Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Novák Katalin: Jön az ingyenes KRESZ-vizsga

2018. június 29. 20:02

Júliustól ingyenes lesz a KRESZ-tanfolyam és -vizsga a fiataloknak.

2018. június 29. 20:02

Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, a díjat utólag téríti meg az állam – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin közölte, a visszatérítés 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez; a tanfolyam elvégezhető hagyományos tantermi, vagy online, elektronikus formában.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az a fiatal, aki megszerezte a vizsgát, könnyebben tud majd elhelyezkedni. KRESZ-vizsga nélkül nincs jogosítvány, a kormány ezért finanszírozza ehhez az első lépést, de a közlekedési ismeretek elsajátítása önmagában is fontos – tette hozzá.    Közlése szerint a kedvezmény biztosítására a költségvetésben az idén és jövőre összesen 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre.

Novák Katalin elmondta, hogy évente 50 ezer 20 évnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni, közölük 30 ezernek sikerül. Hozzátette, arra számítanak, hogy a jövőben nő a sikeresen vizsgázók száma.

Tájékoztatása szerint július 1-jén elindítják a www.kreszvizsga.ujnemzedek.hu oldalt, ahol minden, a programmal kapcsolatos információ elérhető lesz. A fiatalok telefonon is érdeklődhetnek: az Új Nemzedék Központ a +36 30 711 0643 vagy a +36 30 711 8280 telefonszámon call centert működtet, hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 9-14 között fogadják a hívásokat.

A visszatérítés menetéről a Magyar Államkincstár tud felvilágosítást adni. A tanfolyam és a vizsga díját postai és elektronikus úton lehet visszaigényelni.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2018. október 28. 21:52
"fiatalok"? Érthető hogy kiket kívánnak ismét kedvezményezetté tenni. A cigány Fidesznek, a cigányok jelentik a jövőt. Szebb Jövőt!
3M..
2018. október 28. 21:52
Ahol némi száraztésztával és egy kanna gázolajjal el lehet dönteni egy ország sorsát négy évre, ez komoly tétel. Szebb Jövőt!
fakocka
2018. július 05. 12:49
Novák Katalínra? Lehet.
2018. július 05. 12:49
Kevés, de lehet rá építkezni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!