Kásler Miklós: Megduplázódott a családok támogatása 2010-hez képest

2018. július 18. 07:58

Az emberi erőforrások minisztere a családtámogatásról nyilatkozott.

2018. július 18. 07:58

Megduplázódott 2010-hez képest a családtámogatásra jutó összeg, amely így eléri a 2000 milliárd forintot – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a jövő évi büdzséről szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A miniszter elmondta, az adókedvezményeknek köszönhetően 2011 óta mintegy 2250 milliárd forint maradt a családoknál. Hozzátette, nemcsak a „materiális javakat” növeli a kormány, hanem nagy hangsúlyt fektet az iskolák, óvodák felújítására, támogatására, és mindez jövőre is folytatódik.

A miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is mondta, hogy a kedvező gazdasági és politikai környezet, valamint az emberek szorgalma miatt történelmi mélyponton van a munkanélküliség az országban. Ugyanakkor az átlagbérek az utóbbi hat évben 51 százalékkal nőttek. A mélyszegénységben élők helyzetén is változtatott, hogy sok munkalehetőség van, sőt bizonyos területeken munkaerőhiány is kialakult – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2018. július 26. 09:15
Láthatlag a tényeket nem akarod elfogadni, ezért amit csinálsz az inkább kötekédés.
Marula
2018. július 26. 09:15
A fizu v. illetmény megemelése témában annyit tennék hozzá, hogy én az illetmény kiutalását ahhoz igazítanám, hogy ki mennyi időt tölt benn az üléseken. Mert az amikor senki nincs benn csak néhány lézengő, az botrányos.
becike4
2018. július 26. 09:15
A képviselők bére pedig a négyszerese lett.Fontosdági sorrend,ugye.
schnee
2018. július 19. 12:00
még annyit tennék hozzá, hogy nem elég bent lenni, de ébren is kell lenni :) https://www.facebook.com/hirtv/videos/2001606169857936/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!