Emmi: Többen jutottak be a felsőoktatásba, mint tavaly

2018. július 26. 09:38

Egyre népszerűbbek a pedagógus képzések is.

2018. július 26. 09:38

Összesen 75 ezer 230 hallgatót vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, ami 2500-zal több, mint tavaly – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A helyettes államtitkár elmondta, az orvosképző egyetemeken nőttek a ponthatárok, míg a gazdaságtudományi képzési területen csökkent. Hozzátette, jelentős különbségek nincsenek a ponthatárok alapján az intézmények között.

Egy olyan szak volt – a német, német nemzetiség és latin – amelyre csak a maximális 500 ponttal lehetett bejutni. Az első öt legnépszerűbb szak között szerepel műszaki, informatikai terület, a hatodik pedig az orvosképzés; ugyanakkor az első tizenöt legnépszerűbb között már ott van az ápolás és betegellátás, illetve a pedagógusképzés.

A helyettes államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási stratégiában kijelölt területek visszaköszönnek a legnépszerűbb szakok között. „A fiatalok, a szülők és a pedagógusok megértették azt az üzenetet, hogy ezekre a területekre érdemes jelentkezni, mert egyrészt van perspektíva, azért mert jó színvonalú képzésekről van szó, és biztosan állítható, hogy a hallgatók el tudnak helyezkedni szinte azonnal a diplomaszerzést követően” – fogalmazott Horváth Zita.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2018. július 30. 11:37
Meg aztán nem jut összeszerelő munkás Kecskemétre.
matekandi
2018. július 30. 11:36
Nem feltétlenül örvendetes hír. Eddig is túl sok volt a semmirevaló diploma, nívótlan felsőoktatási intézmény.
Akitlosz
2018. július 29. 20:17
"Emmi: Többen jutottak be a felsőoktatásba, mint tavaly" Akkor erősíteni kellene a biztonsági szolgálatot. Több kerítés, több ipari kamera, több biztonsági őr kell.
Szívemből magyar
2018. július 26. 14:46
Na majd 2020-tól..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!