Bíró László püspök: Az egészséges házasságokon múlik a jövőnk

2018. február 21. 09:10

A Házasság hete rendezvénysorozat február 18-án vasárnap este hálaadó szentmisével zárult. A misét Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke celebrálta a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

2018. február 21. 09:10
Csekő Imre

A Házasság hetét lezáró szentmisén részt vettek az idei Házasság hete arcai: Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita, valamint a korábbi évek házasság heteinek arcai közül is több házaspár. A szentmisén a programsorozat társmozgalmai is képviseltették magukat. Jelen voltak az Antióchia közösség, a Fokoláre mozgalom, a Családok Jézusban közösség, a Schönstatt mozgalom és a MÉCS Családközösségek tagjai.

Bíró László családreferens püspök a szentmise elején rövid bevezető gondolatokkal köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: nemcsak a Házasság hete fontos, hiszen hazánk a Családok évét is ünnepli, míg a Katolikus Egyház a családok dublini világtalálkozójára készül.

– jelentette ki Bíró László. Helyénvaló tehát, hogy minél több rendezvény irányítsa az emberek figyelmét a családokra. A Házasság hete a párbeszéd hete is volt, hiszen a világnézeti, felekezeti különbségeken túllépve álltak ki sokan a házasság értékei mellett. A püspök felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy országszerte jóval több mint háromszáz kezdeményezés, esemény zajlott a programsorozat keretében. Bíró László megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek ezek megszervezésében, lebonyolításában. „Igazán ünnepelni való a család, a házasság és az oda vezető út, a jegyesség” – emelte ki a főpásztor.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke prédikációjában elmondta, hogy ebben az évben a Házasság hete már nagyböjtre esett. Ferenc pápa hamvazószerdán üzenetet tett közzé: „Állj meg, nézz, és térj vissza!” A püspök ennek az üzenetnek a kibontásával kezdte szentbeszédét. „Állj meg! Amikor rohanunk, azt a tapasztalatot éljük át, hogy soha nem érünk oda, ahová igyekszünk. Fontos tehát, hogy meg tudjunk állni a rohanó világban, hogy házastársunkkal, gyermekeinkkel és idős, öreg hozzátartozóinkkal törődhessünk. Meg kell állnunk, hogy megérezhessük a csend fontosságát az életünkben.”

A Házasság hete is arról szólt, hogy kilépjünk a hétköznapok sodrásából, kiszakadjunk a minket körülvevő demagógiákból

– mondta Bíró László. „Nézz! Fontos, hogy időről időre a minket körülvevők, házastársunk, gyermekeink, időseink szemébe nézzünk, valóban odafigyeljünk rájuk. Térj vissza! Istenhez kell visszatérnünk, hiszen ő áll minden család, házasság mögött, az ő akarata van ott a kezdetnél” – hívta fel a figyelmet a püspök.

Bíró László szentírási helyek magyarázatával folytatta prédikációját. Az első (ún. papi) teremtéstörténetben olvassuk, hogy a teremtéskor, a világ kezdetén is ott van már a házasság. A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy Isten az embert saját képmására teremtette, férfinak és nőnek. Isten képmása nem a férfi, nem a nő önmagukban, hanem a férfi és a nő együtt. XVI. Benedek pápára hivatkozva Bíró László kijelentette:

ma ideológiai diktatúrában élünk. Az egyformaság ideológiájának diktatúrájában, ami a férfit és a nőt tagadja meg.

Nem mást jelent ez, mint hogy az ember szembemegy Teremtőjével, megtagadja a teremtést, és ezáltal önmagával fordul szembe. A mai ember, aki megöli a magzatát, felfalja a jövőjét, szembemegy az Istennel. A házasságban férfinek és nőnek az a hivatása, hogy egy legyenek.” XVI. Benedek pápa arról is beszélt, hogy minden egyes ember Isten logosza, kimondott szava, üzenete: „A házastársad Isten üzenete a számodra.”  Erre utalva Bíró László kijelentette: „A két logosz úgy lesz eggyé, úgy közeledhet egymáshoz, ha párbeszéddé válik. Amikor megromlik, zátonyra fut egy házasság, épen ez a párbeszéd vész ki először. Miként arra Ferenc pápa is utalt nagyböjti üzenetében, Dante az Isteni színjátékban a Sátánt a pokolban nem lángok között ábrázolja, hanem jégbe fagyva. Magányos, képtelen mozdulni, nem tud közeledni másokhoz.”

A következő szentírási hely a második (ún. jahvista) teremtéstörténet, amelyben Isten megalkotja az embert a földből, és beleleheli az élet leheletét.  A férfi azonban nem talál hozzá illő társat, magányosan bolyong az édenkertben.  „Miért magányos? Miért nem lel társra?” – tette fel a kérdést Bíró László – Mert nincs, akivel kommunikáljon. Isten ezért megteremti az asszonyt társul az embernek. Álmot bocsájt rá, és oldalbordájából megformálja az asszonyt. Ádám alszik. Amikor az ember alszik, akkor Isten cselekszik. Az oldalborda képe kifejezi, hogy

az asszony egyenlő méltóságú a férfival.

Ezért nem más testrészből alkotja meg Isten az asszony, és ezért kiált fel Ádám, amikor meglátja feleségét, hogy ez már „csont az én csontomból, hús az én húsomból.” Ebben a szövegben azt is olvashatjuk, hogy az ember megszegi Isten parancsát, és bűnt követ el. Mert az Isten- és az emberkapcsolat összetartozik. „A hit válsága a házasság válságát eredményezi” – idézte ismét XVI. Benedek pápa szavait a püspök.

Az emberek életében mindig előbb van a hit válsága, azt követi a házasság válsága. Az ókori egyház helyreállította a házasság méltóságát, ez vonzó volt az emberek számára. Ez volt az egyik ok, amiért a kereszténység olyannyira vonzotta az embereket. Ma is ezt kell tenni” – hívta fel a figyelmet bíró László.

Harmadik szentírási szakaszként a kánai menyegző történetét elevenítette fel a főpásztor. János evangéliumának egyik első epizódja egy menyegző: Jézus megmenti az ünnepet, megment egy házasságot. Ez a Jézus, aki megmenti a házasság ünnepét, nem kell nekünk, nem kell a mai embernek. „Ostobák!” – figyelmeztetett a püspök. – Sok fiatal és sok házaspár ma is megünnepli a találkozásuk, az eljegyzésük és persze a házasságkötésük évfordulóját. Ahol erről már nem emlékeznek meg, az a házasság bajban van. Ahol ünnepelnek, ott még létezik, ahol már nem ünnepelnek, ott nincs kapcsolat. A mondás is úgy szól,

„amit a magyar ember megünnepel, az van, ha nem ünnepli meg, az nincs”.

Így működik az ember.

„Az esküvő nem egy szertartás csupán, nem csak egy papír, hanem felette nagy titok” – mondta Bíró László Szent Pál apostol Efezusi levele nyomán. A házasság nem csak két ember ügye, az az Egyházban, az Egyházért köttetik. A házasság a közösség, a társadalom ügye is.
A szentbeszéd zárásaként a Bíró László püspök még egyszer kiemelte és megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vetek a Házasság hete megszervezésében és lebonyolításaban.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2018. május 16. 09:51
Mutasson jó példát a csuhás, vagy kuss! Ennyi erővel terryblack is hablatyolhatna a házasságról, pont ennyire volna hiteles.
Akitlosz
2018. május 07. 19:21
"Bíró László püspök: Az egészséges házasságokon múlik a jövőnk" Az ő házassága talán egészséges?
péterx
2018. április 12. 16:24
A család a szociális anyaméh : ott alakulnak ki életreszólóan a kommunikációs minták .
Pinter68
2018. március 01. 11:40
Semennyire! Nem tűnt fel, hogy tobbnyire idősödő férfiak papolnak ezekről a dolgokról? Teljesen hitelesen és nagy beleérző képességgel természetesen! :DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!