogy beteljesedett az adventi várakozás időszaka, a koszorú körívére erősített négy gyertya mellett lángra lobbant a középütt elhelyezett ötödik gyertya is – írta meg ezt a szép karácsonyi szokást a Híradó.hu.

A cikk szerzője, Jezsó Ákos rámutatott, hogy némely helyeken öt gyertyát tettek az adventi koszorúba.

Ez utóbbi fehér színű és vastagabb mint a többi, és a megszületett Jézus Krisztust jelképezi, ezért csakis a december 24-én éjfélkor megtartott szentmise után szabad meggyújtani.

Az év legsötétebb időszakában ezzel vált teljessé az isteni szeretetet jelképező fénykör, melynek gyertyái úgy világítják be a világot, hogy egyúttal a lelki megtisztulást is szolgálják.

Az adventi koszorú köríve ugyanis az isteni szeretet jegyében fogant újrakezdést sugallja”

– mutatott rá Jezsó Ákos.

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Vágvölgyi Gergely

Mandiner

Idézőjel

Csak akkor lehet igazi ünnepünk, ha a megtérés vezérli.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MICHAEL REICHEL / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154-2
2023. december 25. 09:45
Nem hazánk déli részén élek, de úgy emlékszem, nagyon kicsi gyerekkoromban is a templom előtt várakozók így köszöntek egymásnak: Krisztus megszületett! A válasz: Valóban megszületett! Azt is hozzátették, hogy Dicsőség neki!
2023. december 24. 17:44 Szerkesztve
A hagyományos szerb orthodox kultúrában aligha szokás egyáltalán ádventi koszorút készíteni vagy ádventi gyertyákat gyújtani, mivel az Orthodox Egyházban nem a Karácsonyt megelőző negyedik vasárnapon, hanem mindig november 15., Szent Fülöp apostol ünnepe után kezdődik a készület (ónaptár szerint ünneplő helyi egyházaknál a november 15. a Gergely-naptár november 28-ájára esik; december 25., vagyis Karácsony ünnepe pedig a Gergely-naptár január 7-éjére). A készületi időt hagyományosan nem ádventnek, hanem karácsonyi böjtnek, Szent Fülöp-böjtnek nevezik. Természetesen az ádventi gyertyák gyújtása a görögkatolikusoknál is újabb kori fejlemény, náluk szintén november 15-én kezdődik a karácsonyi böjt, ami hat vasárnapot érint, ezért van hat gyertya.
powerage
2023. december 24. 17:18
"Elképesztően különleges" Még szerencse, hogy a szerzőnek nem meséltek a görögkatolikus adventi koszorúról, amin hat gyertya van, mert az elképedt megdöbbenéstől letépte volna a saját fejét... ...kár, hogy a szerzőnek nem meséltek a görögkatolikus adventi koszorúról.
Mirrmurr
2023. december 24. 17:13
Kedves Mandiner! Kérem, hagyják abba ezt a bulvár stílust, amit az előttem szólók joggal kritizálnak. Szerencsére az Önök által írt cikkeknek csak elenyésző része "elképesztő", "brutális", "borzalmas", amire "senki nem gondolt volna". Boldog karácsonyt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!