Rétvári: Egyre többen férhetnek hozzá a felsőoktatáshoz a Diákhitelnek köszönhetően

2018. március 27. 09:28

A diákhitel elhárítja az akadályokat a diplomaszerzés elől – mondta Rétvári Bence.

2018. március 27. 09:28

Egyre többen férhetnek hozzá a diplomához, hiszen egyre kevésbé jelentenek akadályt az anyagi nehézségek például a Diákhitel 2-nek köszönhetően – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, jelentős könnyítést jelent a Diákhitel 2, hiszen kamatmentesen, egy „ingyen hitellel” finanszírozhatják tanulmányaikat a diákok. Hozzátette, a mindenkori minimálbér egyharmadáig, ami jelenleg körülbelül 27 ezer forint, a munkáltató fizetheti ki a Diákhitel 2-őt. Ha a diák olyan képzettséget szerez, amire valóban van igény, akkor számíthat arra, hogy a munkáltató átvállalja a törlesztést.  

Elmondta azt is, a kormány 40-ről 45 évre emelte a Diákhitel igénylésének korhatárát, ugyanakkor megnőtt a Diákhitel 1, vagyis a szabadon felhasználható kölcsön összege havi 50 ezerről 70 ezer forintra. Rétvári Bence hozzátette, külföldi tanulmányút során a fenti összeg megduplázódik, így havonta 140 ezer forintot lehet felvenni. Emlékeztetett, a kormány megemelte a szociális ösztöndíjak mértékét, így a teljes keret 4,2 milliárdról 6,2 milliárd forintra nőtt.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balogh Norbert
2018. március 28. 15:47
Srácok, lányok figyelem! Ingyen jogosítvány plusz, kamat mentes "ingyen diák hitel". Ez azért jobb ajánlat, mint az "Őrök élet Buzulmániában".
fakocka
2018. március 27. 16:40
Éljen a hitel! Barom "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!