Fekete aktivista ment neki a Kis hableánynak

2023. június 06. 17:01

A filmet védők rendre a rasszista kártyát játszották ki, érhette bármilyen kritika a filmet. Egészen idáig.

2023. június 06. 17:01
null

Nem várt helyről érkezett kritika a Kis hableány kapcsán, amely azzal került az internet reflektorfényébe, hogy színesbőrűként ábrázolta Arielt. Marcus Ryder – aki Nagy-Britanniában ismert aktivistának számít, szívügye a feketék nagyobb arányban történő reprezentációja a brit médiában – szerint ugyanis bár örvendetes hír, hogy Ariel fekete, de a körítéssel van némi probléma.

Ryder kritikáját a New York Post szemlézte, a brit aktivista arra helyezi a hangsúlyt, hogy a film láthatóan a XVIII. századi Karib-tengeren játszódik, amikor is virágzott a rabszolgakereskedelem. Az aktivista szerint azonban ennek nyoma sincs a filmben, a szigetlakók mind-mind rabszolgamentesen élik életüket.

Szerintem nem teszünk gyermekeinknek szívességet azzal, hogy úgy teszünk, mintha a rabszolgaság soha nem létezett volna”

– fogalmazott Ryder, aki szerint a gyerekek „nagyon is fel tudják dolgozni” ezt a történelmi tényt, az azonban már kérdéses, hogy a Disney miért nem akarja „felvállalni a kényelmetlen igazságot”.

Ryder elismerte ugyan, hogy nem dokumentumfilmről van szó, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Disneynek szerinte nem kellene „történelmi amnéziát” gyakorolnia.

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2023. június 07. 14:01
Mi=mi.
I_Isti
2023. június 07. 12:50
Elég megnézni az előzetest, hogy az ember tudja, ez a film csak béna lehet! Olyan van, hogy a viharban egy hajó megrongálódik és elsüllyed. Olyan is van, hogy belecsap a villám és emiatt kigyullad és megrongálódik, és elsüllyed. Olyan is van, hogy zátonyra fut, és emiatt megfeneklik és elsüllyed. Nade az, hogy mindez egyszerre? Ennyire szerencsétlen nem lehet valami!
Báthory Ödönke
2023. június 07. 10:26
Álmaimban a Rómeó és Júlia szereposztása A. Róbert rendezésében: Júlia: G. Győző Rómeó: F. Pákó Micsoda erkélyjelenet: Rómeó dalolja Júliának: adide a didit...
formaegy
2023. június 07. 08:23
A Hableány fekete - ezzel semmi baja, hiszen csak az eredeti hamisítása. Ajánlom neki, hogy tegyen feljelentést, hogy a hab fehér, és nem fekete. A tököm ki van. Komolyan olyanok, mint a buzik. Semmi akadálya, hogy bármilyen területen ott legyenek - színész, vezetői posztok, elnökök, politikusok, újságírók, sport, stb.stb. - ők mindenbe belemásznak. Mindent meghamisítanak.. B+ az eszem megáll.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!