Mi a valóság, mennyire hatja át, kebelezi be és mit hagy meg belőle a csúcstechnológia? Egy rendhagyó fesztivál vizsgálta egy héten keresztül a szerteágazó és elbizonytalanító témakört.
2016. október 31. 08:30
p
0
0
0
Mentés
„De mi is tulajdonképpen a valóság?” – tesszük fel egyre gyakrabban a kérdést a mindenható média által mindinkább meghatározott, érzékszerveinket folyamatos ingerekkel bombázó, tudatunkat multi-tasking módra átkapcsoló világunkban.
Hiába próbáljuk megválaszolni, csak újabb kérdések merülnek fel.
A valóság sokarcú, ezer és egy olvasata van, széttöredezett és ellentmondásos, virtualizálódott és kiterjedt, virtuális és kiterjesztett változata pedig összekeveredett egy harmadikban, hiperrealizálódott, elveszett, nincs többé, még sokáig folytathatnánk.
De ha ennyire megfoghatatlan, akkor mely rétegei, mikrorétegei vonatkoznak leginkább ránk?
Ezt a valóságnak nevezett posztmodern utáni zűrzavart próbálta áttekinteni a Kitchen Budapest (KIBU) és a PLACCC unikális és hiánypótló közös kezdeményezése, az egyhetes Reality Research Fesztivál.
Szimulakrumok – bólogathatnánk bölcsen, ám már nem az egy-másfél évtizede, a virtuálisvalóság-technológiák első nagy (és sikertelen) hulláma körüli, közvetlen utáni még logikusnak tűnő válasz a kulcs. Baudrillard szimulakrum-elmélete, posztmodernizmus a feje tetejére állt, és mind többen rebesgetik tudományos berkekben, sőt, amerikai bankok hivatalosan is vizsgálják: valóságunk egyes elemei, ezen elemek rendszere helyett már maguk az alapok is szimuláció termékei, mert a Homo sapiens az emberi lét kezdetei óta egy óriási szimulációban él, mint a Mátrixban.
E szimuláció jobb megértéséhez gyártanánk posztmodern és cyberpunk utáni, transzhumán technológiáinkat: virtuális valóságot, robotokat, mesterséges intelligenciát? Talán nem véletlen, hogy ennek a szimulációnak VR, kiterjesztett és kevert valóság, azok a valóságok a mércéi, amelyek lassanként – sokak szerint már most – valósabbak a fizikainál?
Ezt a szimulációt próbálták valóságként értelmezni a Reality Research Fesztivál kiállítói, előadói, elméletgyártói. Ennek az értelmezésnek adta szűk keresztmetszetét a Jászai Mari téri art-tech és makerbázist Neuro Gym, ahol főként magyar alkotók kevert közegei, mangákat és animéket idéző képfolyamai, labirintusban keresgélő robotjai sugallták erőteljesen: egyrészt tudomány, technológia és művészet, másrészt tény és fikció végérvényesen egymásba gabalyodott, az internet 3D-s metaverzummá válásával minden, még az ember és az intelligens szoftverágens (bot) közötti határ is elmosódik.
Az interaktív immerzióban már a virtuális robotok is valódibbak a valódiknál.
Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy végstádiumú betegek családtagjai azzal szembesültek, hogy haldokló szerettük olyan utolsó kívánsággal állt elő, amit lehetetlen volt teljesíteni.
A kormánykritikus médiában szinte alig van híradás arról, hogy a közösségi médiában egy videó köröz, amelyen állítólag a merénylő kiabálja azt, hogy „Éljen Ukrajna!”.
Tajvan a kínai fenyegetettség miatt fente a fogát Elon Musk műholdjaira, ám ami működött Ukrajnában, nem fog működni a szigeten. A megoldás egy saját flotta építése lesz.
Aki megjegyzést tenne arra, hogy azért nem egy ronda nőt kellett volna választani Júliának, az inkább meg se szólaljon, hiszen a rasszizmus mellé odatapasztják a testszégyenítést is bűnként.
p
2
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!