A kommunizmusban épp hogy megtűrték, ma szabadon szólhat
Az Orgonák Éjszakája programsorozatot idén három kontinens közel harminc országában rendezi meg a Filharmónia Magyarország. Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgatót, orgonaművészt kérdeztük.
Pénteken délelőtt 10 órakor megnyitja kapuit a 10. Budapest Music Expo, egykori nevén Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. A három napos rendezvényen, október 2-4. között több tízezer hangszert lehet kipróbálni. Emellett nagyjából 300 koncert és zenei esemény várja az érdeklődőket. Fellép többek között a Magna Cum Laude, a Brains és Zséda. Minden program ingyenesen látogatható.
A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában október 2-3-4-én idén is több tízezer látogatót vár a Budapest Music Expo kiállítást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége. Az 'A' csarnok lesz a legcsendesebb, itt fény- és látványtechnikai berendezéseket lehet megcsodálni, illetve akusztikus hangszereket kipróbálni. Itt látható majd egy különleges fényshow, amit a Muse Supremacy című dalára a belga Frank Schotman, a szakma egyik professzionális Lighting Designere készített.