Véget ért Robert Fico műtéte: az orvosok mindent megtettek
A TA3 információi szerint innentől Robert Fico szervezetén múlhat, hogyan sikerül megküzdenie a sérüléseivel.
A TA3 információi szerint innentől Robert Fico szervezetén múlhat, hogyan sikerül megküzdenie a sérüléseivel.
Elég volt két pisztolylövés és lángba borult Európa.
„Nem értek egyet a kormány politikájával” – mondta a merénylő.
A szlovák miniszterelnökkel szembeni merényletet követően többen félelmeiknek adtak hangot. Megerősítik a szlovák parlament és a képviselők védelmét.
Állítása szerint az édesapja legálisan tartott fegyvert.
Az is nagy kérdés Horváth József szerint, hogy magányos elkövetőről van-e szó.
A támadó akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.
A 71 éves férfi több verseskötetet is írt, valamint tagja a Szlovák Írószövetségnek.
Az ellenzék és az ellenzéki progresszív sajtó gyűlöletkeltő politikáját már korábban is veszélyesnek tartotta a szlovák kormányfő.
Fico békepárti, és a legfontosabb kérdésekben Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel ért egyet, így ő is határozottan háború- migráció és genderellenes.
Annyi nyilván leszögezhető, hogy a híres merényletek jelentősen megváltoztathatják a történelem menetét.
Két forrás is megerősítette a szlovák tévének a merénylő személyét.
A szerda délután történt megdöbbentő merényletről Pomichal Krisztiánt, az MCC Felvidék igazgatóját kérdeztük.
Volt, aki szerint a bűnözőket szokták így lelőni, más azon ironizált, hogy van-e remény aggodalomra?
Kicsoda ez a megosztó szlovák politikai veterán, aki ellen merényletet hajtottak végre?
A szlovák kormányfőt a besztercebányai kórházban ápolják.
A szlovák kormányfő több lövést is kapott.
A szlovák politikai vezetés tagjai megdöbbentek a Robert Fico elleni merényleten.