Jegyzeteljen kézzel: jobban emlékszik majd!

2014. június 02. 05:52

Hányszor halljuk manapság, s nemcsak laikusoktól, hanem néha pedagógiával hivatásként foglalkozóktól is, hogy a kézírás immár elvesztette funkcióját, inkább a billentyűzetkezelést kell jól megtanítani a tanulóknak. Ennek mond ellent egy új vizsgálat, melyről az Informed egészségügyi portál számol be.

2014. június 02. 05:52

A kísérlet vezetője, Pam Mueller 65 egyetemistát vont be a vizsgálatba, akiknek egy az általános műveltséget meghaladó szintű szöveget kellett meghallgatniuk. Egyesek kézzel jegyzeteltek, mások a laptopot használták.A résztvevőknek harminc perccel később kétféle kérdésre kellett válaszolniuk, az egyiknél a tényekre kérdeztek rá, például évszámokra, a másik kérdéscsoport pedig fogalmi és alkalmazási jellegű volt. Érdekes, hogy mindkét diákcsoport egyformán teljesített, amikor a tényekre kellett visszaemlékezniük, a fogalmi kérdéseknél azonban a kézzel jegyzetelők jobbnak bizonyultak. Lehet, hogy a kézzel írók agya jobban részt vesz az információ feldolgozásában, azaz kiválogatják a fontosabbakat, így a tartalmi kérdések is jobban rögzülnek – írják a kutatók -, míg a laptopot használók válogatás nélkül jegyezték fel a hallottakat."

Nem akarunk nagyon konzervatívnak mutatkozni, de a fentiek alapján úgy tűnik, korai még búcsút mondani a hagyományos jegyzetelésnek. Bár a magyarázathoz véleményünk szerint könnyen hozzátartozhat az is, hogy a motorikus funkciók alkalmazása az agy más területeit is foglalkoztatja. Lehet, hogy ez is hozzájárul a fenti eredményekhez? 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!