Kevés jó tulajdonságom egyike, hogy nem hiszem, hogy mindenhez értek. Szeretek tanácsot kérni, sokat tanultam másoktól az életem során, egyszerűen lenyűgöznek az okos emberek.
Mindez nem mentett meg attól, hogy a naivitás hibájába essek, amikor a múlt század utolsó éveiben úgy gondoltam, legyen egy kis borászatunk Tokaj-Hegyalján. Döntésemben sok minden szerepet játszott a családi indíttatástól a bor szenvedélyes szeretetén át a mérnöki kíváncsiságig, de leginkább az, hogy nem értettem: hogyan létezik, hogy ilyen hullámzó minőségű borok kerülnek ki a világ egyik legkülönlegesebb borvidékéről? Tokaj legendája és a nyolcvanas évek szomorú fogyasztói valósága oly távol állt egymástól, hogy közelebb kellett mennem, ha meg akartam tudni az igazságot.
Tokaj-Hegyaljának és lakóinak elsősorban sikerre van szükségük”
Izgalmas évtized következett, tele tanulással, felismeréssel és csalódással. A közelkép, amire vágytam, ott volt előttem; már láttam, hogy lényegében nem tudunk semmit arról, amink van, föld alatt és föld felett. Egyre nehezebben toleráltam – különösen a saját csapatunkban – a gőgös mindentudást, a nyitottság és a tanulni vágyás hiányát, emellett égető szükségét éreztem annak, hogy valaki kívülről segítsen friss szemmel látni a jövőt és modern tudással gondolkodni.
Paul Hobbs kaliforniai borász volt az első, aki 2003-ban a bodrogkeresztúri Medve-dűlőn ujjai között morzsolva a meszes fehér rögöket átszellemültem kérdezte: nem akartok itt megpróbálkozni a pezsgővel? Aztán Lydia és Claude Bourguignon következett. A neves francia talajszakértő-mikrobiológus házaspárt arra kértük, készítsen állapotfelmérést a szőlőterületeinkről. A tanulmány kijózanító volt: a szőlő gyökérzete sok helyen fertőzött, a dűlők klónállománya zavaros, a tőkék nem heverték ki a mennyiségi tömegtermelés okozta károkat. Mindemellett a felszín alatti rétegek ásványi összetétele, lenyűgöző sokfélesége, például a mész meglepő mennyiségi és minőségi jelenléte a száraz borok és a pezsgő felé mutatták az utat.
Rendeztük sorainkat fejben, szőlőben, pincében, és a remek toszkán borász, Stefano Chioccioli segítségével a következő évtizedben előálltunk egy sor száraz borral, amelyben az őshonos tokaji fajták – a furmint, hárslevelű és sárgamuskotály mellett – már chardonnay és pinot noir is szerepelt. Utóbbi két, világszerte ismert szőlőfajta a tokaji borvidéken sem volt ismeretlen: báró Vay Miklós, akit felmenőim között tisztelhetek, már a tizenkilencedik század közepén szorgalmazta „magyar habzó vagy pezsgő bornak” készítését „sámpányi” és tokaji fajták felhasználásával, a pinot noir pedig kifejezetten gazdagon volt jelen Hegyalján a filoxéra előtti időkben.
Az őshonos fajták prezstízsét nem veszélyezteti, ha limitált és ellenőrzött formában jelen vannak nemzetközi szőlőfajták is a borvidéken”
Így aztán amikor öt évvel ezelőtt csatlakozott hozzánk a legendás champagne-i pezsgőmester, Régis Camus, már a teljes csatársort tudtuk megmutatni neki szőlőtőke és kész bor formájában is. Rajongása azóta is töretlen a furmint iránt, kulcsszereplőnek tartja a pezsgőink stílusának alakításában, s azt is minden alkalommal várja, hogy pinot noirt és chardonnay-t kóstolhasson. Mert bár ezekkel dolgozott egész életében, amit Tokajban a két fajta produkál, azért „érdemes Champagne-ból akár gyalog elindulni”.
A kérdés számomra mégsem úgy szól, hogy most akkor furmint vagy chardonnay. Úgy gondolom, nem érdemes konfliktust keresni ott, ahol nincs: az őshonos fajták prezstízsét nem veszélyezteti, ha limitált és ellenőrzött formában jelen vannak nemzetközi szőlőfajták is a borvidéken.
Lehet, hogy túl sok bennem az amerikai, de kimondom: Tokaj-Hegyaljának és lakóinak elsősorban sikerre van szükségük. Sikeres gazdákra, akik megélnek a szőlőjükből, sikeres termelőkre, akik el tudják adni a boraikat, és büszkék jóivású furmintjaikra, elegáns hárslevelűikre, nemes aszúikra, emellett élhetnek a lehetőséggel, hogy a borvidék rendkívüli kvalitásait másként, például pezsgő formájában is megmutassák a nagyvilágnak.
Számomra a siker alapvető tulajdonsága, hogy valóban történik, nem csak beszélünk róla. És mivel hosszú még az út odáig, a lényeglátás képességét nem szabad elveszítenünk.
Kétségtelen, aki mosta már arcát az Oroszlánfejű-kút vizével, állt már a vulkáni kúp tetején, lépkedett a bazaltorgonákon, szagolt már be a jégbarlangba, szemlélődött a lankákat ékesítő kápolnák valamelyikében, és itta a hegy levét egy borász lugasában, az tudja, miről beszélek.