A 70 éves Pásztor József a Mandinernek: Szoboszlai Dominiknek szerencséje volt

Nyitókép: 1912elore.hu

***

A közelmúltban töltötte be 70. életévét Pásztor József, akit olyannyira tisztelnek Békés vármegye székhelyén, hogy március 15-én nem csak a „Békéscsabáért” kitüntetést kapta meg, hanem a születésnapján az utódok – miután díszsorfalat álltak a tiszteletére – 8-2-re le is mosták a Füzesabonyt – igaz, csak a harmadosztályban. Kisvártatva újabb nagy öröm érte: Zsuzsanna lánya férjhez ment. A korábbi válogatott labdarúgó, majd edző szerint balszerencsés volt a válogatottsággal, manapság más futballt körülvevő közeg.

Hogy sikerült az esküvő?

Az elmúlt időszakban rengeteg időnket elvette a szervezés, de ezzel együtt csak egy szolid, családi összejövetel volt. A szarvasi arborétumban gyűltünk össze mintegy harmincan-negyvenen, nagyon hangulatos esemény volt. Ami azt illeti, Zsuzsa nem kapkodta el a férjhez menést, de ez nem is olyan nagy baj. A játékostársaim többsége 20-22 évesen elvette élete első szerelmét, de már mindegyik elvált...  

Az ön fejében 20 évesen egészen más gondolatok járhattak, hiszen ennyi idős volt, amikor a szabolcsi Gávavencsellőn felkeresték önt az NB I-be jutott Békéscsabai Előre képviselői...

A klub akkori technikai vezetője hallott rólam, és eljöttek a szülői házhoz. Körülbelül egy órát beszélgettünk, majd utána azt mondtam: „Rendben, próbáljuk meg! Egy hónap türelmi időt adok magamnak, és ha megütöm az NB I szintjét, maradok, ha nem, csomagolok és jövök vissza a szülőfalumba...” 

Az egy hónapból immár 50 év lett, ez is bizonyítja, hogy jó alapokat kapott a vencsellői kastélyparkban...

Az volt az igazán gondtalan élet! A suli után egyből mentünk focizni, a nyári szünetben mindennap öt-hat órát játszottunk, 100 méterre volt tőlünk a Tisza, ha kimelegedtünk, csobbantunk egyet, majd folytattuk a futballt. Számomra a grófi kastély hatalmas parkja (amelyen egy salakos és egy füves labdarúgópálya is volt) volt az igazi Copacabana, itt tanultam meg a sportág csínját-bínját. Nem véletlen, hogy amikor nyolcadikban megkérdezte az osztályfőnök, hogy ki, mi akar lenni, nekem eszembe nem jutott, hogy – a többséghez hasonlóan – a cipész, az orvos vagy a tanár választ adjam. Határozottan kijelentettem: futballista akarok lenni!   

Magyarországi pályafutása alatt végig az Előre játékosa maradt, több mint 350 NB I-es meccset játszott Békéscsabán. Nehéz elképzelni, hogy nem próbálta meg elcsábítani egyetlen budapesti klub sem!

Volt olyan év is, hogy négy fővárosi klub keresett meg! S hogy miért maradtam mégis Csabán? Mert itt éreztem a legjobban magam és mindig megbecsültek. Ráadásul ide költöztek a szüleim és a testvéreim is, ezek után eszembe nem jutott, hogy elhagyjam a várost...

Kimagasló képességei ellenére csupán 9-szer volt válogatott. Nem véletlen, hiszen a hetvenes, nyolcvanas években, az Ön idejében remek irányítók játszottak a magyar futballban, elég csak a ferencvárosi Ebedli Zoltán, az angyalföldi Müller Sándor és Zombori Sándor, az újpesti Nagy László, a fehérvári Karsai László vagy éppen a tatabányai Csapó Károly nevét említeni. Ennek ellenére – nem maradt önben hiányérzet?

Elfogadtam a sorsomat. Tudomásul vettem, hogy a szövetségi kapitányok inkább a fővárosból válogattak, már csak azért is, mert Budapestről klubonként öt-hat játékos is kerettag lehetett. Mindemellett még balszerencsés is voltam, hiszen miután bekerültem a válogatottba, először a kulcscsontom, majd a lovaglóizmom szakadt el. Ezzel együtt jó pár emlékezetes találkozón léphettem pályára, egyetlen válogatott gólomat a Szovjetunió elleni barátságos mérkőzésen szereztem, de esélyünk sem volt a többek között Daszajevvel, Csivadzéval, Blohinnal felálló riválissal szemben, amely korábban Brazíliát is idegenben győzte le...   

A közelmúltban, egészen pontosan Törőcsik András temetése után azt nyilatkozta: a magyar futballisták többségét az alkohol tette tönkre, sokan egyáltalán nem sportszerű életmódot folytattak, és a kemény felkészülés helyett csupán edzegettek...

Ha már Törőcsik: a Megyeri útra öt-, hat-, nyolcezer néző csak azért váltott jegyet, hogy Törő táncában gyönyörködhessen. Ennek ellenére egy futballista akkoriban 2.400 forintot keresett havonta, ha 30 éves elmúlt, ez az összeg felkúszott 7.800 forintra. 

 Meggyőződésem, hogy ha Törőnek lett volna menedzsere, és nem csak 30 éves kora után engedik ki külföldre, biztos, hogy nem siklott volna ki ennyire az élete, és akár még ma is élhetne...

Ma már szerencsére teljesen más a közeg, népszerű és eredményes a válogatott, sorozatban harmadszor jutott ki az Európa-bajnokságra. Mire lehet képes hazánk Németországban? 

Elsősorban jó játékot várok, de hogy ez mire lesz elég, nem lehet tudni. Az mindenesetre biztató, hogy tényleg jó eredményeket érünk el, a közönség rajong a csapatért. Ezzel együtt nem lesz egyszerű a továbbjutás, elsősorban azért drukkolok, hogy ne legyenek sérültjeink, a komplett csapattal állhassunk ki, és akkor így lesz esélyünk a kiemelkedő szereplésre.

Korábbi irányítóként mi a véleménye Szoboszlai Dominikról? Mi az oka, hogy ennyire fiatalon már nem csak Európa legígéretesebb tehetségei között, hanem a lehetséges világsztárok között emlegetik?

Nagyon jó felépítésű játékos, nem alacsony, nem magas és cseppet sem mellékesen: tud futballozni! Ennek az alapja, hogy az édesapja Dominikkal már egészen kis korától kezdve, 6-7 évesen órákon át futballozott.

 Dominiknak szerencséje volt, hogy egy remek közegben nőhetett fel, de sajnos ma már rengeteg olyan impulzus is éri a gyermekeket, amelyek elterelik őket a labdarúgástól. Magyarországon egyébként sem könnyű bekerülni az akadémiákra, másrészt egy játékos – legyen bármekkora tehetség – 18 éves koráig ugyanazokkal a társakkal játszik egy csapatban, nem kell megszakadnia azért, hogy beférjen a kezdőbe, és ugyanazok az ellenfelek is. Aztán amikor 18 éves kora után bekerül a felnőtt futballba, hamar rájön, hogy ez egy teljesen más világ; ez az oka, hogy sokan abbahagyják a futballt, vagy eltűnnek a süllyesztőben...

A Békéscsaba jelenleg vezeti az NB III Dél-Keleti Csoportját, ám ha összejön a bajnoki cím, még az osztályozón is sikeresen kell szerepelni. Az NB I ugyanakkor fényévekre van, holott a legendás Kórház utcai pályán még a Ferencváros is jó néhányszor megszenvedett. Nyilasi Tibor emlegette jó néhányszor: „már annak is örültünk, ha a Viharsarokban bedobáshoz jutottunk...”  Lát esélyt arra, hogy a Csaba belátható időn belül az élvonalban szerepeljen?

Ahogy ön is utalt rá: már az is nagy öröm lenne, ha újra az NB II-ben szerepelhetnénk! Most mondhatnám, hogy a legszebb születésnapi ajándék az NB I-es tagság lenne, de erre jelen pillanatban tényleg minimális az esély. Csak abban az esetben van sanszunk erre, ha összejönne egy olyan korosztály, amelyben legalább öt, hat kimelkedő képességű tehetség szerepelne. S persze, az is jót tenne, ha az NB I létszámát felemelnék 16-ra, hiszen ez kicsit megpezsdítené a magyar futballt, megyeszékhelyek reprezentáns csapatai kapnának komoly esélyt arra, hogy újra minőségi futball legyen a nagyvárosokban...