Ami kipofoz a közönyből

2024. március 13. 23:06

2024. március 13. 23:06
Győrffy Ákos
Győrffy Ákos

Ilyentájt, március idusához közeledve eszembe szokott jutni Oravecz Imre egyik verse. Ebben a versben ükapjának egy napját beszéli el. A versbéli ükapa (most csak emlékezetből idézem) felkel kora hajnalban, megeteti az állatokat, fát hasogat, reggelizik, aztán felszerszámozza a lovakat, befogja őket a szekérbe, és kimegy az erdőre, mert tűzifát kell fuvaroznia a terület birtokosának. Egy olyan napról ír tehát Oravecz, amely ugyanolyan, mint a többi. A szokásos feladatok, semmi különös. Ez a versben megírt nap 1848. március 15-e. A vers így zárul: „és nyár lesz, / mire hírét veszi, / hogy Pesten történt valami, / és azt is csak évek múlva, akkor tudja meg, / hogy Kossuth felszabadította, / mikor másodszor is felszabadítják, / és éppen Váraszónál vált meg egy erdőrészt, / de Petőfiről nem hall egész életében.” Oravecz Imre költészetének egyik jellegzetessége, hogy olyan perspektívából képes láttatni eseményeket, amelyek merőben eltérnek a bevett, szokásos perspektíváktól. Ez a verse is erre a rugóra jár, mert itt arról van szó, hogy egy parasztnak mit (nem) jelentett a forradalom és az azt követő események, hogyan (nem) érintette közvetlenül az életét. Ha érintette, az is csupán évekkel később derült ki számára. Hajlamosak vagyunk úgy elképzelni a jeles történelmi eseményeket, mintha egyszerre mindenkinek nyilvánvalók lettek volna. Ha Pesten kitör a forradalom, annak órákon belül eljutott a híre Gyergyótól Bácskáig mindenhová. Hát nem egészen. Nagyanyám mesélte annak idején, hogy 1956-ban csak napok múltán értesültek arról, hogy pontosan mi is történt október 23-án Budapesten. Pedig akkor már létezett rádió, és óránként jártak a vonatok Budapestre. 1848-ban pedig még nem létezett rádió, vasútvonal is csak Pest és Vác között, s a hírek még leginkább szájról szájra terjedtek. Arról, hogy így látjuk a történelmi eseményeket, leginkább az oktatás, a történelem oktatása tehet. Mindnyájan emlékszünk az iskolai ünnepségekre, amelyek nagyjából mind egy kaptafára működtek: Pilvax kávéház, Landerer-nyomda, Petőfi szaval a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, fel Budára, nyittassuk meg Táncsics börtönét. Jómagam legalábbis úgy emlékszem, hogy az iskolákban eltöltött tizenkét év alatt mintha mindig ugyanezt láttam és hallottam volna a dísztermek színpadán. A könyökömön jött ki, és nem voltam ezzel egyedül. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a pesti események időrendjét ne kellene ismernie egy mai iskolásnak. Ismernie kell, és jó is, ha ismeri. De ha sok éven át minden március 15-én ugyanazt hallja és látja, hajlamos lesz közönyössé válni iránta. A művészet egyik erénye, hogy képes kipofozni az embert ebből a közönyből. Képes felébreszteni a félálomból. 

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!