„A német társadalom túlságosan is megváltozott az elmúlt évtizedekben” – kőkemény kritikát fogalmazott meg a német világbajnok az Eb előtt

2024. március 16. 11:01

Sallai Roland csapattársa szerint nem ismétlődik meg a 2006-os eufória.

2024. március 16. 11:01

Fotó: INA FASSBENDER / AFP

Matthias Ginter, aki a Freiburgban Sallai Roland és Szalai Attila csapattársa, azt mondta, hogy nem vár akkora lelkesedést Németországban a nyári labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, mint a 2006-os, szintén hazai rendezésű világbajnokságon.

„Nem hiszem, hogy megismétlődhet az az eufória, amit 2006-ban, a nyári mese során átéltünk az óriási szurkolói zónákkal.

A társadalmunk túlságosan is megváltozott az elmúlt közel húsz évben.

És egyébként is, valószínűleg ez olyasmi, amit nem lehet felülmúlni” – nyilatkozott az SC Freiburg védője a Sportbuzzernek.

A 30 éves, 51-szeres német válogatott játékost Julian Nagelsmann szövetségi kapitány nem hívta be a soron következő, franciák és hollandok elleni felkészülési mérkőzésre kijelölt keretébe, de Ginter azt mondta, nem adta fel, hogy ott legyen az Eb-n.

„Nagyszerű érzés és hatalmas megtiszteltetés, ha Németországért játszhatok” – fogalmazott.

A házigazda németek a magyarokkal azonos négyesben szerepelnek majd a június 14-én kezdődő kontinensviadalon, a két együttes 19-én csap össze egymással Stuttgartban. A csoport másik két tagja Svájc és Skócia. A 24 csapatos torna július 14-ig tart, a csoportokból az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik jut a 16 közé.

A 2006-os világbajnokságon a házigazda németek bronzérmet szereztek.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-88
2024. május 29. 23:30
🍓 ️ ­É­­­r­­t­é­­k­­e­l­­d­­ ­­­a­­ ­­s­z­e­x­­­i­­ ­­p­­­u­­­n­­­c­i­­­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
Epiphone
2024. március 17. 10:02
Szegeny bevandorlok mehetnek a frontra.......
Reszelő Aladár
2024. március 17. 06:19
Dehogynem lesz eufória! Milliók ünnepelnek majd az utcákon minden egyes török győzelem után!
survivor
2024. március 16. 14:04
Adolf a zsidót basztatta Ii.Adolf a migriket fogja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!