Tudomány

Közös magány – egyéni probléma vagy kortünet?

2018. szeptember 21. 12:50
Bánszegi Rebeka

Miközben emberek tömege vesz minket körül nap mint nap, és a közösségi oldalaknak hála egyszerűbb a kapcsolattartás, mint valaha, egyre több ember küzd a hétköznapokban a magány érzésével. Mára már korántsem csak az idősebb generációkat sújtja az egyedüllét érzése, a fiatalok is gyakran számolnak be róla. Milyen következményei lehetnek a magánynak és mit tehetünk ellene?

A témában készült tanulmányok szerint a magány az egyik legkomolyabb közegészségügyi probléma, ami könnyen a huszonegyedik század népbetegségévé válhat.

A társas elszigeteltség ugyanis nemcsak a közérzetünket rontja, de káros lehet az egészségünkre is. Pszichológiai értelemben a másokhoz való kötődés ugyanolyan alapvető szükséglet, mint az evés vagy az ivás. Nem véletlenül alakult úgy a történelem során, hogy a legsúlyosabb tettek büntetése a társadalmi izoláció. Hogyan hat ránk a magányosság érzése?

Nemcsak lelkileg romboló

A magányosság legalább akkora rizikófaktor, mint az elhízás. Ráadásul az immun- és hormonrendszeren keresztül a viselkedésünkre is kihat. Ilyenkor kiszolgáltatottabbak vagyunk a függőségeinknek, egészségtelenebbül étkezünk, kevesebbet sportolunk és rosszabbul alszunk. A hosszú távú izoláltságérzés növelheti a szívinfarktus és a stroke kockázatát, valamint hozzájárulhat a magas vérnyomás és a gyenge immunrendszer kialakulásához. Egyfajta öngerjesztő folyamatként a magányos emberek nagyobb eséllyel küzdenek depresszióval. Az egyedüllét hatására hajlamosak vagyunk torzított módon érzékelni a környezetünket.

A körülöttünk élők tökéletesnek és gondtalannak tűnnek, rengeteg baráttal. Ez károsan hat az önértékelésre, miközben csökkenti a mások felé való nyitás esélyét. Ilyen helyzetben sokan saját magukat értékelik le, mintha nem érdemelnék meg a szeretetet és törődést. A magány érzése mellett gyakran megjelenik a kiüresedettség, a pesszimizmus és a düh. Mivel a meglévő kapcsolataikban is leértékelik saját fontosságukat, gyakran az elutasítástól félve inkább ők maguk adják fel azokat a barátságokat, amik segíthetnének nekik kilépni a helyzetből. A másokkal való összehasonlítás folyamatát erősítik a közösségi oldalak is, amik nem tudják pótolni a személyes érintkezést, de a kommentek és lájkok számszerűsítésével még negatív visszajelzésként is szolgálhatnak.

Kinek a hibája?

Viszonylag széles körben elterjedt az a sztereotípia, hogy a magányos emberek önmaguknak köszönhetik a sorsukat, mert nem képesek beilleszkedni, kerülik a társaságot és antiszociálisan viselkednek. A kutatási eredmények azonban ellentmondanak az ilyen előítéleteknek, sőt azt találták, hogy a magányos emberek kitűnő szociális képességekkel bírnak. Egy 2015-ös felmérésben a résztvevőknek huszonnégy portréképről kellett megállapítaniuk, hogy milyen érzést élhet át a személy – vidám, szomorú vagy például dühös.

A kísérleti személyek egy részének elárulták, hogy a teszt a szociális képességeiket méri. Aki kevésbé képes beazonosítani az érzelmeket, az nehezebben barátkozik és hajlamosabb az elmagányosodásra. Meglepő módon a legmagányosabb résztvevők közül azok nyújtottak rossz teljesítményt, akik tudták, hogy a teszt a szociális képességeiket vizsgálja. Azok a magányos résztvevők, akik nem tudtak erről, ugyanolyan jól szerepeltek, mint szociábilis társaik. Úgy tűnik tehát, hogy alapvetően nem a szociális képességek hiányáról van szó, sokkal inkább egyfajta gátról, aminek következtében képtelenek kamatoztatni azokat és lebénulnak társas helyzetekben.  A tesztek tanúsága szerint a magányos emberek igenis képesek leolvasni az érzelmeket egy másik személy arcáról, megérteni a mögöttes tartalmakat az apró rezdülésekből. Az ellentmondásos helyzet feloldását célzó elméletek szerint talán éppen azért görcsölnek be a magányos emberek társas helyzetekben, mert annyira erős bennük a kapcsolódás, közösséghez tartozás iránti vágy.

Mélységesen felületes

Természetesen az elmagányosodás nem kizárólag a „modern ember” problémája és nem az utóbbi évtizedekben jelent meg. Ennek ellenére tény, hogy az általános életvitelben bekövetkező változások felerősítik a jelenséget. Azáltal, hogy földrajzilag nagyobb távolságokban gondolkozunk, többször találhatjuk magunkat az életünk során olyan helyzetben, hogy szinte teljesen nulláról kell felépítenünk a hozzánk közel állók körét.

A magány mértéke nem attól függ, hogy hány emberrel tartjuk a kapcsolatot.

Azok is érezhetik magukat egyedül, akiket egyébként sok ember vesz körül. Sokkal fontosabb ezeknek a viszonyoknak a mélysége. Gyakori probléma, hogy valaki viszonylag széles kapcsolati hálóval bír, de ezek az ismeretségek felszínesek, nem tud igazán megnyílni bennük. Habár önmagunk feltárása egy másik személy számára mindig kockázatos, egy kapcsolat intimitása alapvetően kétirányú játék. Ha mi magunk megnyílunk, az a másik félben is késztetést ébreszt, hogy ossza meg velünk érzéseit, ezáltal pedig mindkét félben csökken a magányosság érzése.

Felhasznált szakirodalom

Hawkley, L. C., & Cacioppo, J. T. (2010). Loneliness matters: a theoretical and empirical review of consequences and mechanisms. Annals of behavioral medicine, 40(2), 218-227.

Jeffrey, K., Abdallah, S., & Quick, A. (2015). Europeans’ personal and social wellbeing: topline results from Round 6 of the European Social Survey. London: Centre for Comparative Social Surveys.

Knowles, M. L., Lucas, G. M., Baumeister, R. F., & Gardner, W. L. (2015). Choking under social pressure: Social monitoring among the lonely. Personality and Social Psychology Bulletin, 41(6), 805-821.

Wilson, C., & Moulton, B. (2010). Loneliness among older adults: A national survey of adults 45+. Prepared by Knowledge Networks and Insight Policy Research. Washington, DC: AAR Retrieved from: http://assets. aarp. org/rgcenter/general/loneliness_2010. pdf.

Yang, K., & Victor, C. (2011). Age and loneliness in 25 European nations. Ageing & Society, 31(8), 1368-1388.

***

A cikk a Mindset Pszichológia támogatásával készült. 

vissza a teljes nézetre