Isztambul otthagyta az Isztambuli Egyezményt

2021. március 20. 21:36

Törökország kilépett a nők elleni erőszak megelőzését célzó Isztambuli Egyezményből.

2021. március 20. 21:36
null

Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből. Recep Tayyip Erdogan elnök erről szóló határozata szombat hajnalban jelent meg a török hivatalos közlönyben, a döntés ellen több helyszínen tüntettek.

Erdogan – még miniszterelnökként – 2011-ben személyesen is jelen volt az egyezmény ünnepélyes aláírásán.    

A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták az Isztambuli Egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.    

Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez.    

Ahogy a világ sok más országában, Törökországban is társadalmi probléma a nők elleni erőszak. Jogvédő szervezetek szerint 2020-ban legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében.    

Törökországban nagyon gyakori a nők elleni erőszak

Árulkodó, hogy több százezren töltötték le azt az okostelefonos applikációt, amelyen keresztül nők egyetlen gombnyomással riaszthatják a rendőrséget, ha támadás éri őket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.    

Isztambulban és Ankarában is tüntettek a döntés ellen – számolt be a helyi média.    

Törökországban léteznek a nők jogait védelmező törvények, de az Isztambuli Egyezménynek számos gyakorlati haszna volt a nők és gyermekek védelmében. Lehetővé tette például, hogy a nők a bíróságok segítségével megváltoztassák személyazonosságukat, biztonságos helyre költözzenek, miközben az erőszakoskodó férfiakra nyomkövetőt helyezhettek – mondta egy neve elhallgatását kérő jogász.    

Országszerte tiltakozások

„Nem foszthatsz meg 42 millió nőt a jogaitól egy máról holnapra kiadott rendeletben” – mondta a Twitteren megosztott videójában az ellenzéki Köztársasági Néppártot (CHP) vezető Kemal Kilicdaroglu. A CHP jelezte: fellebbez a döntés ellen az alkotmánybíróságnál.    

 

 

„A nők meg fogják leckéztetni a zsarnokot” – mondta Kilicdaroglu. „Visszahozzuk az Isztambuli Egyezményt” – ígérte.    

Erdogan kormányának tagjai szombaton megpróbálták lecsillapítani a kedélyeket.

Hangsúlyozták, hogy a nők jogait a török törvények is garantálják – írta az Anadolu török állami hírügynökség. „Törökországnak nem kell másokat utánoznia ahhoz, hogy képes legyen megvédeni a nők jogait” – írta Fuat Oktay török alelnök a Twitteren. A tisztségviselő szerint a megoldás a török szokásokban és hagyományokban rejlik.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 21. 22:01
A genderfasizmus okán léptek ki. Ennyi.
olajfa1
2021. március 21. 09:24
Az erőszakos nők ellen nem lehet fellépni? AKKOR MIÉRT VANNAK "NŐI BÖRTÖNÖK"??? Akkor a női erőszakot békésen mindenkinek el kell tűrnie? EZ TÉNYLEG NEM RASSZIZMUS?
annamanna
2021. március 21. 04:29
Hosszú, de ajánlom elolvasni, elképesztő: Rabszolga magyarok az Oszmán Birodalomban https://erdei.ewk.hu/rabszolga-magyarok-az-oszman-birodalomban/
annamanna
2021. március 21. 04:28
Más vélemények: Törökország és a török pasik https://www.youtube.com/watch?v=FqpJt1BAzNw - ezt megnéztem, elég informális, sok dolgot elmond, bár semmin nem lepődtem meg, ezeket gyakran leírják. NŐKÉNT TÖRÖKORSZÁGBAN - Bántalmazások,gyilkosságok,leszólítások - storytime https://www.youtube.com/watch?v=WUAllQu2r3E Házasság török-magyar módra https://www.youtube.com/watch?v=unnNEXUzs88 Az európai nem muszlim nők is erre a sorsra juthatnak ha nem vigyázunk! https://www.youtube.com/watch?v=kgD4y8cGwmQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!