Keresztény politika a célkeresztben

2022. június 06. 05:50

Milyen a hiteles keresztény politika? Létezik egyáltalán ilyesmi? Ha igen, az ellenzéki vagy a kormánypártok képviselik? És hová szavaznak a hívek? Elemzésünk.

2022. június 06. 05:50
null

Szilvay Gergely és Vágvölgyi Gergely írása a Mandiner hetilapban.

A kormánypártok kereszténydemokratának, nemzeti-keresztény szemléletűnek nevezik politikájukat, az ellenzékiek viszont vitatják ezt az értékelést. Szerintük a kormánypártok álkeresztények, s egyes ellenzéki erők azt állítják, hogy ők a kereszténység hiteles letéteményesei. Az ellenzék elsősorban a korrupció kiterjedtségével, valamint a gyűlöletpolitikával érvel, utóbbi alatt a bevándorlás erős korlátozását („menekültellenesség”), valamint a gyermekvédelmi törvényt és népszavazást („homofóbia”) értve. Azaz szerintük a kormány a bevándorlókból és az lmbtq irányultságú embertársainkból épít ellenségképet, amitől majd megvédheti a magyarokat, az emberi félelemre, rossz ösztöneinkre való ilyesfajta rájátszás, az ellenségképzés segít neki hatalomban maradni.

Megújuló templomok

Az elmúlt tizenkét évben a kormányzat fontosnak látta támogatni az egyházakat, és hangsúlyosan jelenítette meg a keresztény társadalmi elveket az egyes szakpolitikák alakítása során. Mintegy háromezer templom, illetve egyéb, egyházi célokat szolgáló létesítmény újult meg, további száz pedig felépült, ez történelmi összevetésben is szinte példátlan nagyságrend. Az utóbbi időszakban ellenzéki érzelmű keresztény megmondóemberek és lelkipásztorok körében felkapottá vált az a tézis, hogy ezek üres templomok, illetve hogy csak néhány néninek újítják fel az épületeket, a valóság azonban ennél árnyaltabb képet mutat.

Egyrészt az épített örökség megőrzésének jelentősége független attól, hogy az épület funkciója szerint hány embert szolgál ki: a kulturális érték önmagában is jelentős. Másrészt számos helyen élő és virágzó közösségek töltik meg a templomokat, illetve igényelnek új épületeket. Emellett a fókuszba kerülő vallásturisztikai szakmai koncepcióban is fontos szerepet töltenek be ezek a fejlesztések (lásd Esztergom, Tihany, Pannonhalma – fókuszban a vallásturizmus című írásunkat).

Ferenc pápa a Vatikánban májusban <br> Fotó: AFP / Vatican Media / CPP / Hans Lucas
Ferenc pápa a Vatikánban májusban
Fotó: AFP / Vatican Media / CPP / Hans Lucas

Szekuláris állam, partnerségi viszony

Hamisnak bizonyul az az érvelés is, hogy az egyházak támogatásával sérül az állam és az egyház szétválasztásának elve. Magyarország szekuláris állam, ami azonban nem azt jelenti, hogy keresztény közösségek és állami szervek nem tekinthetnek egymásra partnerként, és az állam nem fedezheti fel és ismerheti el a kereszténység társadalomformáló erejét és társadalmi értékét. Az egyházak anyagi támogatásával kapcsolatos gyakori félremagyarázásokat korábban Udvardy György veszprémi érsek cáfolta a Mandinernek. Rámutatott, az összes volt szocialista országból egyedüli az a megoldás, ami az egyházi vagyon visszaszármaztatásával nálunk történt – vagyis hogy gyakorlatilag elmaradt. „A finanszírozás ezért járadékalapú, amit évente felülvizsgálnak. Ezt szokták idestova harminc éve egyház-­finanszírozásnak mondani, holott nem az.” Az érsek hangsúlyozta: ez egyszerűen a termelő- és földeszközök elmaradt visszaszolgáltatásából adódó járadék. Az egyházak természetesen normatív támogatásban részesülnek olyan tevékenységek után, amilyeneket jellemzően az állam végez, azaz oktatási, egészségügyi és szociális, összefoglalóan közfeladatok ellátásáért.

Vajon szükséges-e, hogy a kereszténységet zászlajára tűző politikusnak legyen személyes hite?

Hazánkban a legutóbbi időkig a hiteles kereszténység kérdése nem a kereszténység „tartalmáról” szólt, hanem az érintett személyek életének és cselekedeteinek hitelességéről. Az ellenzéki pártok és aktivisták azonban importálták az országba az amerikai törésvonalat. Kezdetben kisebb blogok folytatták az érzékenyítést, amelyek később kiléptek a fényre, és egyre inkább színt vallottak, majd megjelentek a kortárs liberalizmus fő tételeit elfogadó megmondóemberek is. A folyamat utolsó, ám kétségkívül látványos eleme volt, amikor papok és egy emeritus püspök is felsorakozott melléjük.

Jó tíz hónapja a Partizán műsorvezetője, Gulyás Márton kijelentette, ő úgy tudja, a kereszténység lényege az „univerzális szeretet”. Jól mutatja ez a kereszténység baloldali értelmezését: az egyéb tanítások nem számítanak, csak valamiféle szentimentális befogadástan. Ez valójában azonban nem kereszténység, hanem szekuláris humanizmus. A baloldal persze úgy gondolja, hogy a „történelmi kereszténység” rossz útra tévedt, ki kell javítani. Az eredmény annak kilúgozása. A baloldal úgyszintén válogatós abban, hogy mennyiben politizáljanak a keresztény egyházak. Szerintük a hit magánügy, a keresztények ne kényszerítsék rá másokra az elképzeléseiket, és a papok ne politizáljanak – kivéve persze, ha el kell határolódni a szélsőjobbtól, vagy épp ki kell állni Ukrajna mellett. A baloldal tehát szentimentális globális hippizmusra redukálná a kereszténységet.

A katolikus hitét gyakorta hangsúlyozó, ám egyháza társadalmi tanítását többször félretoló Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt a kampányban leszögezte: két külön dolognak tartja személyes meggyőződését és azt, amit esetlegesen kormányra kerülve megvalósított volna. Egyházának vezetése azonban nem így gondolkodik.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek felszenteli a megújult pasaréti ferences templomot az átadása napján, 2021. október 24-én tartott szentmisén <br> Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek felszenteli a megújult pasaréti ferences templomot az átadása napján, 2021. október 24-én tartott szentmisén
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Hamis kereszténységeszmény

A keresztény politika egyik központi dilemmája a személyes hitelesség: mennyire lehet megfelelni a kereszténység etikai mércéinek? Mivel a kereszténység nem a tökéletesek, hanem a bűnösök vallásának tartja magát, az embert pedig eredendően bűnösnek, akit nem lehet alapvetően és véglegesen kijavítani, az eszményt mindig oda lehet dörgölni a kereszténységet felvállaló politikusok orra alá. Hogy hol a határ esendőség és álszentség között, azt nehéz megmondani. Mindenesetre a kereszténység azt hirdeti, e világon nem lehet végleg megszabadulni a bűntől. És nincs kivétel: ha az ember esendő, és az is marad, miért is tudna megszabadulni pusztán a korrupciótól és például a rasszizmustól? A baloldal azonban nem pusztán a hitelességet és tisztaságot kéri számon, hanem egy hamis kereszténységeszményt.

Április 3-án megdőlt a kiábrándult fideszesek tömegeiről szóló mítosz”

Vajon szükséges-e, hogy a kereszténységet zászlajára tűző politikusnak legyen személyes hite? T. S. Eliot a Századvég által nemrég kiadott, Egy keresztény társadalom eszméje című, világhírű esszéje L. Simon László előszava szerint akár az Orbán-kormány kereszténységértelmezéséhez is kulcs lehet. Eliot szerint a keresztény állam „a törvényhozás, a közigazgatás, a jogi hagyomány és forma” szempontjából keresztény. A politikusoknak nem dolguk, hogy filozófusok legyenek, és a keresztény vezetőknek nem szükséges hívő keresztényeknek sem lenniük. Nem az a fontos, mit hisznek, hanem hogy alá kell vetniük magukat a keresztény hitnek és a keresztény társadalom értékrendjének. Ugyanígy „a keresztény oktatás célja olyan emberek képzése, akik tudnak a kereszténység kategóriái szerint gondolkodni anélkül, hogy megkövetelné a hitet vagy kötelezővé tenné a hit színlelt megvallását”. A vezetőknek keresztény nevelést kell kapniuk. Sem a társadalomtól, sem a politikusoktól nem szabad túl sokat követelni erkölcsileg. Elioté talán meglepő értelmezése a keresztény politikának, de talán megtalálta a kompromisszumot a keresztény eszme és az emberi valóság között. Nevezhetnénk Eliot álláspontját kultúrkereszténynek is – habár ő hívő anglikán volt.

Április 3-án megdőlt a kiábrándult fideszesek tömegeiről szóló mítosz. A mítosz annak ellenére élt a választás előtt is, hogy mind a Századvég, mind az Idea Intézet mérhetetlennek találta. Ez talán intő jel azoknak, akik szerint a hívő keresztények tömegei ma már az ellenzékre szavaznak. Megkérdeztük a Századvéget, vannak-e erre vonatkozó kutatásai. „A 2021. őszi és 2022. tavaszi adatfelvételeinkből kiviláglik, hogy a vallásos, a szertartásokat gyakran – legalább havonta – látogató, egyben biztos szavazók körében erősebb, azaz bőven abszolút többséget élvez a kormánypártok támogatottsága” – mondja lapunknak Gyorgyovich Miklós, a Századvég társadalomtudományi kutatócsoportjának igazgatóhelyettese. Ugyanakkor igaz az is, hogy ugyanebben a csoportban megfigyelhető egy relatíve markáns, 20 százalék körül szóródó csoport, amely valóban más pártokat vagy pártkoalíciót választana. „Ez az arány talán már kellően nagy ahhoz, hogy valóban azt az érzetet keltse, paradigmaváltás megy végbe ebben a társadalmi rétegben, de alapvetően nem erről van szó” – mutat rá. Hozzátette: ha a képletbe bevonjuk az iskolai végzettséget is, azt is látjuk, hogy a kvázi értelmiségi (jelen esetben felsőfokú végzettségű), vallásos attitűddel rendelkező, szertartás-látogató csoportban ugyanúgy egyötöd körül alakul az ellenzéki pártokat támogatók aránya, míg a kormánypártok mellett kiállók abszolút többségben vannak. Az tehát bizonyosan nem igaz, hogy „minden” templomba járó (és akár magasan képzett) hívő ellenzéki volna, hanem – talán nem meglepő módon – inkább a mind kevésbé vallásos életet élők körében figyelhető meg az ellenzéki pártoknak valamivel magasabb arányú támogatottsága. 

Fotó: Földházi Árpád
Fotó: Földházi Árpád

Nacsa Lőrinc, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője:

Keresztényként a politikában szerintem nem könnyebb, hanem nehezebb. Erkölcsi iránytű és hit nélkül kevesebb a felelősség, a számonkérhetőség, és nincs a végső számadásra tekintés. A keresztény politika nem a meghátrálásról szól. A mostani, értékektől egyre inkább mentes világban, ahol a kereszténységet és a keresztény politikát múzeumba akarják zárni, és nem jövőként, hanem múltként akarnak rá hivatkozni, le kell végre számolnunk a világnézetileg semleges állam és politika mesterkélt elvárásával. Az állam nem önmagáért van, hanem az emberekért. Mondjuk ki, elértük azt, hogy a magyar állam végre nem semleges. Mindenki véleményét és világnézetét tiszteletben tartjuk, de mi, politikusok a kereszténységünkhöz lennénk hűtlenek, ha a semlegesség hamis elvárása miatt nem a lelkiismeretünk, a hitünk és a meggyőződésünk szerint cselekednénk, ha az állam „kinézete” és döntései nem tükröznének bennünket. A keresztény politika és a keresztény politikus nem a hibátlanságot, a tökéletességet jelenti, nem azt, hogy nem történhet néha bűn vagy olyan dolog, amit szégyellni kell, hanem azt, hogy képesek vagyunk felállni és a cselekvésünket az örök értékek koordináta-rendszere szerint megtervezni.

Keresztényként a politikában szerintem nem könnyebb, hanem nehezebb. Erkölcsi iránytű és hit nélkül kevesebb a felelősség, a számonkérhetőség, és nincs a végső számadásra tekintés. A keresztény politika nem a meghátrálásról szól. A mostani, értékektől egyre inkább mentes világban, ahol a kereszténységet és a keresztény politikát múzeumba akarják zárni, és nem jövőként, hanem múltként akarnak rá hivatkozni, le kell végre számolnunk a világnézetileg semleges állam és politika mesterkélt elvárásával. Az állam nem önmagáért van, hanem az emberekért. Mondjuk ki, elértük azt, hogy a magyar állam végre nem semleges. Mindenki véleményét és világnézetét tiszteletben tartjuk, de mi, politikusok a kereszténységünkhöz lennénk hűtlenek, ha a semlegesség hamis elvárása miatt nem a lelkiismeretünk, a hitünk és a meggyőződésünk szerint cselekednénk, ha az állam és döntései nem tükröznének bennünket. A keresztény politika és a keresztény politikus nem a hibátlanságot, a tökéletességet jelenti, nem azt, hogy nem történhet néha bűn vagy olyan dolog, amit szégyellni kell, hanem azt, hogy képesek vagyunk felállni és a cselekvésünket az örök értékek koordináta-rendszere szerint megtervezni.

***

Fotó: Földházi Árpád
Fotó: Földházi Árpád

Bese Gergő atya:

Van egy hangos réteg a társadalomban, melynek tagjai nem hívők, és elvárásuk, hogy a hívek és a papság minden olyan keresztény értéket és tanítást, ami kicsit ütközik a világnézetével, tartson meg magának. Amikor pedig papként felvállalod a véleményedet, sokszor alpári és vállalhatatlan stílusban támadnak. Vidéken szolgálva találkozok olyan helyzetekkel, hogy az egyik közösség szinte teljes mértékben kormánypárti, a másik pár faluval arrébb pedig többségben ellenzéki nézeteket vall –ezeket jellemzően helyi tényezők alakítják. Nekem lelkipásztorként mindkét közösségre ugyanolyan gondoskodással kell tekintenem, ugyanúgy kell szolgálnom. A prédikációkban pedig erősítenem azokat az alapvető keresztény értékeket, amelyeket ma erőteljes támadások érnek. Azt tapasztalom, hogy akik balra szavaznak, kevésbé állnak ki a nagy vitatémákban a keresztény tanítás mellett, tehát ha gyakorolják is a hitüket, nem feltétlenül az egyház tanítása szerint gondolkoznak például a magzati élet védelme vagy éppen a család intézményének meghatározása és védelme kérdésében. Nekünk a fiatalokra kell koncentrálnunk, akiket még több befolyásolás ér a virtuális térben, és akik meghatározzák majd a nemzetünk jövőjét. Ráadásul azt, aki ma hetvennégy évesen is azt mondja, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, már úgysem lehet meggyőzni…

Van egy hangos réteg a társadalomban, melynek tagjai nem hívők, és elvárásuk, hogy a hívek és a papság minden olyan keresztény értéket és tanítást, ami kicsit ütközik a világnézetével, tartson meg magának. Amikor pedig papként felvállalod a véleményedet, sokszor alpári és vállalhatatlan stílusban támadnak. Vidéken szolgálva találkozok olyan helyzetekkel, hogy az egyik közösség szinte teljes mértékben kormánypárti, a másik pár faluval arrébb pedig többségben ellenzéki nézeteket vall –ezeket jellemzően helyi tényezők alakítják. Nekem lelkipásztorként mindkét közösségre ugyanolyan gondoskodással kell tekintenem, ugyanúgy kell szolgálnom. A prédikációkban pedig erősítenem azokat az alapvető keresztény értékeket, amelyeket ma erőteljes támadások érnek. Azt tapasztalom, hogy akik balra szavaznak, kevésbé állnak ki a nagy vitatémákban a keresztény tanítás mellett, tehát ha gyakorolják is a hitüket, nem feltétlenül az egyház tanítása szerint gondolkoznak például a magzati élet védelme vagy éppen a család intézményének meghatározása és védelme kérdésében. Nekünk a fiatalokra kell koncentrálnunk, akiket még több befolyásolás ér a virtuális térben, és akik meghatározzák majd a nemzetünk jövőjét. Ráadásul azt, aki ma hetvennégy évesen is azt mondja, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, már úgysem lehet meggyőzni…

***

Átpolitizált eucharisztia?
Salvatore Cordileone San Franciscó-i katolikus érsek május közepén abortuszpártisága miatt eltiltotta az áldozástól a várost a washingtoni kongresszusban képviselő, demokrata párti Nancy Pelosit. A média rögtön azzal támadta az érseket, hogy nem keresztény módon cselekszik, illetve hogy átpolitizálja az eucharisztia szentségét. Cordileone visszakérdezett: politizálás-e számonkérni egy katolikuson azt, hogy az egyház tanítása szerint éljen és politizáljon? Az érsek mellett legalább tucatnyi püspök kiáll. Pelosi azzal vágott vissza, hogy miért nem tiltják el az áldozástól a halálbüntetés támogatóit. Holott a kettő nem ugyanaz: a halálbüntetést az egyház hagyományosan nem ellenzi, Szent II. János Pál pápa pedig csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte modern körülmények között nem kell alkalmazni. Ferenc pápa erősebben ellenzi a halálbüntetést, de ez nem változtat azon, hogy a katolikus tanítás szerint az ártatlan megfogant élet elvétele és a súlyos, társadalom elleni bűnt elkövető ember életének elvétele más megfontolás alá esik. Az abortusz és a halálbüntetés tehát nem ugyanaz az erkölcsi kategória. Az amerikai baloldal határozottan kereszténységellenes hangvételt üt meg, ha hagyományos keresztény tanításokról és azok közéleti képviseletéről van szó. Ha viszont egy liberális meggyőződésű, de elviekben katolikus politikus kerül hatalomba demokrata párti színekben, mint Joe Biden, abból rögtön mintakeresztényt csinál, mondván: így is lehet. Biden a mintakatolikus, amiért „befogadó”: támogatja a transzmozgalmat, abortuszpárti, és nem akadályozza a bevándorlást.

Salvatore Cordileone San Franciscó-i katolikus érsek május közepén abortuszpártisága miatt eltiltotta az áldozástól a várost a washingtoni kongresszusban képviselő, demokrata párti Nancy Pelosit. A média rögtön azzal támadta az érseket, hogy nem keresztény módon cselekszik, illetve hogy átpolitizálja az eucharisztia szentségét. Cordileone visszakérdezett: politizálás-e számonkérni egy katolikuson azt, hogy az egyház tanítása szerint éljen és politizáljon? Az érsek mellett legalább tucatnyi püspök kiáll. Pelosi azzal vágott vissza, hogy miért nem tiltják el az áldozástól a halálbüntetés támogatóit. Holott a kettő nem ugyanaz: a halálbüntetést az egyház hagyományosan nem ellenzi, Szent II. János Pál pápa pedig csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte modern körülmények között nem kell alkalmazni. Ferenc pápa erősebben ellenzi a halálbüntetést, de ez nem változtat azon, hogy a katolikus tanítás szerint az ártatlan megfogant élet elvétele és a súlyos, társadalom elleni bűnt elkövető ember életének elvétele más megfontolás alá esik. Az abortusz és a halálbüntetés tehát nem ugyanaz az erkölcsi kategória. Az amerikai baloldal határozottan kereszténységellenes hangvételt üt meg, ha hagyományos keresztény tanításokról és azok közéleti képviseletéről van szó. Ha viszont egy liberális meggyőződésű, de elviekben katolikus politikus kerül hatalomba demokrata párti színekben, mint Joe Biden, abból rögtön mintakeresztényt csinál, mondván: így is lehet. Biden a mintakatolikus, amiért : támogatja a transzmozgalmat, abortuszpárti, és nem akadályozza a bevándorlást.

***

A keresztények részvétele a politikai életben
A fenti címmel adott ki útmutatást a vatikáni Hittani Kongregáció 2003-ban. „A világi hívők mindenkor »keresztény lelkiismerettel« és az azzal megegyező értékekkel egyetértésben teljesítik általános politikai kötelességeiket, gyakorolják sajátos feladatukat, hogy az e világi rendet keresztény módon átitassák.” Továbbá a II. vatikáni zsinat tanításából következik, hogy a keresztények nem mondhatnak le a politikai életben való részvételről. Ma sokan „tévesen hivatkoznak a tolerancia értékére”, amikor azt várják a keresztényektől, hogy ne saját nézeteikre alapozzák politikájukat. „A politikai szabadság nem alapulhat azon a relativista elgondoláson, hogy az emberi személy javának bármilyen felfogása azonos értékű és egyformán igaz; ezzel szemben a politika az igazi emberi és társadalmi jó konkrét megvalósításával foglalkozik adott történelmi, földrajzi és kulturális környezetben” – szól az útmutatás. Az egyház szerint a demokrácia csak akkor lesz sikeres, ha az emberi személy helyes felfogásán alapszik. „Egy jól megalapozott keresztény öntudat nem enged meg olyan politikai programra vagy törvényjavaslatra való szavazást, amely ellentétes a hit és az erkölcs alapvető tételeivel. A keresztény hit szerves egységet alkot, ezért nem lehetséges valamely részelemét kiragadni anélkül, hogy az egész katolikus tanítás sérülne.” A dokumentum kimondja: ez vonatkozik az abortuszra és az eutanáziára is, a törvényeknek ugyanis „védeniük kell az élethez való alapvető jogot a fogantatástól a természetes halálig”. Ugyanígy „védelemre és támogatásra van szüksége a családnak, amely egy férfi és egy nő monogám házasságán alapszik”, sőt „semmiképpen sem szabad más együttélési formákat a házassággal azonos szintre emelni, sem jogi elismerést adni ilyeneknek”.

A fenti címmel adott ki útmutatást a vatikáni Hittani Kongregáció 2003-ban. „ Továbbá a II. vatikáni zsinat tanításából következik, hogy a keresztények nem mondhatnak le a politikai életben való részvételről. Ma sokan amikor azt várják a keresztényektől, hogy ne saját nézeteikre alapozzák politikájukat. „ – szól az útmutatás. Az egyház szerint a demokrácia csak akkor lesz sikeres, ha az emberi személy helyes felfogásán alapszik. „ A dokumentum kimondja: ez vonatkozik az abortuszra és az eutanáziára is, a törvényeknek ugyanis „. Ugyanígy „, sőt

Nyitóképen: Demonstráció a berlini Vilmos  császár emléktemplomnál 2019-ben. Fotó: AFP / dpa Picture-Alliance / Alexander Blum

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. június 06. 13:12
" „Egy jól megalapozott keresztény öntudat nem enged meg olyan politikai programra vagy törvényjavaslatra való szavazást, amely ellentétes a hit és az erkölcs alapvető tételeivel. A keresztény hit szerves egységet alkot, ezért nem lehetséges valamely részelemét kiragadni anélkül, hogy az egész katolikus tanítás sérülne.” A poszter egészen végig azt magyarázta, hogy nembaj, ha a politikus olyan bűnöző, mint egy ördög, szemet kell hunyni felette, ha ő "támogatja" a kereszténységet, erre a végén benyögi, hogy nem lehet támogatni erkölcstelen politikai programot. Az egész cikk SEGGET CSINÁLT A SZÁJÁBÓL, AZ EGÉSZ KEVESEBBET ÉR, MINT EGY TEKERCS VÉCÉPAPÍR.
annamanna
2022. június 06. 12:58
"Szerintük a hit magánügy, a keresztények ne kényszerítsék rá másokra az elképzeléseiket" A vallás a szocializáció, az emberek közötti együttélés, együttműködés, tolerancia, szabálykövetés, társadalmi norma kialakításának és betartásának a legfontosabb eszköze volt (mindig is), így semmiképp sem magánügy. Az ateizmusnak az emberiség erkölcseire gyakorolt hatását végignézheted, ha beletekintesz - a francia forradalom - a kommunizmus - a nyugati liberalizmus - a szabadkőművesség által elért "eredményekbe". Ennyit tudok hozzátenni: https://www.youtube.com/watch?v=BJceRTvD9Fo Kettő darab példa az elért eredményekre: 1. a hetvenes években Kádáréknak úgy beletört a bicskájuk a nyírségi cigányokba, hogy szabadon hagytak ott tevékenykedni egy baptista lelkészt, Kopasz Jenőt. Hogy mit művelt az ottani romákkal, arról itt videók: Cigánybemerítés Nyírbátorban -1974 https://www.youtube.com/watch?v=BOfz2Y6LjIA&t=16s Uszka 1982 https://www.youtube.com/watch?v=io2lqhCUnvQ Bezzeg falu Uszka https://www.youtube.com/watch?v=cFhegLzH3Y8&t=30s 2. Pápuák megtérítése az első és második világháború között, köztük egy magyar diakonissza által. Amely szigeten ő szolgált, azt a világháború után az amerikai hadsereg pihenőszigetként használta, annyira nem kellett tartani a bennszülöttektől.
annamanna
2022. június 06. 12:55
"Az egyházak anyagi támogatásával kapcsolatos gyakori félremagyarázásokat korábban Udvardy György veszprémi érsek cáfolta a Mandinernek. Rámutatott, az összes volt szocialista országból egyedüli az a megoldás, ami az egyházi vagyon visszaszármaztatásával nálunk történt – vagyis hogy gyakorlatilag elmaradt." És ki nem szarja le? Jézus ezt mondta, UDVARDY NEM HALLOTTA: Mt 19, 21. Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. 22. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. 23. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. 24. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. 25. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? 26. Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden És ezt is mondta: Jelenések könyve 18. rész 1. És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. 2. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. 3. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. 4. És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: 5. Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól. 6. Fizessetek úgy néki, a mint ő fizetett néktek, és kétszerrel kettőztessétek meg néki az ő cselekedetei szerint; a mely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek néki. 7. A mennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok. 8. Ennekokáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, a ki megbünteti őt. 9. És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a föld királyai, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják, 10. Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted! 11. A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi; 12. Arany és ezüst, és drágakő és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátczikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézből és vasból és márványkőből csinált minden edényt; 13. És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit. 14. És a gyümölcs, a mit a te lelked kívánt, eltávozott tőled, és minden a mi ínyes és pompás, eltávozott tőled, és többé azokat meg nem találod. 15. Ezeknek árosai, a kik meggazdagodtak ő tőle, távol állanak az ő kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván, 16. És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság! 17. És minden hajósmester és a hajókon levők mind, a sokaság és az evezők, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának. 18. És kiáltának, látván az ő égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz? 19. És port hányván az ő fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában! 20. Örülj ő rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az Isten büntette meg őt érettetek való büntetéssel. 21. És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik. 22. És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned; 23. És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek. 24. És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön.
annamanna
2022. június 06. 12:50
"Mintegy háromezer templom, illetve egyéb, egyházi célokat szolgáló létesítmény újult meg, további száz pedig felépült, ez történelmi összevetésben is szinte példátlan nagyságrend." Az a pénz rendkívül hiányzik máshonnan, EZ AZ 'AJÁNDÉK" A KÁINI HAMISVALLÁS PRODUKCIÓJA, MERT A BIBLIA EZT ÍRJA: Jn 2,21 Ő pedig az ő testének templomáról szól vala. 1Kor 6,19 Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? 1 Kor. 3.16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? 2 Kor. 6.16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom + bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Eféz. 2.21-22 A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által. 1 Pét. 2.5 Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Zsid. 3.6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk. Róm. 8.9 De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!