Eltüntetik a Kolumbuszt ábrázoló festményt egy amerikai egyetemről

2019. január 22. 10:54

Egy vatikáni művész több mint száz éve készült tucatnyi művét tüntetik el letakarással a Notre Dame Egyetem indianai kampuszáról, őslakos diákok és alkalmazottak tiltakozása miatt. Az MTI által közölt hír szerint azért nem tűnnek el szem elől teljesen, ugyanis a festményekről készült fotókat több helyen kiállítják majd.

2019. január 22. 10:54

A katolikus egyetem indianai kampuszán a rektor utasítására letakarják az Amerika felfedezőjeként számon tartott Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket. A falfestményeket azért takarják le, mert az európai felfedezők előtti alávetett helyzetben és pózokban ábrázolják Amerika indián őslakosait.

Luigi Gregori vatikáni művész alkotta a 12 festményt, még az 1880-as években, azzal a szándékkal, hogy bátorítsa az Európából érkező bevándorlókat. A festőnek az egyetemi közösség tagjai álltak modellt, Kolumbusz alakját pedig az intézmény akkori rektoráról, Thomas Walsh atyáról mintázta. A festmények az egyetem főépületének második emeletén találhatók. John Jenkins tisztelendő, az egyetem jelenlegi rektora levélben indokolta meg döntését. Mint fogalmazott, az alkotások nemcsak a genovai felfedezőt ábrázolják, hanem az őslakos amerikaiak elnyomását és kizsákmányolását is. „Ez ennek a történetnek egy sötétebb oldala, s ezt nekünk muszáj elismernünk” – rögzítette levelében a rektor.

A festményeket azonban nem lefestik, hanem letakarják. Előtte fotók készülnek róluk, ezeket a szükségesnek ítélt magyarázatokkal együtt az egyetem több helyén kiállítják. "Szeretnénk megőrizni ezeket a műalkotásokat, amelyek eredetileg ünnepelték a katolikus bevándorlókat, akik az akkori társadalomnak a peremén éltek, de ezt úgy szeretnénk megtenni, hogy közben ne szorítsunk akaratlanul is a társadalom peremére másokat" – hangsúlyozta Jenkins tisztelendő atya.

Az Amerikai Őslakos Diákok Szövetsége közleményben üdvözölte a rektor rég várt döntését, hiszen már 2017-ben mintegy 300 diák és alkalmazott kérte közös levélben a falfestmények eltávolítását.

(MTI)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2019. január 23. 08:54
Egy a kérdésem, miért nem az Európát meghódító indián felfedezők mozaikjait takargatjuk európai egyetemek aulájában, hivatkozással a fehér őslakosokra nézve sérelmes narratívára.
H-Andras
2019. január 23. 08:26
Őket hozza Szíjjártó Magyarországra, lehet majd együtt meszelgetnek tovább, pld a CEU-t. https://magyaridok.hu/belfold/hazankba-erkezik-a-notre-dame-3333284/
Paul
2019. január 22. 21:20
Iszonyatos sötétség uralkodik a fejekben az indiánok valós történelmével kapcsolatban. Az aztékok egy nagyon hosszú, valami 1200 éves vándorlás után csak 1193-ban érkeztek meg a Mexicó völgybe. A vándorlást a mai USA Mississippi völgyébõl indították meg ahol a “Chaokia kultúra” létrehozói voltak. Az útvonaluk az USA délnyugati államain keresztül vezetett a Mexikó völgyig. Az aztékok így egyeltalán nem “õslakosok” Mexikóban, néhány évszázaddal korábban érkeztek a spanyoloknál, s nem mellékesen õk is hódítókként jelentek meg, kiírtva a korábban ott élõ, vagy ha úgytetszik õslkakos indián törzseket. Az azték kultúra az egyik legrettenetesebb emberi kultúra volt: “Lejegyzések vannak például arról, hogy Ahuitczotl, az azték királyi dinasztia nyolcadik és leghatalmasabb császára úgy ünnepelte meg Tenoktitlánban a Huitczilopochtli-i templom felszentelését, hogy négyes sorokban vonultatta fel a foglyokat a papok elé, akik négy napon át egymást felváltó csoportokban áldozták fel őket. Ílymódon egyetlen ceremónia lefolyása alatt mintegy 80.000 embert öltek meg.” – Graham Hancock, Fingerprints of the Gods, Ny: Crown Trade Paperbacks, 1995, 97. o. Az aztékok kegyetlensége nem ismert határokat, közkedvelt szórakozásuk volt pl. az, hogy a leölt áldozatokat megnyúzták, majd magukra öltötték azok bőrét. Egy a hódítókkal érkező spanyol misszionárius, Bernardino de Sahagun szemtanúja volt egy ilyen rettenetes ünnepi ceremóniának, amiről az alábbi leírást nyújtotta: Az ünneplők megnyúzták és feldarabolták a foglyaikat, s ezután zsírral kenték be meztelen testüket, majd magukra öltötték az áldozatok lenyúzott bőreit... Ezek a szörnyûségesen felöltözött emberek aztán vércsíkokat és zsírfoltokat hagyva maguk után szaladgáltak végig a városban, megrettentve mindenkit, akinek nyomába szegődtek... A második nap rítusa magában foglalt egy kanibál lakomát a harcosok és családtagjaik számára. A spanyolok végeredményben kegyesek voltak, amikor véget vetettek ennek az iszonyatnak. Hogy most megint nyílik a csipájuk, az egyedül a liberális idiótáknak köszönhetõ. UFF
Biivisz
2019. január 22. 13:49
Az amerikai fehérek lassan elkezdhetnek csomagolni. Költözhetnek vissza Európába ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!