Sirius Kosárlabda Klub

„A kosárlabda erősíti a magyarságtudatot” – erdélyi kosárlabda klub elnöke a Mandinernek

2018. november 14. 15:55
Szabó Imola Csilla

„A sport a nemzeti érzéseket egyik legjobban tápláló közeg” – vallja Kiss István, a marosvásárhelyi Sirius Kosárlabda Klub elnöke, akivel az erdélyi kosárlabda helyzetéről, a román sportéletről, valamint a sport nemzetépítő erejéről is beszélgettünk. Interjúnk.

Mi az első dolog, ami az erdélyi kosárlabdáról eszébe jut?

Az erdélyi kosárlabda hagyományosan magyar sport. Ez érvényes Marosvásárhelyre, főleg, ahol a legnagyobbak az erdélyi kosárlabdának a hagyományai. Az 1910-20-as években honosította meg Horváth András tornatanár a Bolyaiban, az akkori Református Kollégiumban, és vitték aztán tovább a többiek, a Református Kollégium támogatta és karolta fel. A kommunizmus ideje alatt több nemzeti és politikai behatás is került a kosárlabdába, ahogy minden sportba, és 1990 után szépen eltűntek a magyar klubok. Nem fordítottak semmit sportra, ez érvényes a Román Államra is,

amely 1990-től a mai napig nem fordít eleget testnevelésre, egészséges nevelésre, gyereknevelésre, iskolákban és klubokban sem.

Főleg férfi kosárlabdában volt olyan időszak, amikor a román válogatottnak több marosvásárhelyi magyar tagja volt a kezdő ötösből, Kádár, Deák, Fülöp. Az Országos Bajnokságban mindig csak második helyen végezhettek, de a romániai csapatokban a 40-es évektől a 90-es évekig, sőt még utána is vásárhelyi játékosok voltak szép számban, a fiúknál elég csak Takács Karcsira gondolni, de ott volt Pascu Gyuri, Nagy István az újabbak és ismertebbek között, Zajzon, Zörgő, Magos, Czédula. A lányoknál is volt jó pár válogatott, Szabados Zsuzsa, Sándor Zsuzsa. A Román Nemzeti Bajnokságban volt olyan időszak, amikor két női és két férfi csapat szerepelt egyszerre.

Milyen esélyekkel indul ma egy magyar kosaras Erdélyben?

Annak a gyereknek van esélye, aki ki tudja kerülni a mindenféle ráhatást, és tényleg szereti a kosárlabdát. Megtesz érte mindent, mert a mai viszonyok között, ahol atletikus sport lett belőle, ahhoz, hogy eredményt érj el, nagyon keményen kell edzeni, és nagyon sok mindenről le kell mondani. Ezt meg kellene érteniük a szülőknek és az iskolának is, ahol nagyon sok akadályt támasztanak a sportolókkal szemben. Csak utána jön az, hogy magyarként bekerülhessen a román válogatottba, bár most már megvan a lehetősége magyar válogatottban is szóhoz jutni, ha a tudása is megvan. Mivel sokkal fejlettebb a magyarországi sportélet, Romániában edzve és készülve elég nehéz magyar válogatott szintre kerülni, nem is tudok példát az utóbbi időkből. A román válogatottban ott van Kuti és Török (Sepsiszentgyörgyről és Nagyváradról), de ezek a fehér hollók.

Miben állnak a fő különbségek az erdélyi és a külföldi sportélet fejlettségét illetően?

Egyrészt a támogatás terén mutatkoznak meg, jó lenne, ha lenne egy normális szponzortörvény, sporttörvény. A Kosárlabda Szövetségben olyan nevezési díjakat írnak ki, hogy 50-60.000 eurót le kell tenni, hogy a VSK beiratkozhasson a bajnokságba. Kihívás a pénztelenség, a bizalmatlanság azok részéről, akik többet tudnának tenni. Fontos lenne az oktatási rendszer megváltoztatása is, hiszen az első négy osztályban a gyerek ül az osztályteremben, heti egy testnevelés órája van, tizenkét évesen néz rá először egy tornatanár, és az már késő bármilyen sportban. Olyan hátránnyal indulnak, hogy azt már nem lehet behozni. A stábban szóba sem jön egy pszichológus, nincs scouter, sok helyen nincs másodedző, az anyagiak miatt is, de nincs magyar szakember, nincs magyar sportegyetem székelyföldön.

Mennyire népszerű a kosárlabda a magyar gyerekek körében?

Ma inkább az okostelefon, a számítógép népszerű, de a sportot kedvelők körében a mindenkori foci elsőbbség után a legnépszerűbb a kosárlabda és sok gyerek jelentkezik. Jelenleg hat-hét klub van Marosvásárhelyen a VSK-val együtt, ahol a gyerekek megtanulnak kosarazni, de mindenekelőtt egészséges életmódot tanulnak meg, ez a legfontosabb. A mi klubunk azért alakult meg, mert egy generációnak, barátoknak mind lányai születtek, és kellett egy intézményesített keret, hogy ezek a gyerekek sportolhassanak. A megalakuláshoz az is kellett, hogy megjelenjen egy férfi kosárlabda csapat, ahol egy csomó amerikai játékos játszott, és akkor felébredt az igény a kosárlabdára lányoknál és fiúknál is. A gyerekek szaporodtak, és általában, magyar lányok jelentkeztek kosarazni. Volt csomó tehetséges román gyermek is, és szükség volt rájuk, jártak is egy ideig, ám a tizenkét éves klubtörténelem alatt az utolsó négy-öt évben szinte csak magyar gyerekek vannak. Ez azzal is magyarázható, hogy néhány másik klubnál főként román játékosok vannak, az edzők ott nem igazán tudnak magyarul, tehát a magyar gyerekek inkább hozzánk jönnek, nálunk mind a két nyelvet beszélik.

Beszélhetünk magyar kezdeményezésekről a kosárlabda terén?

Ahogy nőttek a gyerekek, és nőtt a csoportok száma, nőtt az étvágy is, és kerestük azokat a lehetőségeket, ahol nemzetközi szinten is megmutathatjuk magunkat. Így került sor az első bécsi tornára, ahol kialakultak az első kapcsolatok a magyar klubokkal, akikkel azóta is együttműködünk. Aztán elgondolkoztunk azon, hogy egy sportbázis építésébe fogjunk, nyilvánvalóan már nem csak a mi száz gyerekünknek, hanem sokkal többről volt szó. Így jött be a képbe a Székely Bajnokság, a Székely Olimpia, a Székely Válogatott. Mi, erdélyi székelyföldi csapatok ismertük egymást, mert a bajnokságokban is játszottunk egymás ellen, és mivel

éreztük a román nyomást, hogy úgy mondjam, bíráskodásban, a nézők beordibálásaiban,

bizonyos esetekben fejben, és lehet, hogy túléreztük ezt az egészet, hogy nem csípik a székelyföldi csapatokat, kitaláltuk, hogy legyen egy Székely Bajnokság. Ez eredetileg olyan korosztályokban indult el, ahol nem volt Román Bajnokság, aztán később minden korosztályban, fiúknál és lányoknál, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Marosvásárhely játékosaival és edzőivel. Közben készült a sportbázis terve magyarországi partnerekkel, a Sapientia egyetemmel közösen lett volna ez megvalósítva, és akkor felmerült az, hogy a Székely Válogatott játsszon egyet a Magyar Válogatott ellen női kosárlabdában. Sikerült is, az akkori magyar államelnök nemzetpolitikai tanácsadójának a segítségével 2013 decemberében, mikor már másodszor szerepeltünk a Siriusszal a Magyar Nemzeti Bajnokságban.

Talán a székely-magyar válogatott meccs volt a legnagyobb élmény,

de játszani a Magyar Bajnokságban a második legnagyobb élmény volt a tizenkét év alatt. A hazai meccseket Mezőberényben játszotta a Sirius, mert Iványi Laciékkal olyan kapcsolatunk volt, hogy ezt megtehettük. Azt nem sikerült elérni, hogy a hazai meccseinket itthon játsszuk, pedig Debrecen például nagyon akarta volna, de ezt már a szövetségek nem díjazták. Mindez azért jöhetett létre, mert Bécsben kialakítottuk a kapcsolatainkat Gödöllővel, Mezőberénnyel, a BEAC Budapesttel, Debrecennel, a Rátgéber Akadémiával. Inkább visszük kicsi gyerekeinket nyáron a Rátgéber Akadámiára, mint a Román Nemzeti Bajnokságra mini és baby kategóriában, mert többet tanulnak a gyerekek kosárlabdában is, és emberi kapcsolatokban, barátságokban is, ami aztán remélhetőleg végigkíséri a pályafutásaikat, meg még tovább mutathat. –

Mik a célok?

A mostani viszonyok között életben maradni, mert egyre nehezebb támogatókat keresni, a költségeket fedezni, de természetesen minden klubnak az a célja, hogy minél eredményesebb legyen, előbb nemzeti, majd nemzetközi szinten. Az anyagiak miatt sok klub befuccsolt, sokszor újra kell kezdeni, lehetne nyugodtan főnixmadárnak is nevezni a csapatokat. A marosvásárhelyi női csapat jelenleg a VSK színeiben játszik első osztályban, a Siriusszal 2017-ben nyertük meg a másodosztályos bajnokságot, majd első osztályban játszottunk. Ez egy új kezdet, így most az a cél, hogy négy-öt éven belül dobogóra kerüljünk. A gyerekek esetében mindenkori cél a sport megszerettetése, az egészséges életmódra nevelés, a sportoló gyerekek számának növelése. Ezért szervezünk például amerikai kapcsolataink révén nyári táborokat, a Shooting 4 Success nevű kezdeményezés keretein belül, melyek során nem csak a kosárlabdán van a hangsúly, hanem a szocializálódás, az önbizalomra és fair playre nevelés is nagy szerephez jut.

Milyen a magyar sportközösség a kosárlabdában?

A kosárban is, a fociban is, ahogy megmozdul egy klub, és eredményei vannak, például Sepsi SIC vagy Marosvásárhely, egy-két év alatt többezres szurkolótáborra tesz szert. Ezerötszáz-hatszáz szurkoló bérlettel ott volt minden kosármeccsen, ebből nyolcvan százalék magyar a hagyományok miatt. Ezek az emberek összejárnak kosárlabdán kívül is, tehát együtt nézzük a magyar válogatott foci Eb meccseit, együtt szurkolunk szabadtéren is. A közösségi médiában kialakult csoportokban megbeszéljük a magyar klubcsapatok eredményeit, a kilátásokat, véleményeket. Együtt mennek szurkolni a kolozsvári kosárlabda Eb-re, ahol négy-ötezer székelyföldi magyar ordibálta túl a többi tábort, és a magyar válogatottnak egy jó nagy lökést adott ahhoz, hogy az első nyolcba bejusson. A magyar válogatott játékosai a szurkolótáborral szembefordulva énekelték a Magyar Himnuszt és a Székely Himnuszt. A magyarságtudatot mindenképpen erősíti a kosárlabda, de a szurkolókörök, a szurkolók és a csapatok is. A sport a nemzeti érzéseket egyik legjobban tápláló közeg.

A bejegyzés trackback címe: http://nemzedek.mandiner.hu/trackback/32427