Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A jövőről

2018. március 01. 09:50

Mindennek célja természetesen a nagyüzemi gulyásmarci-előállítás, mintha nem lenne egy is sok; végső soron pedig az, hogy a mi gyerekeinkből az ő gyerekeiket „neveljék”.

2018. március 01. 09:50
Aristo
PestiSrácok.hu

„Most azonban a haladás felismerte az iskolai nevelés megnövekedett szerepét. Rájöttek arra, hogy a kiszolgáltatott gyerekek torz nevelése révén sikeresen lehet befolyásolni a jövendőt. Kapóra jött ez a felfedezés, hiszen a véres kommunista kísérletek bukása után a haladásnak puhább, nehezebben észrevehető módszerek után kellett kutatni, és velünk vén, megrögzött fasisztákkal úgysem tudnak mit kezdeni.

Olvasom, hogy a budapesti Fazekas és Apáczai gimnáziumokban az Amnesty International és hasonló, veretes soros-szervezetek fognak órákat tartani. Többek között a buziságról, a migrációról és más a diákok érdeklődésére számot tartó jelenségekről. Ennek keretében például: »Két meleg felnőtt (általában egy férfi és egy nő) vállalkozik arra, hogy beszélget a fiatalokkal a melegségről.« Gondolom lesznek majd éhező, bociszemű migránsgyerekes képek is rogyásig.

Ha pedig ez nem lenne elég akkor szó esik majd – a kiadott program szerint – a »gyűlölet-bűncselekményről« is. Ezeket aztán a csillogószemű ifjak bizonyára jóval szívesebben hallgatják majd, mint például a Pitagorasz-tételhez fűzött bonyolult magyarázatokat.
A probléma csak az, hogy a szerencsétlen gyerekek ezt el is hiszik. Mindennek célja természetesen a nagyüzemi gulyásmarci-előállítás, mintha nem lenne egy is sok; végső soron pedig az, hogy a mi gyerekeinkből az ő gyerekeiket »neveljék«.

Miközben mi röhécselünk azon, hogy a hülyék ki akarják nevelni a »homo sorosicust«, aközben pontosan ez folyik, itt a szemünk láttára. A gyerekek ugyanis óvatlanok és lelkesek. Ha mutatnak nekik valamit/valakit és elhitetik velük, hogy azt az illetőt elnyomják, sanyargatják, akkor ők azt szeretni fogják. Többnyire nem ismerik fel azt sem, hogy hazudnak nekik, azok a kedves fiatal felnőttek, akik ezeket a foglalkozásokat tartják.

A tét pedig nem kisebb, mint maga a jövő. A gyerekeinké és Európáé. Ha a következő generációkat szellemi igába sikerül hajtaniuk, ha tömegével jelenik meg a »homo sorosicus«, akkor Soros mocskos pénze sárkányfog-veteménynek bizonyul majd. Új generáció nő majd fel, amelyik nem tudja majd megkülönböztetni az egészséget a betegtől, az ellenséget a baráttól. Kiváló mohamedán alattvaló lesz majd belőle Eurábiában, aki megfizeti a hitetlenek adóját és lesütött szemmel áll urai elé. Mert – ne feledjük – a mohamedán gyerekeket nem így és nem erre nevelik. Éppen ellenkezőleg. Nekik azt tanítják, hogy legyenek büszkék, mert ők felsőbbrendűek, készüljenek arra, hogy uralkodniuk kell a keresztényeken, akiket Allah az ő szolgáiknak teremtett.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2022. március 24. 22:30
És ha feljelented őket, akkor - gondolom - négy évig kivizsgálja valami alosztály, majd megállapít valami politikailag korrektet. Ennél többet szerintem csak "illiberális" eszközökkel lehetne elérni. Nem telefon- , hanem zárkaajtó-rácsapással.
teljesenertelmetlen
2019. január 24. 19:29
Ez nem elég! Nagyon határozottan fel kell lépni minden ilyen próbálkozás ellen! Meg kell találni a módot, hogy fiatalkorúak veszélyeztetése miatt büntethető legyen az ilyen agymosás! Az én gyerekemnek megmondtam, hogy ha bármi ilyet akarnak vele csinálni, azonnal álljon fel, és mondja meg, hogy lelkiismereti okokból nem hajlandó részt venni ilyen szélsőséges, emberellenes, természetellenes ideológiák propagandájában!
Héja
2018. október 28. 22:16
Az a helyzet, hogy a muszlim migránsok többek közt a melegek halálos ellenségei. Ahogy a női egyenjogúságé, és így tovább. Neked is halálos ellenségeid, ha nem is fogod fel. Ez a "köze" a migránsoknak a melegekhez és más marginális csoportokhoz. Na, vergődj tovább a kalitkádban.
Peter8811
2018. július 30. 09:14
Szerintem pedofilokat is be kell majd engedni tanítani Mi különbözteti meg a Pedagógust a pedofiltól? A pedofil szereti agyereket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!