Ferenc pápa: Az egész világ háborúban áll, meg kell állítani az önpusztítást

2023. február 05. 21:31

A katolikus egyház vezetője hangsúlyozta, nyitott arra, hogy Ukrajna és Oroszország elnökével is találkozzon.

2023. február 05. 21:31
null

 A világ egésze háborúban áll és saját megsemmisítése veszélyezteti – jelentette ki Ferenc pápa, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban tett apostoli látogatása visszaútján a repülőn válaszolt újságírók kérdéseire vasárnap.

Ferenc pápa hangsúlyozta,

nyitott arra, hogy mindkét ország, Ukrajna és Oroszország elnökével is találkozzon.

Mint mondta, mostanáig azért nem ment el Kijevbe, mert nem volt lehetséges. Megjegyezte, kezdettől fogva kereste a párbeszédet: az ukrajnai háború második napján felkereste Oroszországnak a Vatikánhoz közeli szentszéki nagykövetségét közölve, hogy el akar menni Moszkvába Vlagyimir Putyinnal találkozni, „ha van egy kis ablak a tárgyalásra”. A pápa felidézte: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azzal reagált, hogy „majd a későbbiekben meglátjuk”.

Kifejtette, nem az ukrajnai az egyedüli háború, mivel lassan tizenhárom éve zajlik háború Szíriában, több mint tíz éve Jemenben, és a pápa emlékeztetett Mianmarra, valamint a „szegény” rohingjákra, akik szétszéledtek a világban, mert elüldözték őket hazájukból. Említette Dél-Amerikát is.

Mindenhol a háború tűzfészkei látszanak

Kijelentette, hogy mindenhol a háború tűzfészkei látszanak: „vannak fontosabb háborúk, melyek nagyobb zajt keltenek, de az egész világ háborúban van, a világ önmegsemmisítése zajlik”. Úgy vélte, időben meg kell állni, mivel az egyik bombára egy annál is nagyobb válaszol, és

A pápa elmondta, Dél-Szudánban a férfiak harcolni mennek, a gyermekekkel magukra hagyott nők pedig olyan erősek, hogy ők viszik előre az országot.
„Térjünk vissza a nők erejéhez, vegyük azt komolyan, és ne szépítőszerek reklámjaként használjuk őket, ez a nőkkel szembeni sértés, akik többre vannak hivatva” – jelentette ki Ferenc pápa.

„A fegyverkereskedelem, úgy gondolom, a legnagyobb pestis a világban” 

A katolikus egyházfő szokás szerint a látogatás visszaútján az őt kísérő újságírók néhány kérdésére válaszolt. A rögtönzött tájékoztatón részt vett a pápához Dél-Szudánban csatlakozott Justin Welby, Canterbury érseke és Iain Greenshields, a skót egyház egyik vezetője. Szavaikat a Vatican News honlap majdnem szó szerint idézte.

Ferenc pápa Afrikával kapcsolatban kijelentette, hogy az erőszak mindennapos, és annak első számú okozójaként a fegyverkereskedelmet nevezte meg.

„A fegyverkereskedelem, úgy gondolom, a legnagyobb pestis a világban” – mondta. Megjegyezte, nem tudja, igaz-e, hogy ha egy évig nem adnának el fegyvereket, akkor a megtakarított összegből fel lehetne számolni a világban az éhezést, „mindenestre a fegyverkereskedelem jelenleg csúcson van”.  Hozzátette, hogy véget kell vetni Afrika kizsákmányolásának.

A január 31-én elhunyt XVI. Benedekkel való kapcsolatáról, és a nyugalmazott pápa halálát követő feszültségekről Ferenc pápa azt mondta, XVI. Benedek mindig mellette állt, nem volt probléma közöttük, és ha nehézség akadt, XVI. Benedek tanácsokkal látta el. Példaként említette a melegek élettársi kapcsolatának kérdését: hangoztatta, hogy

ebben az esetben kizárt a házasság szentsége,

de ő egyszer lehetőségként utalt a vagyonközösség szabályozására, ahogyan azt a francia törvények is lehetővé teszik. A pápa elmondta, ezért egy „önmagát nagy teológusnak” tartó személy feljelentette őt XVI. Benedeknél, de a nyugalmazott teológus pápa, más teológusok tanácsát is kikérve, rövidre zárta a vitát.

Ferenc pápa alaptalannak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint XVI. Benedeket „elkeserítette az új pápa magatartása, ellenkezőleg támogatta döntéseimet” – mondta.

„Úgy gondolom, hogy XVI. Benedek halálát kihasználták azok, akik saját malmukra akarják hajtani a vizet. Azok, akik egy ennyire jó embert, Isten szolgáját, az egyház szent atyját eszközként használják, nem erkölcsösek, frakciók és nem az egyház emberei” – jelentette ki Ferenc pápa.    

Nem lehet szó nélkül hagyni a homoszexualitás bűncselekményként való kezelését

Kifejtette, nem lehet szó nélkül hagyni a homoszexualitás bűncselekményként való kezelését, amely mintegy ötven országban számít gyakorlatnak, és közel tíz országban halálbüntetés jár érte.

– mondta. Hangsúlyozta, egyénekről beszél, mivel a lobbikat más kérdésnek tartja.  

Ferenc pápa bejelentette, hogy jövőre Indiába akar ellátogatni. Az idén tervezett látogatások között Marseillest említette, ahova szeptember 23-án várják, és ahonnan Mongóliába akar továbbutazni. Említette Lisszabont is kijelentve, hogy a kisebb országokat akarja felkeresni, Európa elrejtett részét. 

„A térdem kellemetlenkedik, lassan haladok előre, majd meglátjuk” – mondta Ferenc pápa, és saját magáról megjegyezte, hogy a rossz pénz nem vész el.

(MTI)

Nyitókép: TIZIANA FABI / POOL / AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2023. február 06. 06:51
Azaz azonnali fegyverszünet és béketárgyalás. Ezt mondja dr Orbán Viktor miniszterelnök úr is régóta.
files32
2023. február 06. 06:35
Majd Bajor zsófi helyreteszi az öreget. Ogre orbán szerint az ortodox katolikus az igazi vallás a római az gagyi, mert a kálvinista csak tudja.
Bell & Sebastian
2023. február 06. 02:06
Földi László a vasárnapi Bayerben elég jól elmagyarázta, mi folyik itt? Már csak le kell fordítani spanyolra a pápának. (a műsor deduktív első félidejét át lehet szökellni) Továbbra is azt gondolom, amikor meginterjúvolják tábori körülmények közt, Róma püspöke szól hozzánk, nem a pápa, és az tényleg túlzás, ha megölik a buzikat, mint ahogyan az is, ha egy muzulmán lefejezi a saját lányát, mert túl sok követője akadt valami netes platformon. A Földi által elmondottokra visszatérve, a kereszténység ereje már régen Bizáncban van, és ha Putyint közösen ugratta be a támadásba az USA és hozzá hű tisztogató halai, téves elképzelés a béketeremtés kettő darab fejmosással. A megoldás kulcsa a tömeges ellenállás. Ha ezt sikerülne megszerveznie az egyházunknak, az lenne csak az igazi hőstett. Ámen!
hakos
2023. február 06. 01:13
Pedig elég lenne az USA elnökével találkoznod, és mint katolikusnak keresztelt személyt meggyőznöd, hogy hagyják abba a háborúk szítását, kezdését és folytatását és azonnal a háborúk legalább fele megszűnik....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!