Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Trump kampánycsapata pert indított a CNN ellen

2020. március 06. 21:38

A The New York Times és a The Washington Post ellen is indult már per korábban.

2020. március 06. 21:38

Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampánycsapata pénteken pert indított a CNN ellen „hamis” és „rágalmazó” állítások miatt – jelentette be az elnök jogi tanácsadója.

A perkereset szerint a hírtelevízió azzal rágalmazta meg az elnök újraválasztási kampányát, hogy Oroszország segítségét venné igénybe az idén tartandó elnökválasztási folyamatban. Jenna Ellis, az amerikai elnök jogi tanácsadója a Fox televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: a CNN a hamis és rágalmazó állítások hangoztatásakor tökéletesen „tisztában volt azok félrevezető voltával, mégis teret adott nekik azzal a szándékolt céllal, hogy ártson a kampánynak”.

A The New York Times és a The Washington Post ellen már indult per

A jogásznő emlékeztetett arra is, hogy a Trump-kampány nemrégiben hasonlóképpen pert indított a The New York Times és a The Washington Post című lapok ellen is azért, hogy – mint mondta – „felelősségre vonja a kiadókat a felelőtlen riportjaikért, és helyreállítsa az igazságot”.

A perkereset szerint a CNN a többi között azt állította, hogy a Trump-kampány „mérlegelte annak előnyeit és hátrányait, hogy 2020-ban ismét igénybe vegye Oroszország segítségét, és úgy döntött, hogy nem veti el ezt (a megoldást)”.

Megtagadták a helyreigazítást

A kampánycsapat jogászainak érvelése szerint a hírtelevízió tökéletesen tisztában volt állításainak megtévesztő voltával, hiszen „mind a kampánycsapat, mind a kormányzat többször is nyilvánosan visszautasította, hogy egyáltalán szándékában állna orosz segítséghez folyamodni”.

Az újraválasztási kampány jogászai helyreigazítást is követeltek a televízió illetékeseitől, akik azonban ezt megtagadták, ezért az igazság bemutatására nem maradt más lehetőség, mint a per.

A perkeresetet egy georgiai kerületi bíróságnál nyújtották be, mivel a CNN televízió székhelye a georgiai Atlantában van. A Fox televízió értesülései szerint a Trump-kampánycsapat nemcsak helyreigazítást, hanem milliós anyagi kártérítést is követel.     A CNN vezetői péntek délutánig nem reagáltak a perről szóló információkra.

(MTI)

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvidrigajlov
2020. március 08. 09:07
Somogyi és Bacsó, Sallai és Fürst elvtársak jutnak eszembe...A CNN-ről csakúgy, mint az FT-ről, a SÜDZ-ről, vagy a FAZ-ról.
zakar zoltán béla
2020. március 07. 11:47
Gatyára-bugyira vetkőztetni őket!!! Rongy banda! Soros-Hillary-Syralmy-Pelenkás Pelosy-Bidé KIEV Bájden-Sanders Manders...
catalina9
2020. március 07. 10:45
Trump kampánycsapata pert indított a CNN ellen" javaslom a szegedi bíróságot...
catalina9
2020. március 07. 09:34
Budapest és a zsidóság egyesített hatalma leginkább a hírlapirodalmon nyugodott állította Szekfű Gyula a Három nemzedék című művében. Miután a hírlapirodalom teljesen kapitalizálódott és elzsidósodott, a keresztény magyar is csak akkor jut szóhoz, ha szélsőségek szolgálatába áll, és a zsidó hírlapokkal vetekedve űzi és hajszolja a magyart, a közjogi viszály, gyűlölködés és a nemzeti vétkek útvesztőjében" na igen, hát most képzeljük el ezt nagyban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!