Varga Mihály: Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program

2018. június 04. 08:58

A pénzügyminisztérium támogatja a 16-25 év közötti diákok nyári foglalkoztatását. Tavaly 27 ezer diák vett részt a programban.

2018. június 04. 08:58

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta, a programban új elemként jelenik meg, hogy – az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében – a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

A tárcavezető ismertette, utóbbi esetben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. Varga Mihály elmondta, a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.

Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - fogalmazott a miniszter. Mint mondta, a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 27 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették.

Ismertetése szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek. Tavaly több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a program keretében.

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat - tette hozzá a pénzügyminiszter.

(MTI)

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. december 05. 20:13
Czeglédit figyelni!
patkánynak sem nevezhető férgek
2018. július 18. 00:47
A zóóbáán kényszermunkára kényszeríti szegény diákokat!
qwrtzq
2018. június 04. 14:18
addig sem atomfizikával foglalkoznak a fiatalok! ki van ez találva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!