Grammy-díj: Hatalmasat zuhant a díjátadó tévés nézettsége

2021. március 16. 10:07

A tavalyihoz képest 53 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak az amerikai lemezakadémia díjainak vasárnapi átadására.

2021. március 16. 10:07
null

2020-ban 18,7 millió néző látta a zenei díjátadót, és már ez is visszaesés volt a 2019-es 19,9 millió nézőhöz képest.

Idén azonban soha nem tapasztalt mélységbe zuhant a nézettség.

A Nielsen közvéleménykutató felmérése szerint 8,8 millióan ültek a képernyő elé a Grammy-ceremónia miatt. A 63. Grammy-gála házigazdája Trevor Noah volt, az előadók között szerepelt Harry Styles, Taylor Swift, Dua Lipa, a BTS, Billie Eilish, Post Malone és Megan Thee Stallion is. A zenei díjátadó eddigi mélypontja 2016-ban volt, amikor 17 milliós közönséget érdekelt a show. A Variety.com ugyanakkor megjegyezte, hogy a gálaműsor volt aznap este a legnagyobb nézettségű program, és a tévéközvetítés mellett a tavalyi műsorhoz képest 83 százalékkal többen követték a díjátadó élő streamingjeit. A közösségi médián is központi téma volt, 77 milliárd bejegyzést fűztek hozzá. A műsor sztárjai öt helyszínről jelentkeztek be, valamint előre felvett zenés videókkal szerepeltek. Négy helyszínről az előadók szórakoztatták a közönséget, az ötödik helyszínen pedig a díjátadás zajlott. A Grammy-díjátadót eredetileg január 31-re hirdették meg, de a pandémia miatt a lemezakadémia a halasztás mellett döntött, és közönséget sem hívtak a rendezvényre.

Az idei díjátadón egyértelműen a női előadók domináltak.

A négy legfontosabb díjat nők vihették haza: Tylor Swifté lett az év albuma, Megan Thee Stallion a legjobb új művész kategóriában nyert, Billie Eilish az év felvételéért, H.E.R. pedig az év daláért járó díjat kapta. A legtöbb, négy Grammy-díjat Beyoncé gyűjtötte be, aki ezzel már rekorder lett a női előadók között, összesen 28 Grammy-díja van.

(MTI)

Címlapkép: Díjátadó. Fotó: MTI/Jordan Strauss/Invision/AP/Invision/Jordan Strauss

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman11
2021. március 16. 20:24
Banánevőket a természeti csatornákon is lát a néző...
annamanna
2021. március 16. 19:06
Vajon hová tűnt a (tinédzser) közönség? Önmegvalósít. Pont úgy, mint a rockandroll fénykorában. Csak már nem a klubokban, a táncparketten, a koncerteken. Hanem? Teljesen egyértelmű. Amit a felnőttek a legjobban szidnak, a fiatalok ott találhatók. Földi László: Le kellene kapcsolni az internetet https://index.hu/belfold/2021/02/07/foldi-laszlo-internet-tarsadalom-idosek/
az ember
2021. március 16. 19:04
Ma már elég egy nyilatkozat a nemváltó műtétek támogatásához, hogy Grammy díjat kapj. Illetve alapfeltétel lesz lassan.
zakar zoltán béla
2021. március 16. 15:57
a rock 3045 éve rohad/ tisztelet a kivételnek/ oscarnobel....-//-
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!