Szent József és a mai apák

2018. március 26. 10:11

Elekes Szende
Magyar Kurír

Nem baj, ha egy nagyon szabadjára eresztett gyerek egyszer csak megtapasztalja, hogy azért vannak határok. Interjú.

„És az nem gond-e, hogy a férjeket, mint innen-onnan hallom, sokszor kemény, kategorikus fellépés révén veszik rá a nők az otthoni munkára? A konfliktusok mögött mintha hatalmi vetélkedés is meghúzódna.

Ez nem egyszerű téma. A családi szerepek kialakítása a házasságban mindig csiszolódási folyamat során valósul meg, amelyet már az ismerkedés időszakában el kellene kezdeni. E folyamat során számos konfliktus adódhat, de ki lehet munkálni olyan kompromisszumokat, amelyek mindkét felet elégedetté teszik. Az a fontos, hogy a szerepek ne legyenek kőbe vésve, hogy időről időre rugalmasan a család és a felek szükségleteihez tudják igazítani a teendőket. És persze hogy senki ne utasítgassa a másikat valamilyen merev szokásrendhez ragaszkodva, hanem szabadon és közösen hozzanak döntést. Például ha az egyik fél munkája vagy egészségi állapota szükségessé teszi, a másik készségesen átvállalja az otthoni feladatok egy részét.

Visszautalnék arra, amit az előbb mondott, mert nagyon tetszett a gyermekét feldobó apa képe, és az anyukáé, aki aggodalmában még csak oda sem mer nézni. Ez ugyanis szimbolikus jelenet. Míg az anyukák »féltve óvják«, átölelik, körülzárják, feltétel nélkül szeretik a gyermekeiket, addig az apukák szerepe éppen a komfortzónából való kihívás és a kihívások elé állítás, azzal a megerősítéssel együtt, hogy »meg tudod csinálni«. Ez kell ahhoz, hogy ne legyen a gyerekből »anyámasszony katonája«, hogy felnőttként merjen majd kezdeményezni, kockázatot vállalni.

Éppen nemrég voltam tanúja annak, amikor egy három és fél éves kisfiút, aki talán kissé túlságosan szabadságszerető és akaratos, az apukája nagy-nagy szigorral szedett ráncba. És közben azt mondogatta, hogy az anyuka elkapatta a gyereket.

Ez számomra inkább pozitív példának tűnik, mivel az apa jó esetben éppen óvodáskor táján »veszi át« az anyától a fiúgyermeket, hogy bevezesse a férfivilágba. Ehhez persze arra is szükség van, hogy az anya »átengedje« neki. A két szülő nevelési stílusa kompenzálja egymást. Például egy bátorító szülő jó ellenpólusa lehet a túlaggódónak. Nem baj, ha egy nagyon szabadjára eresztett gyerek egyszer csak megtapasztalja, hogy azért vannak határok. De persze fontos, hogy a szülők igyekezzenek egységre jutni nevelési kérdésekben, és következetességre törekedjenek.

A történetéhez még annyit tennék hozzá: itt legalább van apa, méghozzá olyan, aki megpróbál beleállni az apai szerepbe. Sok gyerek ugyanis manapság éppen ennek a hiányától szenved a leginkább, és a következmények erőteljesen megmutatkoznak a fiatal felnőttek elköteleződési nehézségeiben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://nemzedek.mandiner.hu/trackback/31475