Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megjelent a külhoni magyar családok éve első pályázata

2018. március 08. 10:33

A pályázatokkal családbarát vállalkozásokat kívánnak támogatni.

2018. március 08. 10:33

A 2018 – a külhoni magyar családok éve első, nyílt pályázati felhívása, az 500 millió forintos keretre április 6-ig lehet jelentkezni, a cél a családbarát vállalkozások támogatása – közölte Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a felhívás célja a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében külhoni magyar vállalkozások támogatása. Olyan cégeket segítenek, amelyek az általános vállalkozásfejlesztésen túl három vállalás valamelyikét teljesítik. Ezek a családbarát munkahelyek kialakítása, fejlesztése vagy a családokat segítő szolgáltatások nyújtása vagy külhoni diákok szakmai képzésének, valamint pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának támogatása.

A családbarát munkahelyek és családokat segítő szolgáltatások között említette játszósarok kialakítását, a munkavállalók tanköteles korú gyermekeinek tanszercsomag biztosítását, beszerzésének anyagi támogatását, a gyermekek napközbeni felügyeletének megszervezését vagy anyagi támogatását, napközik, táborok biztosítását iskolai szünidők idejére, vagy családi rendezvények szervezését. Ide sorolta a rugalmas munkaszervezést, részmunkaidős lehetőség biztosítását a kismamák, édesanyák, édesapák számára, valamint a várandósoknak nyújtott szolgáltatásokat.

Ha valaki a szakmai gyakorlat, foglalkoztatás biztosítását választja, amely hozzájárul a külhoni diákok szakmai képzéséhez, a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásához, akkor legalább egy, legfeljebb öt diák képzését lehet segíteni, s diákonként 200 ezer forint támogatás igényelhető. Emellett kizárólag a vállalkozás működési tevékenységének megfelelő képzésben részt vevő diákot, pályakezdő fiatalt lehet fogadni. Ismertetése szerint pályázatot nyújthatnak be a szomszédos országokban bejegyzett magyar mikrovállalkozások és kisvállalkozások, amelyek 2017. január 1-je előtt bejegyzésre kerültek és azóta is folyamatosan működnek. A támogatást igénylő pályázó a pályázati felhívásra kizárólag egy pályázatot nyújthat be.

Hozzátette: a megpályázható összeg mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások esetén 3-4,5 millió forint, a nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásoknál: 3-6 millió forint. A pályázat szerdától április 6-án, közép-európai idő szerint délután 2-ig nyújtható be. A felhívás elérhető a www.bgazrt.hu és www.nemzetiregiszter.hu oldalakon. A 2018-as tematikus évről a Magyar Állandó Értekezlet döntött tavaly novemberben, megvalósítására egymilliárd forint áll rendelkezésre.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!