„Nem bíztam Pestben”

„Budán lakni világnézet” – Márai Budapestje

2018. október 16. 08:32

„Nem bíztam Pestben, (...) Budán könnyebben lélegeztem” – írja Márai 1934-ben, akinek sorsává vált, hogy örök hányódásban él, de Budára mindig visszavágyott. Az író előszeretettel látogatta a budai kávéházakat, fürdőket és kiskocsmákat, melyek közül a legendás Mélypince volt a kedvence. „Budán lakni világnézet” címmel rendeztek Márai-estet a Jókai Anna szalonban. Tudósításunk Márai Sándor Budapestjéről.

Márai sorsává vált, hogy örök hányódásban él – kezdte előadását a minap Mészáros Tibor bibliográfus a roskadásig megtelt Jókai Anna szalonban. A „Budán lakni világnézet” címet viselő Márai-esten Mészáros Hirtling István színész társaságában mutatta be az író halhatatlan szellemének Budapestjét.

Márai Sándor nem véletlenül költözött Budára. Buda hordoz magában egyfajta diszkréciót, a történelem minden szegletét áthatja. „Sokkal jobban hasonlít Kassához, mint Pest” – fejtegette Mészáros Tibor, majd hozzátette: „Budán lakni tényleg világnézet, ez Pestről nem mondható el”. Márai budai élete során vált azzá a Máraivá, akit mi is ismerünk: a polgárrá, az íróvá. Buda szerkesztőséget, kiskocsmát, kávéházat és fürdőt jelentett számára. „Márainak 1947-ben még éves fürdő jegye volt! A Szindbád hazamegy sem lehetne olyan zseniális Krúdy előtt tisztelgő mű, ha nem élt volna maga is ilyen krúdys életet” – emelte ki a bibliográfus.

„Nem bíztam Pestben, Budán könnyebben lélegeztem”

Márai egyike azon magyar költőknek, akik összekötik az időseket a fiatalsággal. A Jókai Anna szalon nagyterme tele volt idős házaspárokkal, fiatal szerelmesekkel, egyetemistákkal és még gimnazistákkal is! Mészáros szavait követően Hirtling István olvasott fel Márai Sándor műveiből olyan részleteket, amelyek tökéletesen szemléltették, mit jelentett az írónak Budán lakni.

„Budára költöztem s mindennap óvatosan, gyanakodva mentem csak át Pestre (...) Nem bíztam Pestben. Semmi nem ízlett ott, a bor sem, az étel sem, a kávéházak fekete löttyétől fejfájást kaptam. Ez a gyermekes bizonytalanság, tartózkodás és gyanakvás évekig kísértett. Budán könnyebben lélegeztem” – írja Márai 1934-ben Egy polgár vallomásai című művében.

Az író előszeretettel látogatta a budai kávéházakat, a Philadelphia Kávéház az egyik kedvence volt. A kávéházi hangulatnak akkoriban hatalmas kultúrája volt Budapesten. A kávéházi világról Márai Sándor így írt 1940-ben: „A régi New York, barokk gőgjével, az új magyar irodalom fellegvára volt, Osváttal, felvonóhidakkal, bástyákkal, lándzsás kritikusokkal s a jótékony Gyula főpincérrel, aki felírta a kis »irodalmi imbiszt«, és visszaadott olyan tízesből is, melyet nem nyújtott át fizetéskor a vendég. El tudod képzelni Adyt az espressóban, amint éppen a jövőbe lát és kétségbeesik, vagy Osvátot, amint ítéletet hirdet sarokasztalnál egy kézirat felett, vagy Kosztolányit, amint éppen belép, révedező, zöld pillantással, s keresi Karinthyt, mert eszébe jutott egy kecskerím?…Nem, fiam, mindehhez kávéház kellett. A kávéházban még alkottak, az espressoban már csak beszélgetnek.”

A túlélés egy szép példája

Sok kiskocsmáról tudunk, ahová szívesen járt Márai – vette fel a szót újra Mészáros Tibor. „Ez egy rejtettebb szelete az író életének” – mondta. A legendás Mélypince minden kocsma közül kiemelkedett Márai életében. A tulajdonos tökéletesen ráérzett, hogyan kell művészeket odavonzania. A kezdetektől fogva vezetett egy vendégkönyvet, amiben 1918-ban már Krúdy és Márai is szerepelt. A Mélypince falára a következő sorok voltak kiírva: „Politizálni tilos. Aki politizál, azt nem szolgáljuk ki!”

Márai 1948-ban az emigráció mellett döntött. Olaszországban, a campaniai Posillipóban (Nápoly elővárosa) telepedett le. Ezt követően írásaiban a nápolyi életet a budaihoz kezdte el hasonlítgatni. Naplójában megemlítette, hogy a városrész, ahová költözött, teljesen olyan, mint a Rózsadomb. Minden fontos budapesti helyszínnek igyekezett megkeresni az ottani megfelelőjét. „Ez a túlélés nagyon szép példája” – hangsúlyozta az előadó.

72-ben már szkeptikusan ír Budáról, 72 és 89 között pedig már alig ír valamit. Mészáros rámutatott: Márai érthető módon nagyon megviselte a szovjet megszállás. Az volt az elve, hogy amíg a ruszkik itt vannak, még az írásait sem engedi megjelenni Magyarországon.

A Márai-estet természetesen az író szavaival zárták, amiket már emigrációban, 1972-ben írt a Föld! Föld! című könyvében és tökéletesen mutatja, mit is jelentette Márai Sándornak Budán lakni: „Most megértettem, hogy én - ebben a környezetben, a jólmenő íróság keretében - soha nem éreztem otthon magam. Valamit kerestem, valami örökké hiányzott... Mi? Az, hogy a magam világában, a saját levegőm lélegezzem.”

A bejegyzés trackback címe: http://nemzedek.mandiner.hu/trackback/32305