Felemelés

Gyereket a magasba! – Új magyar világrekord született

2018. március 13. 16:13

Írta: Csekő Imre

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom játékos világrekord-kísérletre hívta a magyar családokat. Az egyszerre felemelt gyermekek világrekordja március 11-én dőlt meg. A rendezők tizennyolc helyszínen várták a családokat hazánkban és a határon túl, hogy a világcsúccsal a gyermekvállalás fontosságára és a családi élet szépségére hívják föl a figyelmet.

A Budapesti Kongresszusi Központ volt a központi helyszíne az Egyszerre Felemelt Gyermekek Világrekordja elnevezésű eseménynek. A világrekord megdöntésére tizennyolc helyszínen közösen tettek kísérletet azok a fiatal családosok, akikhez eljutott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felhívása.

A budapesti helyszínen Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid bevezetőjében megköszönte a részt vevő családoknak a megjelenést, és elmondta, hogy a mesékben sokszor a harmadik gyermek – királyfi vagy királylány – hoz szerencsét, győzi le az ellenséget vagy örökli a fele királyságot. Magyarországon kevesebb gyermek születik, mint amennyit a fiatalok előzetesen terveznek vagy szeretnének, így a mozgalom célja, hogy a harmadik gyermekek (királyfik és királylányok) is megszülethessenek. Ennek a célnak az elérése érdekében találták ki a világrekord-kísérlet ötletét is.

A program védnökei Böjte Csaba, ferences szerzetes és dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó voltak. Csaba testvér elmesélt egy történetet: néhány éve megkérték, hogy próbáljon felvidítani egy gyászoló fiatal lányt, aki elvesztette a vőlegényét. Rutinos lelkipásztorként minden tapasztalatát latba vetette, de csütörtököt mondott, és nem sikerült megvigasztalnia a lányt. Ekkor eszébe jutott, hogy „a legjobb orvosság a gyerek”. Behívott néhány kicsit, a lány karjába adta, ölébe ültette őket. A gyerekek nevetgéltek, és pár perc múlva már a fiatal menyasszony is tudott mosolyogni. A lány nemcsak megvigasztalódott, de nemrég ment feleségül Csaba testvér egyik dévai kollégájához, akivel most várják első gyermeküket. „

A gyermek valóban orvosság

– mondta Csaba testvér –, ha én lennék a magyar nemzet orvosa, egyetlen orvosságot írnék fel, gyereket.” A gyermek olyan orvosság, amit használat előtt jól fel kell rázni, fűzte tovább a gondolatmenetet a szerzetes. Elmondta, mennyire felvidítja őt is, amikor felemel, a magasba dob egy-egy picit, és azok visszamosolyognak rá, hallja a kacagásukat.

Az esemény másik védnöke dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízipólós volt, aki háromszoros édesapa is egyben.  A világklasszis sportoló elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy ne fogyjon a magyar, szülessen minél több gyermek.

„Szerintem nem csak a magyar nők a legszebbek, a magyar gyerekek is a legszebbek a világon”

– mondta Kiss Gergely.

A szervezők a különböző helyszíneken változatos programokkal várták a családokat. Budapesten koncertekkel szórakoztatták a piciket.

A rekorddöntés nagy pillanata pontban 11 órakor érkezett el. Előtte a kivetítőkön már látni lehetett, hogy nemcsak a fővárosban, hanem Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Székesfehérváron is rengetegen gyűltek össze, hogy részt vegyenek a rekorddöntésben. Az egyszerre magasba emelt kicsik kacagásának hangja betöltötte a termet. Rengeteg kisgyermek röpült a levegőbe a stramm apukák jóvoltából.

A rekordkísérlet idején még csupán annyit lehetett tudni, hogy több ezer gyereket biztosan a magasba emeltek. Azóta megvan a hivatalos adat is.

Vasárnap óta pontosan 3015 magyar kisgyerek mondhatja magát világrekordernek.

Az eseményre a Családok éve programsorozat keretében került sor. Megjelent Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is. Elmondta, hogy „kölcsöngyerekkel”, unokaöccsével érkezett, mivel úgy ítélte meg, saját gyermekeit már nem biztos, hogy hosszabb ideig a magasba tudná emelni. Novák Katalin úgy fogalmazott: fontosak az ilyen rendezvények, mert a családi élet örömére irányítják a figyelmet. „A gyermekvállalás ugyanis nem csak anyagi kérdés. Sokkal inkább a boldogságról szól” – mondta az államtitkár.

A résztvevők a rekord után a Kaláka együttes koncertjével fejezhették be a vidám programot.

 

A bejegyzés trackback címe: http://nemzedek.mandiner.hu/trackback/31438