Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Apai nagyapámat a kolozsvári főtérről vitték el Szibériába. Épp arra sétált. Felöltőben, kalapban. Szerencsés volt. Hazajött. Aztán persze elvették a vagyonát, kitelepítették és bár egyetemet végzett, művelt, tájékozott ember volt, mehetett a vasgyárba.
„Apai nagyapámat a kolozsvári főtérről vitték el Szibériába. Épp arra sétált. Felöltőben, kalapban. Szerencsés volt. Hazajött. Aztán persze elvették a vagyonát, kitelepítették és bár egyetemet végzett, művelt, tájékozott ember volt, mehetett a vasgyárba. Az öntödébe. Szerencsés volt. Rokonai, barátai közül többen a Duna-deltába, munkatáborba kerültek.
Emlékezni.
A Gulágra nyolcszázezer magyart hurcoltak el, bár ma hallottam a rádióban, hogy újabb orosz levéltári listák alapján talán egymillió is lehet ez szám. Legalább háromszázezren soha nem jöttek haza. Emlékezni.
Ma van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.”