Harry és Meghan behazudta a drámai autós üldözést

2023. május 19. 11:10

Nem sok idő kellett hozzá, hogy leleplezzék a bulvárpár állítólagos New York-i autósüldözésének hamis állításait.

2023. május 19. 11:10
null

Elképesztően magas valóságtartalmú ugyan, de százszázalékosnak azért nem mondanám” – a Moszkva tér című magyar kultuszfilmben – egyébként a rendszerváltás előtti történelemkönyvvel kapcsolatban – elhangzó mondat tökéletesen illeni látszik Harry brit herceg és Meghan Markle legutóbbi „kalandjára”.

A bulvárpár életét követő olvasók ugyanis nemrég arra a hírre kaphatták fel a fejüket, hogy a házaspárt New Yorkban követni kezdte néhány lesifotós a taxijukat, ami, legalábbis a pár szóvivőjének interpretációja szerint „könyörtelen, több mint két órán át tartó autós üldözésben” csúcsosodott ki, „ami majdnem katasztrófába torkollt”.

Emlékezetes, negyed századdal ezelőtt Diana hercegnő tragédiáját egy hasonló szituáció okozta: 1997. augusztus 31-én éjszaka is a sajtó szenzációra éhes munkatársai elől menekült barátjával, az egyiptomi milliomos Dodi Fayeddel, amikor autójuk egy párizsi híd aluljárójába csapódott.

 

A párhuzam adná magát, csak a BBC megkérdezte például a taxisofőrt és a városi rendőrséget, hogyan is történt mindez, és nem egészen az a kép rajzolódott ki, amit a nyilvános figyelmet ritkán elutasító pár szóvivője rajzolt a történtekről.

Az orgánum összefoglalója szerint

  • a hercegi pár egy díjátadón vett részt, ahol Meghant is kitüntették; utóbbi édesanyjával este 10 körül hagyták el a helyszínt, és beszálltak egy fekete terepjáróba;
  • a terepjáró egy órát körözött környéken, hogy lerázza a paparazzikat, végül bementek a rendőrségre, ahol egy másik járműbe szálltak át: egy taxiba, amit a rendőrök intettek le nekik;
  • a taxis elmondása szerint előkerült egy csomó lesifotós, aki felvételeket kezdett készíteni a taxiban ülő párról; ők idegesek voltak, de a taxis szerint a paparazzik nem voltak agresszívek, az autósüldözés pedig „igencsak túlzó kifejezés arra, ami történt”;
  • a rendőrök pedig arról tájékoztattak: nem volt egyszerű dolga a pár magánbiztonsági szolgálatának Harryék hazaszállításával, de végül hazaértek, és semmilyen balesetről, sérülésről, egyébről nem érkezett bejelentés.

Végül pedig megszólaltak a fotósok is, akik szintén megerősítették: nem volt egyáltalán balesetközeli helyzet, a pár pedig egy pillanatig sem forgott veszélyben, sőt olyan fotók is készültek, amiken az látható, hogy Meghan Markle mosolyog az „üldözött” taxiban.

 

Nyitóképen a South Park vonatkozó epizódja, amelyben a hercegi párra megszólalásig hasonló „Kanada hercege és hercegnéje” világturnén követeli magának a magánélethez való jogát. 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna 03
2023. május 19. 15:34
Nem kell oda igekötó, faszfej: hazudta. Ennyi.
Akitlosz
2023. május 19. 14:08
OK, de ez a pár ilyen, de amúgy ezeknek a paparazziknak a "munkája" törvényes? Fényképezgethetnek az utcán meg autók, taxik utasait?
zolka50.50
2023. május 19. 13:45
"Behazudta" Ki az az idióta pubertás, aki ilyesmit képes leírni? Mandi! Csak olyanokat alkalmazzatok, akik tudnak magyarul.
chief Bromden
2023. május 19. 12:48
Ezt akarta Meghan, megkapta. Még a hírekbe is behazudta magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!