Kiállt a hagyományos családokért a román liberális politikus, le is váltották

2023. november 06. 19:36

„Keresztény vagyok, ortodox vagyok, és úgy vélem, hogy a családot egy nő és egy férfi alkotja” – fogalmazott Elena Lasconi. A pártkarrierje bánta ezt.

2023. november 06. 19:36
null

Nagy vitákat kavart Romániában az elmúlt napokban egy USR-es liberális politikus sorsa. Elena Lasconi az USR jövő évi európai parlamenti választási listavezetője lett, e szerepében pedig elkezdett nyilatkozni a sajtónak.

Egy szombati interjújában egyebek mellett azt is elmondta, hogy igennel szavazott a hagyományos család fogalmának alkotmányba iktatásáról szóló néhány évvel ezelőtti romániai referendumon. 

„Keresztény vagyok, ortodox vagyok, és úgy vélem, hogy a családot egy nő és egy férfi alkotja”

– fogalmazott Lasconi a Maszol.ro tudósítása szerint.

Keresztény-konzervatív hitvallása azonban, úgy tűnik, megakadt a liberális USR toleranciaküszöbén.

Cătălin Drulă, az USR elnöke vasárnap azt közölte: „felkérte” Lasconit, hogy lépjen vissza az EP-képviselőjelöltségtől.

Lasconi nem is küzdött tovább pozíciójáért: nem ragaszkodik funkciókhoz és listákhoz, ő sosem volt az azonos neműek ellen, de megmarad továbbra is „őszintének, felvállalósnak és eredetinek”.

A Maszol arra is kitér, hogy az ügyben megszólalt a politikusnő lánya is. 

„Nem tudom elhinni, hogy az a személy, akit politikai karrierjében támogattam, homofóbnak bizonyult”

– mondta Oana Lasconi, aki hozzátette: „ennek a mocskos diszkriminációnak nincs helye a családomban, ezért ettől a pillanattól kezdve semmilyen módon nem támogatom az édesanyámat”. A lány egyébként Instagram-oldalán „egy Párizsban élő erdélyi antikapitalistaként”, az LMBTQ-közösség szövetségeseként és szocialistaként határozta meg önmagát. Sajtóbeszámolók szerint Oana három egyetemnek vágott neki, de egyet sem sikerült befejeznie. Bevallása szerint édesanyja – akinek első házasságból született – nem sokat törődött vele, többnyire hátszegi nagyszülei nevelték.

A román nagypolitika tovább emelte az esetet. A vezető román jobboldali párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nevében Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt román kormányfő szögezte le: 

a PNL a hagyományos családmodell  támogatója, és a politikájában megőrzi a nemzeti értékeket.

Ludovic Orban, aki szintén volt román kormányfő, arról beszélt: ő is igennel szavazott a hagyományos családok védelméről szóló népszavazáson. „Azért hoztam nyilvánosságra ezzel kapcsolatos álláspontomat,  mert a közéletben nélkülözhetetlennek tartom az őszinteséget. Nagyon nehéz megértenem, miért kell Elena Lasconit szankcionálni azért, mert úgy szavazott, ahogy jónak látta, s őszintén válaszolt a döntéséről, amikor megkérdezték” – mondta Orban.

George Simion, a magyarellenes üzeneteket is megfogalmazó Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke az USR lépése kapcsán azt mondta: „A  képmutatás nem menti meg Romániát”. Mint fogalmazott, „az USR-seknek az Isten által ránk hagyott nő és férfi alkotta hagyományos család nem egy normális dolog”.

A politikai szereplők mellett állást foglalt a Román Ortodox Egyház szóvivője is. Vasile Bănescu úgy véli, az állítás, miszerint „a család bármi lehet, amitől az emberek úgy döntenek, hogy az család” egy 

tökéletes példája a „tudatlanságnak és a  kulturális írástudatlanságnak, amely elkerülhetetlen következményekkel jár a társadalomra nézve”.

Hozzátette: a már-már halálos mennyiségben adagolt ideológiai mérgező anyagok „tönkreteszik mindazoknak a kulturális és erkölcsi anyagcseréjét, akik nem fértek hozzá a zsidó-keresztény erkölcsi kódexen alapuló európai kultúrájának levegőjéhez” – idézi a Maszol.ro az ortodox szóvivőt.

 

Nyitóképen: Elena Lasconi (forrás: Lasconi Facebook)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fabulon a bőre őre
2023. november 08. 14:06
Szeretem a kutyámat. A kutyám szeret engem. Kölcsönös a szeretet. Mi család vagyunk.
B_kanya
2023. november 07. 11:00
"Bastyaelvtars 2023. november 06. 21:34 Nagyon helyesen tették, h kibaszták. Ilyen elvekkel mit keres egy liberalis pártban?" Deák Ferenc úgy lehet vele, hogy "ez a mese is nagyon megváltozott".
fatman
2023. november 07. 01:38
Románia és Bulgária a CIA homokozója lett
Beszélgető
2023. november 06. 22:01
A románok már annyit forgolódtak szélkakas módjára, hogy azt sem tudják, merre van a hátra arc... A liberális megtagadja azokat az alapelveket, amitől liberális, ortodoxnak hazudja magát, de a gyerekét liberális módra szarjankónak neveli, első házassága óta ki tudja hányadiknál tart.... Jellemtelen, mint egy liberális.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!