Ifjúság akcióban: az európai példa

2018. július 09. 12:19

Hat évig futott az Európai Bizottság Youth in Action (Ifjúság akcióban) programja, mely során tizen- és huszonéves fiatalok tízezreit támogatták különböző projektek segítségével.

2018. július 09. 12:19

Az Európai Bizottság 2007 és 2013 között működtette Youth in Action programját, aminek segítsével az aktív állampolgári lét gondolatát erősítették a fiatalok körében. A program mobilitást, informális tanulást, kultúrák közötti párbeszédet biztosított a résztvevők számára. Főleg 13 és 30 év közötti fiatalok vettek részt benne, ifjúságügyi dolgozókat és civil szerveződéseket támogattak.

A Youth in Action programban mintegy 150 ezer fiatal vett részt 8 ezer projekt keretében. A Bizottság kutatásai szerint a résztvevő fiatalok 91 százaléka azt mondta, gyarapodott az idegennyelv-tudása, 87 százalék könnyebben ismert meg más kultúrákat, 84 százalék beszélt arról, hogy a közösség és a társadalom szolgálatát tanulta meg ezzel. Emellett 67 százalékuk szerint a munkalehetőségek megtalálásában is segítette őket a Youth in Action programban való részvétel és annak életrajzokban való feltüntése.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!