Felértékelődik az edzők szerepe a társadalomban

2018. január 19. 10:07

Az edzők társadalmi szerepéről tartottak konferenciát Érden.

2018. január 19. 10:07

Napjainkban felértékelődik az edzők szerepe, mert a jóléti társadalomban egyre több az emberek szabadideje, így több a sportra fordított idejük is – hangzott el az Edző leszek – nincs akadály! elnevezésű országos programsorozat keretében rendezett érdi szakmai konferencián.

Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának (MET) főtitkára mindezek mellett azt is kiemelte, hogy az Európai Unióban kilencmillió edző dolgozik, egymillióval több mint ahány pedagógus, több mint négyszer annyi, amennyi orvos vagy rendőr. Szerinte a sportszakembereknek rendkívül felkészülteknek kell lenniük, mert ellenkező esetben nagy hibákat véthetnek – különösen ha gyerekekkel foglalkoznak –, és fontos, hogy az edzők lépést tartsanak a fejlődéssel.

Hasonlóra hívta fel a figyelmet Kiss Norbert korábbi sportért felelős helyettes államtitkár is, aki szerint ma már jó edző csak az lehet, aki munkájában alkalmazni tudja a 21. század modern technikai eszközeit.

Hegedüs Csaba olimpiai bajnok birkózó előadásában megemlítette, hogy a magyar sport az ő versenyzői karrierje idején is le volt maradva ezen a területen. „Mi annak idején kőbaltával csináltuk a szputnyikot” – fogalmazott a magyar sport 100. olimpiai aranyérmese, akinek kapitánykodása alatt 83 érmet nyertek birkózóink nagy világversenyeken. Hozzátette: a jó edző ismérve a szakmai maximumra törekvés, a magas szintű szakmai felkészültség, a jó emberismeret, a megfelelő pszichológusi képesség, a vezetői talentum, és mindezek mellett jó megérzésekkel és gyors helyzetfelismerő képességekkel is rendelkeznie kell.

A Magyar Edzők Társaságának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkársága támogatásával indított, az edzői hivatást népszerűsítő, kilenc állomásból álló országos programsorozata február 13-án, Nyíregyházán zárul.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!