Családalapítás: más a vágy és más a magyar valóság – Dávid Beáta a Mandinernek

2018. július 11. 10:41

Szóban és vágyakban konzervatívok és családcentrikusak a magyarok, ám a valóságban individualistán cselekszenek, ami a gyerekvállalás ellen hat – mondja Dávid Beáta szociológus a Mandinernek. A SOTE egyetemi tanárát a magyar fiatalok és családjaik attitűdjeiről, a remények és a valóság viszonyáról, és az MTA szociológiai kutatásairól is kérdeztük.

2018. július 11. 10:41
null

Dr. Dávid Beáta szociológus, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának Tudományos-Oktatási dékánhelyettese, Intézet igazgató, az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság bizottsági tagja. Főbb kutatási területei az életmóddal, népegészségüggyel, társas kapcsolatokkal, családszociológiával összefüggő jelenségek, ezek elemzése és bemutatása. A szakértővel a fiatalok családalapítási szokásainak változásáról beszélgettünk.

Ambrus Balázs interjúja.

***

A családalapítás, a gyerekvállalás nemzetstratégiai témává nőtte ki magát. 2000-ben a nők még 25 éves kor körül házasodtak, most már 30 körül, a férfiak pedig 32 felett. Demográfiai szempontból mi lenne a legkedvezőbb életkor?

Ez a tendencia nem is a kétezres évek óta, hanem már a rendszerváltás óta tart. Az ezt megelőző időszakból két fontos dolgot jegyezzünk meg; egyfelől az akkori anyák az európai átlagnál fiatalabb korukban (1990-ben átlag 23 évesen) szülték első gyermeküket, másfelől ezeknek a gyerekeknek a 90%-a házasságba született. Noha a Kádár-korszakban még két gyerek volt az átlagos családban, már az 1,9-es ráta sem volt elég a népesség fenntartásához. Ma 1,4-en állunk és a gyerekeknek lassan fele – 2016-ban 46,7% – házasságon kívül születik. A tapasztalat azt mutatja, hogy biológiailag és demográfiailag a 30 alatti első szülés az ideális, mivel fölötte már többnyire nem, illetve kevésbé jönnek világra a testvérek.

Beszélhetünk a házasság intézményének válságáról annak tükrében, hogy a gyerekeknek már egy jelentős része házasságon kívül születik?

A kérdezéses vizsgálatok alapján a magyarok nagyon családcentrikusak. Szeretnének házasodni, fontos értéknek tartják a hűséget. Szóban nagyon konzervatívak. A gyakorlatban azonban már individualisták, tehát pont az ellenkezőjét teszik, mint amit szeretnének.

Nálunk a vágy és a valóság közti távolság más európai országokban mértnél jóval nagyobb.

Ez a kettősség nem vezet meghasonláshoz, az önkép eróziójához?

Szűkebb hazai közegben ez a „természetes”, azonban a külföldiek sokkal élesebben látják az ellentmondást, és a beszélgetések során esetenként szóvá is teszik. De ez a kettősség az egyéb értékválasztásokban is megjelenik. A kisiskolás gyerekek jelentős részét például a szülei elit gimnáziumokba íratnák, miközben nincs is ott annyi hely. Okszerű sokuknál a kudarc, ami nem azt jelenti, hogy a gyerek képességeivel lenne baj, csak a szülő nem találja a vágyai és a realitások közti egyensúlyt.

A házasság tartópilléreire mi jelenti a legnagyobb veszélyt?

Annak az általunk megalkotott normarendszernek a változása, aminek meg akarunk felelni. Sőt, még az sem olyan nagy baj, ha nem akarunk megfelelni; de legalább látnunk kell a normák által keretezett határokat, amit szabad döntés alapján ki-ki akár át is léphet. A baj ott kezdődik, ha a viszonyulást lehetővé tevő korlátokat szem elől tévesztjük.

Mit jelent ez a gyermekvállalás esetében?

1988-ban egy átlagos gimnáziumi osztályban többnyire akadt egy vagy két lány, aki sok testvére, a rossz tapasztalat vagy egyéb dolog miatt nem akart gyereket. A többieknek a házasság, majd a gyerek iránti igénye természetes volt. A rendszerváltás körül született lányok a középiskolában, de az egyetemen is bőven

kisebbségben maradnak a véleményükkel, ha korán szeretnének megházasodni és gyerekeket szülni.

Ez mutatja az elmúlt 25 év normaváltozását, s ma már nem kis bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjenek menni a többségi állásponttal. 

A mostani fiatal felnőtteknek, vagy az ő szüleiknek nagyobb a felelőssége ebben?

Hajlok arra, hogy ez inkább az 50-60 körüli generáció felelőssége, akik már el sem tudják képzelni, hogy az ő gyerekük ne legyen diplomás, több nyelvvizsgával rendelkező sikeres ember. Értelmiségi családokban ez érthető, de azok is szelíd kényszerrel irányítják gyermekeiket, akik saját életükben megelégedtek az érettségivel is. Szeretnének a környezet elvárásainak megfelelni, s ez által válnak frusztráltakká, boldogtalanokká ők is meg a gyermekeik is.

A rendszerváltás családtörténetei című könyvükben is szóba kerül, hogy a középkorú szülők mennyire nem látják tisztán gyermekeik lehetőségeit és körülményeiket.

Valóban megdöbbentő, amikor az anya lemondja a saját lányáról, hogy ő három gyereket (a maga szemszögéből három unokát) szeretne, majd hozzáteszi, hogy egyébként a 26 éves lánya otthon ül, és még párkapcsolata sincs. Hadd idézzek a könyvünkből: „Hát ő [Emőke lánya] azt szokta nekem mondani, hogy harmincéves korára négy lánya lesz. Négy. Mondtam, hogy lassan akkor el kéne kezdeni.” (Emőke, Dabas). Talán meglepő, de épp Csermely Péter A rejtett hálózatok ereje című könyvéből tudjuk, hogy a menopauza idején is jár a biológiai óra, amely jelez, hogy a nagyi unokát szeretne. Az interneten több helyen is megjelentek már olyan hirdetések, hogy pótnagymama szerepet vállalnak, akiknek nem született saját unokájuk; de olyan is van, hogy pótnagyit keresnek.

Menekülnek a magány elől?

Az is benne van.

Egyre többen mondják, hogy a magány a modern kor pestise,

áldozatait azonban nem csak az idősek köréből szedi, már a tizenéveseket is érinti. Azt gondolnánk, hogy a kütyük javítják a kommunikációt, aztán csodálkozunk, hogy a gyerek, szemtől szemben nem képes két összetett mondatot kipréselni magából. Angliában már olyan kritikus a helyzet, hogy Theresa May épp a minap a társadalmi magányérzettel való foglalkozásra utasította a sport- és civil ügyekért felelős miniszterét. A magány nem ritkán öngyilkosság, depresszió, egyéb szomatikus elváltozások kiindulópontja, a növekvő tendenciájának pedig komoly költségvetési kihatása van.

Az online térben ugyanakkor ott vannak a pártalálást segítő applikációk. Ezek mekkora szerepet játszhatnak az egyedüllét elkerülésében?

Az emberi kapcsolatok kialakítását meg kell tanulni: előzmények nélkül, 25-30 éves korban nem fog menni, mert saját szabályrendszere van. Mérlegelés, nagyvonalúság, lemondás… csak néhány kulcsszó a palettáról, ezek már tinédzser szituációkban is megjelennek. Az Embert barátjáról - A barátság szociológiája című könyvünkben is leírtuk, ahhoz, hogy valakinek 60 éves korára 6 barátja maradjon, fiatal korában jó soknak kellett lennie. Ugyanez a tanulás, tapasztalatszerzés szükséges a működő párkapcsolat kialakításához is.

A szülői elvárásokról már volt szó: karrier, siker, mégis duplájára nőtt 1990 óta a mamahotelben ragadó fiatal felnőttek aránya. Ez kinek a szereptévesztése?

Ideális esetben a család az együttélés tanulásának elsődleges terepe. A családok azonban egyre kisebbek, és ami még nagyobb probléma, rendkívül izoláltak. Nincsenek közösségi kapcsolataik,

a civil társadalom életében nagyon kevesen vesznek részt.

Az egyházak is csak a valóban vallásukat gyakorló családoknak jelentenek közösséget, ők pedig elenyésző részét képezik a mai magyar társadalomnak. Ahol pedig volna igény a kilépésre, ott gyakran az anyagi lehetőségek fékezik a nyitást. Vagyoni helyzet alapján szétszakadt a társadalom. Felnőtt korban a magyarok 10-15%-a vesz már csak részt a családon és munkán kívüli közösségi életben, ami azt jelenti, hogy rendkívül atomizált, nem összetartó a társadalmunk.

Mégis mi az, ami leginkább fékezi a fiatalok családról való leválását?

Az ingatlanárak mellett elsődlegesen a szülők megengedő alapállása. Sokan asszisztálnak ahhoz, hogy a fiúknál, lányuknál rendszeres szállóvendég legyen annak párja, ami aktuálisan tekinthető kényelmes helyzetnek, de valójában perspektívátlan. Ugyanakkor a már kereső fiatalok luxusigényeinek kielégítését lehetővé teszi, hiszen a létfenntartásra nem kell költenie. Környezete elvárásának a túlfogyasztással így képes megfelelni. Könyvünkben ezzel is foglalkoztunk: „Ádám párválasztásra egyelőre nem gondol. Hogy milyen lesz a jövője, még egyelőre nem tudja. Azt tudja, hogy szeretne egyszer valamikor elköltözni tőlünk, és ez egy természetes dolog is. És én mondtam, hogyha úgy gondolja, akkor egy albérletet kéne kipróbálni, de én úgy gondolom, hogy ő még nagyon nem. Kötődik hozzánk és nagyon jól érzi magát otthon. Tehát egy szabad életet él, ő gazdálkodik a maga kis fizetésével, de mindig nagyon rendes, mert ha látja, hogy egy csekk kint van és nem tudjuk befizetni, arra odaadja a pénzt. Fantasztikusan nagyon jó a kapcsolatunk, mindent meg lehet vele beszélni, ki lehet kérni mindenben a tanácsát” (Klára, Dabas).

A házasság megítélésében és a gyermekvállalás tekintetében van egy olyan hipotézis, hogy a gyakorló keresztények körében sokkal stabilabbak a párkapcsolatok és szignifikánsan magasabb a gyerekszám. Valóban így van?

Noha ez valószínűleg így van, de nincs érdemben társadalmi hatása, mivel ez esetben rendkívül csekély számú családról beszélünk. Azt azonban nem árt tudni, hogy a már említett környezeti hatásokat nem veri vissza a keresztény családok falán lógó kereszt. A normák változását jelző trendek ugyanúgy hatnak, elég megnézni a templomba járást hanyagoló, vallásos családból jövő gyermekek arányát. Elvált szülők gyermekének lenni egyébként ma már az iskolások többsége számára alapélmény, így ehhez idomul a házasság megítélése is.

Ezek szerint nem a keresztény nagycsaládok fogják kihúzni az országot a demográfiai kátyúból. A kormány családbarát, gyermekvállalást ösztönző támogatásai anyagiakban mérhetők, ugyanakkor azt látjuk, hogy nálunk gazdagabb európai országokban is hasonlóan kedvezőtlen a reprodukció. Akkor mit várhatunk a plusz pénzektől?

Sajnálatos tény, hogy

az anyagi jólét épp a gyermekvállalás ellen hat.

Kérdés, hogy le tudsz-e mondani a nyaralásról, saját magad kényelméről? Az európai ember egyre kevésbé. Keserű lesz sokak számára annak megtapasztalása, hogy majd nem lesz közeli rokon, aki öregkorban önzetlenül segít. Pénzért ugyan lehet segítséget vásárolni, de hozzátartozót nem. Röviden tehát kimondható, hogy önmagában a gyermekvállaláshoz az anyagi ösztönzés nem elég.

Mi kell hozzá még?

Az anyagi mellett az érzelmi biztonság megteremtése rendkívül fontos. Demográfiai szempontból pedig elengedhetetlen, hogy az első szülés időpontja a jelenleginél korábban legyen. Kopp Mária kezdeményezésének ez volt az egyik legfőbb célja. A család vagy karrier ellentétét úgy lehet oldani, ha még az egyetem előtti vagy alatti gyermekvállalást segítik. A kutatásunk szerint a korán szülő nőknek később meglett a diplomája, az egyetemi végzettség megszerzése miatt szülésüket halogatók azonban már nem hozták világra a korábban elképzelt számban utódaikat. Arról nem is beszélve, hogy manapság nem ritka a 6, 7, 8 évig tanulgató egyetemista, és az elnyújtott diákévekhez ugyancsak asszisztálnak a szülők.

Olyan normarendszert építettünk magunk köré, ami hosszabb távon mindenkinek rossz.

A közelmúltban komoly sajtóvita kerekedett abból, hogy egyes szociológiai kutatások az állam számára nem kívánatos témákat vizsgáltak. Miután az ön szerzőtársa, Albert Fruzsina is listára került, feltesszük, van véleménye arról, mi az értelme az efféle figyelemfelhívásoknak.

Meggyőződésem, hogy nem lehet jó vagy rossz, támogatható vagy tiltott kutatási terület, azonban a megszülető eredményeket a helyén kell kezelni. Attól még, hogy valamiről nem beszélünk, az létezik. Ilyen tipikus téma volt – főleg a rendszerváltás előtt – az alkoholizmus. Az éremnek természetesen van egy másik oldala is. Ha valamiről nagyon sokat beszélünk, az olyan színben tűntetheti fel az adott témát, mintha nagyon elterjedt, a társadalom egészének központi ügye lenne.

Az MTA Szociológiai Intézetében tapasztalt ideológia-vezérelt kutatási tendenciákat?

Nyilvánvaló, hogy a kutatási célterület kiválasztása szubjektív. Innentől kezdve azonban a kutatásnak van egy módszertana, etikai szempontrendszere, ezek teszik tudományos értékűvé az eredményeket. A gyakorlatban az a kutató, akinek nincs pénze a saját projektjére, bekerül egy teambe, ahol azzal kell foglalkoznia, amit a többiek is kutatnak. Ugyanakkor az intézet egyik kutatását sem nevezném feleslegesnek. Lehet, hogy épp a közpénztől elzárt projektekből nő ki hosszútávon valami igazán jelentős társadalmi felismerés.

 

Fotók: Földházi Árpád

Kapcsolódó cikkek

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. szeptember 19. 14:21
"hisz a nők (szintén biológiai okokból) a legszebb, legaktívabb éveiket kell "beáldozzák" a gyermek oltáron (nyilván túlzok, de akkor is) - a társadalom, ha már elvárásokat támaszt, valamiképpen kompenzáljon is. Így megmaradna a függetlenség érzete, megmaradna a hosszú évszázadok alatt kiharcolt egyenjogúság érzete is, és mindenki megelégedésére gyarapodnának a családok is." Pontosan. Tökéletesen ez a megoldás lényege. "A férfiak miért nem akarnak családot, és gyermekeket?" Mert minden szentnek maga felé hajlik a keze. A férfiak a rövid távú, azonnali hasznot hozó projektben érdekeltek (szexualitás), ami sok tekintetben nagyon szembemegy a gyerekvállalással, ezért bizony a férfiaknak is vastagon az az érdekük, anyagi és kényelmi szempontból, hogy a gyerekvállalás vagy minél későbbi időpontra tolódjon, vagy akár teljesen elmaradjon. Ha nem így volna, akkor évezredek óta nem a szex vált volna le úgy a komplex párkapcsolatról, amiért a férfiak hajlandóak fizetni, feltéve, ha semmi egyéb kapcsolati nyűg nem járul hozzá. Mivel ez évezredek óta virágzó iparág, ebből következően teljesen nyíltan megérthető belőle a férfi-preferencia. Mivel a szingli nők körében még mindig nagyon magas a gyerekes anyák létszáma, ebből következik, hogy a nők elsődleges preferenciája egy párkapcsolat esetén sokkal inkább tartalmazza a gyereket, mint a férfiaké, mivel egyedül maradva is hajlamosabbak tovább folytatni a gyereknevelést, illetve stabil párkapcsolat nélkül is sokszor belevágnak. Férfiak részéről ez szinte ki van zárva.
Banka
2020. szeptember 19. 14:10
Nem lehet, hogy esetleg szakítani kellene azzal a felfogással, hogy minden társadalmi felelősség a nőké? A gyermekvállalásnak ők csak az egyik fele. Alapból nem fair elvárni, hogy akár egyedül is/egyedül maradva, de önmaguk minimum 2, de inkább 3-szorosát reprodukálják, csakhogy mások megnyugodva aludjanak éjjel, hogy no végre, biztosítva a nemzet jövője. Nem látom, hogy akkora lelkesedés lenne a férfiak részéről a gyermekvállalásra, és az azzal járó lemondásokra. Erről valahogy kevesebb tudományos kutatás értekezik. A két fél számára elvileg ugyanolyan tehernek/örömnek kellene lennie egy ilyen élet választásának, (bár a nők biológiai okból, de nyilván sokkal többet teszek abba a "közös kalapba", és nyilván ugyanilyen okokból, sokkal kiszolgáltatottabbá is válnak emiatt - legalábbis időlegesen) mégis mindig visszajutunk oda, hogy bezzeg a mai nők inkább tanulnak, meg függetlenednek, meg saját lakásért güriznek, ahelyett, hogy szülnének. Miért, a mai férfiak nem ezt teszik? Sokszor hallom, hogy a nők ezt akarták, "emancipálódni", egyenlővé válni, tanulni, dolgozni, hát tessék, megkapták....szóval ne akarják eltartatni magukat, mert mire fel? Talán itt kezdődik a probléma. És a megoldása is. Ha a kiszolgáltatottságot, a lemondást, - hisz a nők (szintén biológiai okokból) a legszebb, legaktívabb éveiket kell "beáldozzák" a gyermek oltáron (nyilván túlzok, de akkor is) - a társadalom, ha már elvárásokat támaszt, valamiképpen kompenzáljon is. Így megmaradna a függetlenség érzete, megmaradna a hosszú évszázadok alatt kiharcolt egyenjogúság érzete is, és mindenki megelégedésére gyarapodnának a családok is. De még mindig ott vagyunk, hogy ez nem elég, a másik probléma így is felderítetlen. A férfiak miért nem akarnak családot, és gyermekeket? Talán ezt is fel kellene mérni, mert szerintem a nők esetében már bőven kiveséztük az okokat, és megoldás is látszana (kormány próbálkozik is) csak hát igen, ez jóval több áldozattal járna a társadalom egészétől. De a férfiaknak nem kell egyenjogúságért, és függetlenségért, meg a biológiáért (mármint az időkorlát és a szenvedés miatt) szoronganiuk. Ha úgy az emberiség egész történelmét nézzük (nagyon általánosítok elismerem, de) sose kellett. Ők mitől félnek?
annamanna
2020. március 22. 15:29
A muszlim annyira nem bír mit kezdeni az élettel, hogy belefullad a háborúba, az öldöklésbe, az erőszakba, mert képtelen magával mit kezdeni. Baszik, aztán amit megszül, azt elpusztítja, ennyike. Ennek semmi értelme sincs. Minden fejlődést a keresztényektől importál, mert saját magától fejlődésképtelen; de már importálni is lusta, ezért inkább elgumicsónakázik ide, hogy itt folytathassa tovább a baszást és gyilkolást, mert semmi máshoz nem ért, és ezt te felsőbbrendű és logikusabb életrendnek gondolod, de persze eszed ágában sem volna Líbiába kivándorolni, pedig ott mennyivel jobb, mert minél szarabb, annál jobb! Logikus!
annamanna
2019. február 14. 10:02
"Kopp Mária kezdeményezésének ez volt az egyik legfőbb célja. A család vagy karrier ellentétét úgy lehet oldani, ha még az egyetem előtti vagy alatti gyermekvállalást segítik." Aham, és mivel? Ráolvasással? Megmondom, mivel lehet: pénzzel. Nevetséges ennek a jelentőségét letagadni. Nem kell külön választani az anyagi és érzelmi biztonságot. Elég azt mondani: a gyerekvállaláshoz BIZTONSÁGÉRZET kell. Ha ezt csak így szimplán, jelzők nélkül mondjuk, akkor sokkal könnyebben érthető. Ahogyan fölösleges a demokráciát is népinek nevezni vagy egyéb jelzőkkel feldíszíteni, mert ezzel pont a lényeget lehet meghazudtolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik