Törökország elsőként hagyta el az Isztambuli Egyezményt

2021. július 01. 14:55

Törökországban 2021. július 1-től hatályát veszti a nők elleni erőszak megelőzését célzó egyezmény.

2021. július 01. 14:55
null

Törökország elsőként ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, és csütörtökön elsőként lépett ki belőle – írja az Euronews. Ismeretes: a török kormány már márciusban bejelentette, hogy kivonul a nemzetközi megállapodásból, és erről határozatot hozott. A kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták az Isztambuli Egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. 

Jogvédő szervezetek szerint Törökországban tavaly legkevesebb háromszáz nő halt meg azért, mert családon belül bántalmazták. A WHO tudomása szerint a török nők 38 százalékát érte már valamiféle erőszak családján vagy párkapcsolatán belül.

2019. márciusáig 46 ország és az Európai Unió írta alá a konvenciót. 2012. március 12-én Törökország elsőként ratifikálta, amit 2013-2019 között 33 ország követett.

Nyitóképen: Isztambuli Egyezmény mellett tüntető török nők. Fotó: Diego Cupolo / NurPhoto / AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mykee
2021. július 01. 17:02
Ha valaki mondana nem hinném el hogy ennyi ijesztően ostoba ember él Magyarországon mint amennyi itt a kommentszekcioban megtalálható.
nempolitizálok
2021. július 01. 15:44
Szokásos. Az országok kitalálnak valami normálisat, erre repülnek rá a később libsik, átveszik a vezetést és fogad el, mert belépéskor aláírtad. Nagyon helyes, hogy kiléptek. Az EU pedig eleve nem támogatja a nők elleni erőszakot, pld. az EU-ban virágzását éli a prostutició, ami alapból a nők kiszolgáltatottságáról szól, de vélhetően nagyon magas nyugaton a gyermekkereskedelem, pedofilia aránya is. Elképzelem mi lehet pld. a hollandoknál, ahol a pedofilok pártként kérték bejegyzésüket.
Gregorius
2021. július 01. 15:37
Nem örülök annak, hogy egy muszlim ország kilép. Még bennem van a kép, hogy elől megy a férj és két méterrel követi a feleség, szatyrokat cipelve. Ez olyan dolog, ami nálunk elképzelhetetlen.
teljesenertelmetlen
2021. július 01. 15:24
Na és most mi lesz? Az összes EU bürokrata durcásan fog toppantani? Mert kb. ennyit tudnak. A világ megy tovább, és remélem, még sok ország követi Törökországot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!