Az energiaital lehet a következő célpont

2015. április 30. 01:31

Rétvári Bence államtitkár hozzá intézett írásbeli kérdésre reflektálva elmondta, hogy a kormány tervbe vette olyan szabályozás kidolgozását, amely az energiaitalok fogyasztásának korlátozását tűzi ki célul-számolt be az MTI.

2015. április 30. 01:31

A tárcához Oláh Lajos független képviselő fordult azzal a kérdéssel: a kormánynak van-e arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a magyarországi üzletekben a fiatalok számára.
 Rétvári Bence válaszában tudatta, hogy Az egészséges Magyarország 2014-2020 egészségügyi ágazati stratégia népegészségügyi programterületével összhangban előkészítették a Táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Programot, amelynek kiemelt cselekvési területe az egészséges választás elérhetővé tétele a fogyasztók számára.
 „A területet érintő tervezett intézkedések között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása, amelynek egyik lehetősége a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése" – írta.
 Az államtitkár azt is közölte, hogy a kormány célja a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható – tette hozzá.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!