Egy jobb lakás áráért öné lehet a magyar avantgárd zseni festménye

2023. május 08. 13:08

Hatvanöt millió forintról indul a licit a Virág Judit Galéria májusi árverésén Nemes-Lampérth József festményéért. A magyar avantgárd zsenije a sátoraljaújhelyi elmegyógyintézetben halt meg 32 évesen.

2023. május 08. 13:08
null
Sal Endre
Sal Endre

Nemes-Lampérth József (1891-1924), a magyar avantgárd meghatározó alakja az élete során csupán 12 évig alkotott, s alig 30 olajfestmény maradt fent utána. Az utólag a magyar Cézanne-nak nevezett művész a I. világháború során súlyosan megsebesült,

a bal keze lebénult, így 1916-ban leszerelték.

Ebben az esztendőben alkotta meg a május 17-én aukcióra kerülő festményét, a Csendélet cserepes növényekkel és tányérral című alkotását.

Nemes-Lampérth József 1911-ben készült önarcképe (fotó: Wikipedia)

 

A festményt a kutatások szerint az egyik kedves barátjának, Hauser Arnold művészettörténésznek ajándékozta. Nemes-Lampérth József 1924-ben, csupán 32 évesen hunyt el a sátoraljaújhelyi elmegyógyintézetben, a csendélet pedig később Angliába került, miután Hauser a nácizmus hazai térnyerése miatt 1938-ban Angliában telepedett le.

A 65 milliós kép hosszú évtizedeken át Nagy-Britanniában pihent, majd a kétezres évek elején tűnt fel újra,

amikor is valószínűleg Hauser leszármazottjai beadták egy árverésre. A kép aztán hazatalált, s mostanáig egy tehetős magyar műgyűjtő gyűjteményének egyik ékessége volt. Mindezt megerősítette a Mandinernek Kelen Anna művészettörténész, a Virág Judit Galéria munkatársa. A galéria becslése szerint 100 és 150 millió forint közötti áron talál majd gazdára Nemes-Lampérth csendélete.

 

Nyitókép: Nemes-Lampérth József: Csendélet cserepes növényekkel és tányérral (fotó: Virág Judit Galéria)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kvmny
2023. május 08. 16:56
Ez sem szép, de a posztmodernnél még mindig jobb.
files32
2023. május 08. 16:21
"avantgárd zsenije a sátoraljaújhelyi elmegyógyintézetben halt meg" Ja, így már értem.
files32
2023. május 08. 16:17
Ezek az óvodákból vannak.
kishal
2023. május 08. 15:41
Bakker, jó, hogy odaírták, hogy tányér is szerepel a képen! Én üveggömbnek néztem. Meg kell mondanom, azzal sokkal avantgárdabb (és izgalmasabb) lett volna a kompozíció. Na, mindegy, így se rossz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!