Bölcsődefejlesztés

Bölcsődefejlesztési programba kezd a kormány

2018. április 25. 10:10

A demográfiai program keretében a kormány a bölcsődei étkeztetés megújításához biztosít forrásokat.

Az intézmények uniós és hazai forrásokból épülnek majd meg a demográfiai program keretében – mondta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 hírcsatornán.

A helyettes államtitkárt felidézte, a gyermekétkeztetés színvonalának további emelését célozva a kormány hazai költségvetési forrásból idén kétmilliárd forinttal járul hozzá az infrastrukturális feltételek javításához.

Azt is elmondta, hogy az elmúlt három évben a kormány mintegy kilencmilliárd fotintot költött el erre a célra, és négyszáz intézmény nyert a pályázatokon. Míg eddig az óvodák pályázhattak csak, mostantól a bölcsődék is kaphatnak támogatást.

A támogatási összegeket állami és EU-s forrásokból fizetik ki. Egy önkormányzat negyvenmillió forintos összeghatárig pályázhat támogatásra. Ennek eredményeként akár több száz településen létesülhetnek vagy újulhatnak meg bölcsődei és óvodai konyhák, étkezők.

 

A bejegyzés trackback címe: http://nemzedek.mandiner.hu/trackback/31572