Scholz megint Orbánnak üzent, de egy fontos részletet kifelejtett

2024. március 13. 09:45

A német kancellár nem ért egyet a magyar miniszterelnök és Donald Trump véleményével az ukrajnai háború ügyében, ám eközben saját hazájában is súlyos kritikákat kapott.

2024. március 13. 09:45
VON DER LEYEN, Ursula; STOLTENBERG, Jens; SCHOLZ, Olaf; MICHEL, Charles

Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Olaf Scholz kijelentette, Európának addig kell támogatnia Ukrajnát, ameddig arra szüksége van. A Kronen Zeitung szerint ezzel

a német kancellár egyértelműen elhatárolódott Orbán Viktor álláspontjától, aki a Donald Trumppal zajló megbeszéléseket követően azt mondta, Trump békét hozhatna Ukrajnában, ha leállítaná a háború amerikai finanszírozását.

Scholz tehát más kormányfőket kritizál nagy erőkkel, pedig eközben a saját háza táján finoman szólva sincs minden rendben: legutóbb éppen azzal vádolták, hogy Németország régi jó szokásához híven a szövetségesei mögé bújik, a német kancellár pedig két éve csak szövegel, de nem tesz semmit Ukrajnáért.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-89
2024. május 30. 22:48
🍓 ️ ­­­É­­r­­­t­­é­­k­e­­l­­d­ ­a­­­ ­s­­­z­e­­­x­­i­­­ ­­p­­­u­­n­c­i­­­m­a­­t­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­.­­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Hoked_ly
2024. március 18. 12:12
Amikor Putyin köhint egyet, Scholz berohan a bunkerbe.🤣🤣🤣🤣🤣
bagira002
2024. március 13. 17:37
Akik ukrán tulajdont szereztek háborúba azok menjenek , ne másokkal élete árán védessék . Magyarországi lakosok ukrán tulajdonhoz nem jutottak , így semmi közünk a háborúhoz nincs semmiféle érdek , magyarok nem kötelezhetők .
Dixtroy
2024. március 13. 15:04
"Olaf Scholz kijelentette, Európának addig kell támogatnia Ukrajnát, ameddig arra szüksége van." Kinek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!