Legújabb törésvonalaink – mi mozgatja a politika és az emberek vitáit? I. rész

2017. július 11. 09:42

A nép gazdasági sértettségének elégedetlen hangjait az egyik oldal a nemzeti tőke támogatásával és a nemzetközi tőkeérdekek elleni harccal csitította, míg a másik oldal a valódi demokrácia képviselőjeként utasította el a tömegek hangját.

2017. július 11. 09:42
Demeter András
Mindset Pszichológia

„A rendszerváltás után megszülető politikai blokkok önpozicionálása is a kelet-nyugat vagy piacliberalizáló-protekcionista vonalon ment és megy végbe a mai napig. A centrumhoz történő felzárkózás jegyében szükségszerű integráció »harca« egyfelől felépítette az ellentétes domináns blokkokat, másfelől elkezdte a szocialista jóléti intézmények felszámolását. Ez a folyamat – bármely stratégia mentén is haladt – a korábban proletarizált rétegek érdekeit kizárásos alapon sértette.

Az így kialakult alapvető ellentmondást a politikai tér két jelentősebb alakítója a saját nyelvezetével igyekezett legitimálni. A nép gazdasági sértettségének elégedetlen hangjait az egyik oldal a nemzeti tőke támogatásával és a nemzetközi tőkeérdekek elleni harccal csitította, míg a másik oldal a valódi demokrácia képviselőjeként utasította el a tömegek hangját. »Előbbi egy érzelemteli, a demokrácia formális követelményeit másodrangúnak tekintő antidemokratikus populizmus, utóbbi az érdekvédelem helyi formáit az alsóbbrendű (múltból feltörő) nacionalizmus megnyilvánulásának tekintő, aszketikus és formális demokratikus antipopulizmus formájában jelentkezett« – írja Gagyi.

Bár az ellentétek egyértelműek és talán nem is orvosolhatóak, a globális hierarchiát mégis mindkét fél elismeri, sőt annak technikáit ismétli azáltal, hogy az új világrendszer kínálta különbségeket minőségbeli különbségekké alakítja. A nemzeti oldal is elismeri a nyugati felsőbbrendűséget ám kritikával illeti értékrendszerét illetve hangoztatja a magyarságot ért igazságtalanságokat, miközben a nemzet fogalmából csoportokat zár ki. A demokratikus oldal mindenkori küzdelmeit pedig a nemzeti oldallal vívva, a nemzeti sérelmeket illegitimnek, míg a kisebbségi sérelmeket legitimnek bélyegzi. Küzdelmének másik eleme – a rasszizmus révén feltárt elmaradottságra hivatkozva – az ország balkáni leírása illetve a fejlett európaiság hiányára való hivatkozás, ezáltal a rasszizmus kiterjesztése csoporttulajdonságok mentén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2017. július 11. 11:47
Az alapvető törésvonal még okáig ott lesz, hogy kinek a felmenőit gyötörték a nyilasok, és kiét a komcsik. A szocializációja során ez óhatatlanul beleég a személyiségbe, és meghatározza a (politikai) gondolkodást, a rokon- és ellenszenveket.
zakar zoltán béla
2017. július 11. 10:46
O
Einar
2017. július 11. 10:22
"A nemzeti oldal is elismeri a nyugati felsőbbrendűséget ám kritikával illeti értékrendszerét illetve hangoztatja a magyarságot ért igazságtalanságokat, miközben a nemzet fogalmából csoportokat zár ki." Eleve kizárja magát a nemzetből, aki nem akar a nemzeti oldalhoz tartozni... Aki nem a nemzetben látja legszívesebben a vállalt sorsközösségét, az nem is értem, hogy mit reklamál, ha nemzetellenes címkét kap? Lennének már egyszer következetesek a hazaárulók...
III. Öreg Banya
2017. július 11. 10:15
Ez hülye....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!