„Sosem növök fel” – a modern kori Pán Péterekről

2018. október 10. 15:58

Pán Péter a mesebeli kisfiú, aki az elveszett fiúk között él Sehol-szigeten, repül, kukorékol, tündérekkel barátkozik és kalózokkal harcol. Karakterével nem csak a mesékben találkozhatunk. A nyugati társadalomban egyre elterjedtebb ugyanis azoknak a felnőtteknek a száma, akik a mesebeli figurához hasonlóan nem tudnak vagy nem akarnak felnőni. Székács Zsófia pszichológus írása.

2018. október 10. 15:58
Székács Zsófia

Biológiailag felnőttek, de mégsem képesek maguk mögött hagyni a kamaszkort. Karrierjük nem halad, kapcsolataik nem fejlődnek. Gyakran szüleikkel vagy a szülők pénzéből élnek. Koruk alapján már önálló családot alapíthatnának, de képtelenek a felelősségvállalásra, érzelmileg gyakran éretlenek, viselkedésük gyerekes. A Pán Péter-szindrómát az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem tekinti pszichológiai zavarnak vagy mentális rendellenességnek, mégis egy olyan jellegzetes elakadásról beszélhetünk, ami egyre elterjedtebb a nyugati kultúrákban.

Általában 25 év fölötti fiatalokról van szó, akik elakadtak a tanulmányaik befejezésévével, nem tudnak előrébb lépni párkapcsolataikban és csak álmodoznak arról, hogy egyszer majd megtalálják a tökéletes hivatást, ahol kevés munkával sok pénzt és elismerést kaphatnak. A felnőttlét gondokkal és felelősségekkel terhelt világa ijesztő számukra, szívesebben élnék továbbra is a tinédzserek vagy a fiatal egyetemisták életét. Életvitelük sokszor zavarba ejti és megijeszti a szülőket. Az idősebb generációk tagjai gyakran úgy vélik, hogy ezeknek a fiataloknak a viselkedése mögött lustaság, puhányság és érdektelenség áll, de az esetek nagy részében félelmek és hiedelmek akadályozzák őket az előrelépésben.

Visszájára fordult szülői minta

A tanulásban általában kiemelt szerepet kap a modellkövetés. Ez a folyamat azonban a visszájára fordult a Pán Péter Generáció esetében. Míg szüleik hamar elköteleződtek egy hivatás mellett, munkába álltak és komoly erőfeszítéseket tettek a saját és a családjuk fenntartása és jóléte érdekében, addig az újonnan felnőtt generáció

bizonytalanul tévelyeg képzések és karrierlehetőségek között.

A fiatalok az életen át tartó kemény munkát nem követendő példának látják, ez a jövőkép inkább elijeszti őket. A kitartást, az akaraterőt, a türelmet és a munka önmagáért való szeretetét nem sikerült eltanulni elődeiktől, ha szüleikre néznek csak az egészséget is veszélyeztető mindennapos robotot látják, és ezt mindenáron szeretnék elkerülni. A türelmetlenség határozza meg a mindennapjaikat, nem szívesen gondolkodnak olyan karrierben, ami csak hosszú távon hozhat sikert. Ez a türelmetlenség azonban érthető egy olyan sietségre ösztönző társadalomban, ahol az állandósult online jelenlét miatt minden azonnal történik. Már az őket körülvevő világ sem támogatja a „késleltetett kielégülést”, ha nem vagy up-to-date, lemaradsz.

Hiszem, hogy tehetséges vagyok… de nem tudom miben

„Légy kiemelkedő, légy tehetséges! Kerüld a középszerűséget, a kispolgári életet!” Ezek a parancsok uralják manapság a médiát. Ennek a parancsnak megfelelni azonban gyakran nehezebb, mint hinnénk. Kevesen olyan szerencsések, hogy a középiskola befejezéséig rálelnek saját hivatásukra, arra a tevékenységre, amelyben eredményesek, és amit szívesen csinálnak. A többség bizonytalanul áll a továbbtanulás kapujában, gyakran csak szüleik vagy barátaik nyomására indulnak el egy irányba, de mindenképpen próbálnak olyan szakma felé orientálódni,

ahonnan jó keresetet remélnek.

Ennyi motiváció azonban kevésnek bizonyul az eredményességhez. Sokan az egyetem első éveiben jönnek rá, hogy rosszul választottak, nehezebben veszik az akadályokat, mint társaik. Egy fiatal számára, aki abban a tudatban nőtt fel, hogy különleges és tehetséges, ez komoly krízist jelent. Viszont a szülői és társadalmi nyomás arra készteti őket, hogy bármi áron befejezzék tanulmányaikat, hiszen a diploma kell. Sokan „befékeznek” ebben az időszakban. Külföldre mennek néhány hónapra, passziváltatnak vagy csúsztatják a szakdolgozat leadását. Bár sok fiatal azzal a gondolattal küzd, hogy nem lesz képes lediplomázni, a félelmek általában mélyebbről fakadnak. A valódi akadály a „hogyan tovább?”. Gyakran a jövőbe vetett bizalmatlanság az, ami megállítja őket, emiatt húzzák-halasztják az egyetemi éveket.

A kényelem fogságában

A modern kori Pán Péterek általában olyan családok gyerekei közül kerülnek ki, ahol az anyagi biztonság lehetővé teszi a stagnálást, és a fiatalok hamar beleszoknak a kényelembe. Az életükhöz hozzátartozik egy olyan egzisztenciális stabilitás, amit a szülők kemény munkával teremtettek meg, de a következő nemzedék már sajátjának tekint. A túlvédett fiatalok jó ideig nem kerülnek szembe a külső világgal, így nem alakulnak ki azok a készségek, amik később segítenék a nehézségekkel való megküzdést. Nem tartják be az ígéreteiket, nehezen alkalmazkodnak az új helyzetekhez, ez konfrontációhoz vezethet mind a személyes kapcsolataikban, mind a munkahelyükön. Nagyon rosszul viselik a kritikát, nehezen kezelik a kudarcot, ezért menekülnek a kihívásokkal teli helyzetek elől. Magánéletükben is inkább olyan emberekkel veszik körbe magukat, akik mellett fenntarthatják kamaszos viselkedésüket. Bár a Pán Péter-szindróma mindkét nem esetében megtalálható, de mégis inkább a férfiakra jellemző. Mivel a felelősségvállalás és az elköteleződés megijeszti őket, ezért párkapcsolataik még azelőtt felbomlanak, mielőtt igazán komolyra fordulnának, és a szakítás után jóval fiatalabb partnert keresnek, akivel még

nem kell közösen tervezni a jövőt.

Ha van más, aki döntsön

A családterápiás felfogás az egyéni helyzeteket, nem individuális, hanem rendszerszintű folyamatként szemléli, tehát hogy milyen családi/környezeti tényezők segítenek fenntartani egy adott problémát. Így ha a Pán Péter-szindrómát megpróbáljuk eggyel távolabbról szemlélni, gyakran feltűnik még egy mesés szereplő a történetben. Az eredeti mesében Wendy-nek hívták a talpraesett kislányt, aki Péter mellett áll a bajban. Ez a karakter egy olyan női alakot idéz, aki általában a közvetlen családi környezet része, és hajlandó felelősségteljes döntést hozni a másik fél helyett.

A „Péter mögött álló Wendy”

gyakran egy túlvédelmező anya, néhol egy erős és határozott barátnő, aki aktívan dönt és cselekszik fia vagy párja helyett, ám ezáltal el is lehetetleníti, hogy a másik a saját lábára álljon. Ebben az esetben a probléma csak a rendszer egészének megváltoztatásával orvosolható egy családterápiás folyamat során. Ezért ha valamelyik szerettünkön felismerni véljük a Pán Péter-szindróma jellegzetes jeleit, érdemes először végiggondolni: mi magunk hogyan és miért tartjuk benne a szeretett másikat az örök gyermek szerepében?

***

A cikk a Mindset Pszichológia támogatásával készült.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. február 14. 11:20
"Visszájára fordult szülői minta A tanulásban általában kiemelt szerepet kap a modellkövetés. Ez a folyamat azonban a visszájára fordult a Pán Péter Generáció esetében. Míg szüleik hamar elköteleződtek egy hivatás mellett, munkába álltak és komoly erőfeszítéseket tettek a saját és a családjuk fenntartása és jóléte érdekében, addig az újonnan felnőtt generáció bizonytalanul tévelyeg képzések és karrierlehetőségek között." Ez kifejezetten buta érvelés. Ugyan miért fordulna visszájára a mintakövetés, modellkövetés? Inkább nagyon is komolyan kell venni, hogy abban az esetben, ha valaki Pán Péter-szindrómás, akkor nagyon is SZÜLŐI MINTÁT KÖVET!!! A szöveg szerint leginkább férfiakat diagnosztizálnak Pán Péternek. És még le is írja a szöveg, hogy "A „Péter mögött álló Wendy” gyakran egy túlvédelmező anya" De mégsem ismeri fel, hogy PONTOSAN EZ AZ A SZÜLŐI MINTA, AMIT A PÁN PÉTER KÖVET. Pán Péter anyja ugyanis PÁN PETRA. Nem túlvédelmező - hanem TÚLVÉDETT. Az emberi társadalmak igen nagy részében látható az, hogy a nők túlvédettek. Minél elitebb réteghez tartozik egy nő, annál inkább biztos, hogy túlvédett. PONT NEM A SZORGALMASAN DOLGOZÓ SZÜLŐI MINTÁT KÖVETI PÁN PÉTER, HANEM A LUSTA SZÜLŐI MINTÁT SAJÁTÍTJA EL ÉS VISZI TOVÁBB. Pláne a fiúk viselkedésére nagyon intenzíven hat az anyai minta. Annak a férfinak, aki túl sokat képzel magáról és nem akar elérni semmit az életben, az anyja maga is túl sokat képzel magáról és nem akar elérni semmit az életben. Ilyen nők pláne az elit köreiben találhatók, de tulajdonképpen akárhol. Még akkor is, ha egy nőnek kereső foglalkozása van, a gyereke szembesülhet azzal, hogy az anyja halál lusta, amit csak bír, mással végeztet el, ő maga folyton "fáradt" és mindig "pihennie kell", minden teher alól kihúzza magát. A gyerek azt nem látja, hogy apa-anya hogyan teljesít a munkahelyen (valószínűleg ott is lógós), de azt kristálytisztán látja, hogy milyenek otthon. Ha hanyagok, lusták, közömbösek, semmi nem érdekli őket és a gyereken magán sem kérnek számon semmit, akkor a gyerekbe ez a minta kőkeményen beleég. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez így működik, jó pár példát láttam rá. A szorgalmas szülő számára természetes, hogy a gyerekét is ösztökélje, biztassa, dicsérje, korholja, elvárjon tőle dolgokat. Mivel maga is munkás, ezért tudja, hol a határ, meddig mehet el a terhelésben. A gyerek felé való normális elvárás akkor fog hektikusan felbomlani, amikor a szülőnek fogalma sincs arról, hol a határ, meddig mehet el, mivel saját maga sem tudja, hogy neki magának hol vannak a határai. Vagy nem kér semmit, vagy irreálisan sokat követel, ami teljesen kiégeti a gyereket, abban az esetben a depresszió, neurózis miatt fog szétesni a gyerek teljesítménye. Ez a ritkább eset. A gyakoribb az, amit például cigányoknál rendszerszerűen lehet látni: mivel a szülő semmit sem vár el és maga sem teljesít semmit, a gyereket lehetetlen munkára motiválni. Petőfi Pató Pál ura is motiválhatatlan, mivel az elit tagja, annak az életmódját és elvárásait sajátította el. Pán Péter leánykori neve Pató Pál, a két jelenség között az égvilágon semmilyen különbség nincs, ez egy és ugyanaz. Pató Pálról egyértelmű, hogy modellkövető, szerepkövető. Pán Péter is az. Nincs semmiféle kifordulás vagy ellentétbe fordulás. És valószínűleg az ellenkező nemű szülő példája ragadós, tehát a fiúk szorgalmára az anya szorgalma/lustasága hat ki, a lányokéra pedig inkább az apa. Szorgalmas anyának lehet lusta lánya, ha az apa lusta; szorgalmas apának lehet lusta fia, ha az anya lusta. De ha mindkét szülő egyformán "húzza az igát", akkor elképzelhetetlennek tartom, hogy a gyerekeik Pán Péter szindrómával küzdjenek. Akkor legfeljebb az a probléma, hogy az elméletet felállító személy maga is lusta, nem néz utána annak, hogy mit magyaráz. A muszlim férfiak motiválhatatlanságának egészen konkrétan az az oka, hogy az anyjuktól ilyen mintát tanultak el. A muszlim nőket nem is engednék dolgozni, így aztán a gyerekeiket sem képesek ebben az irányban motiválni. "Irakban a nőknek nincs életük. Csak otthon ülnek, és nem csinálnak semmit. Hiába szabadították fel a városunkat, ez nem változik." https://index.hu/kulfold/2017/03/17/megeroszakolt_az_isis_de_ha_elmondom_megol_a_csaladom/ Egy Németorszában felnőtt, nyugatos muszlim nő egy egész könyvet szentelt annak, hogy a muzulmán anyák hogyan nevelik félre a fiaikat azzal, hogy mindent megengednek nekik és királyfikként bánnak velük. A muszlim férfiakat az anyák rontják el, állítja a nő. A kínai társadalom az arab világgal ellentétben azért szorgoskodik, mert a gyerekek ezt a mintát látják a szüleiktől. Aki nem ezt látja, az saját maga sem tud mit követni. A mintaadó mindig az előző generáció; olyan nincs, hogy a minta a visszájára fordulna, csak olyan van, hogy aki megpróbálja kitalálni a mintát, az nem figyel. Magyarországon is nagy hagyományai vannak a nők túlvédésének, ez a minta soha nem szűnt meg, tehát soha nem lehet kijelenteni azt, hogy hát én nem értem, kire ütött ez a gyerek... minden esetben fel lehet fedezni az előző generáció mintáját, amit a gyerek lekövet. Legfeljebb akkor nem, ha gyivibe kerül vagy örökbe adják. Akkor nem érvényes a szülői minta; ezért nagyon sok állami gondozott szorgalmasabb, mint a vér szerint családja, környezete (lásd erre Lakatos Heléna példáját, akiből nem a Prezi faragott jó munkásnőt, hanem már gyerekkorában az állami gondozásban kapott jó mintát). Itt például teljesen egyértelműen, nyilvánvalóan ki van mondva az anyai modell, mintaadás jelentősége: "A mamám nekem azt mondta Inkább fiam te vedd el Minthogy tőled vegyék el És tudom lopni nem szép dolog De dolgozni azt nem fogok" https://www.youtube.com/watch?v=I5JMu3MwvIY De biztos ők tévednek, mert a börtönlakók anyja csupa sztahanovista, hahaha.
exfahrenheit
2018. október 28. 16:42
Aki a gyerekvállaláshoz nem mérlegeli, hogy milyen az egészségügy, oktatás, az halál primitív.
duzur
2018. október 28. 11:40
Hol van manapság biztos állás? A különbség maximum annyi, hogy, ha egy nagy cégnél, hivatalnál építenek le, akkor kulánsabb útravalót kapsz mint egy kis üzletnél...
duzur
2018. október 28. 11:40
Érthetö módon, a gyorsan változó feltételek miatt is egyre több munkaadó foglalkoztat kölcsön-alkalmazottat, mert az a legrugalmasabb, legkötetlenebb számára. Ezzel általában csak a munkavállaló jár rosszúl: Egyrészt kevesebbet keres, másrészt ugy dobálják ide-oda ahogy akarják és sehol sincs módja kibontakozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!