Novák: A kormány tízmilliárdot fordít családbarát szülészetek kialakítására

2018. március 06. 09:59

Családbarát szülészetek kialakítására indul program.

2018. március 06. 09:59

A kormány tízmilliárd forintot fordít arra, hogy minden szülészetet családbaráttá tegyenek – közölte a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár hétfőn Komáromban, ahol a város polgármesterével és a térség országgyűlési képviselőjével köszöntötték a település újszülöttjeit és szüleiket.

Novák Katalin hozzátette, a támogatás célja, hogy a szülés élménye pozitív legyen, senki ne érezze magát kiszolgáltatottnak akkor, amikor a gyermekének életet ad. Célunk, hogy az anyaság előtt álló nők a lehető legnagyobb szakértelemmel és legjobb felszereltséggel találkozzanak minden szülészeten Magyarországon – mondta az államtitkár.

Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester közölte: emelkedik a születések száma Komáromban, már kéthavonta köszöntik a város legifjabb polgárait, a múlt évben csaknem 160 gyermek kapott az önkormányzattól egyszeri, 100 ezer forintos kelengyepénzt.

A polgármester szólt arról is, hogy még az idén felújítják a város bölcsődéjét, az óvodák játszóudvarait, családbarát játszóteret alakítanak ki, valamint új épületbe költözik a családsegítő szolgálat.

Az önkormányzat a családi otthonteremtési programban résztvevőknek kedvezményes telekvásárlási lehetőséget biztosít, a kismamák ingyen utazhatnak a helyi járatokon és a képviselő-testület decemberi döntése alapján Komáromban az első házasságot kötő párok egyszeri, vissza nem térítendő pénzbeli támogatást kapnak – ismertette a polgármester.

(MTI)

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2018. március 08. 13:37
Menjél ki Bécsbe gyógyulni wazze! Úgy hallani, hogy a Nestroyplatz metróállomás környékén különös egészség megőrző lehetőségek vannak, melyeket tök ingyen a migránsok szolgáltatnak, akár neked is.
noMores
2018. március 08. 09:30
Na, elindult az ígérgetés, 20 év után az utcánkat is leaszfaltozták, mondjuk jó szar lett, mert kurvagyorsan kellett csinálni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!