Teherbe! – A KDNP plakátok rendhagyó műelemzése

2017. október 28. 11:47

Csak azt adhatják nekünk, ami az egész rendszerüknek a lényege: betokosodott, maradi, áldozathibáztató, nőgyűlölő, patriarchális, megszégyenítő, buta és kicsinyes narratívákat.

2017. október 28. 11:47
Szentesi Éva
WMN

Ezerszer írtunk erről, kicsit lerágott csontnak is tűnik, hogy a gyerekvállalás az bizony két embernek a döntése, felelőssége, vállalása. Az ezer vak komondor országában ez, mondjuk, nem annyira eredendően egyértelmű, mint a messzi, jóval fejlettebb északon, ahol nem ördögtől való, ha a férfi is otthon marad a gyerekkel, miután az asszony világra hozta (mármint nem a férfit, hanem a gyereket). Sőt, egyes kutatások szerint annak a férfinak jóval ritkábban jut eszébe elhagyni a családját, aki pici korától fogva többet foglalkozott a gyerekkel. Illetve olajozottabban és természetesebben működnek a patchwork-családok is. Valahol például az sem furcsa, hogy melegek örökbe fogadhatnak (bizonyított tény, hogy a gyerek nem lesz homoszexuális, amiért azt látja otthon, csak elfogadóbb), illetve bizonyos országokban más nő is kihordhatja a gyerekedet, azaz nem ütközik törvénybe a béranyaság intézménye, ami pedig azoknak a nőknek segít, akik valamilyen betegség miatt nem képesek kihordani a gyereküket (mint például én). 

Persze idehaza mi ezektől a dolgoktól nagyon távol vagyunk (sajnos hál' istennek), mint az univerzumnak a legtávolabbi pontja a Naptól, pedig a tudósok szerint az nem itt van a szomszédban. Mégis, mennyire felesleges kiakadni ezeken az »internetes plakátokon«, hiszen csak azt adhatják nekünk, ami az egész rendszerüknek a lényege: betokosodott, maradi, áldozathibáztató, nőgyűlölő, patriarchális, megszégyenítő, buta és kicsinyes narratívákat. 

Mégis, úgy éreztem, elemeznem kell őket, mert szórakoztat. És mert tudom, hogy te is keresed az értelmüket. Legalább ennyi haszna legyen. Szóval: következzen ez a négy műremek, és az, ami mögötte van. Úgy értem, igazából.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 239 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krumplifazék
2017. október 30. 11:32
Gratulálok, újabb tipikus liberális, férfiellenes hangulatot keltő, feminista okádék, ahol a rendkívül felvilágosult és öntudatos hölgyemény személyes sértésnek veszi, ha egy fogyatkozó népességű országban a csúnya állambácsi segítséget nyújt a gyermekvállaláshoz, de emellett fel is hívja a figyelmet a demográfiai problémákra. Már csak a „távozzatok a hálószobámból”, és a „ne nyúlkájatok a bugyimban bazdmeg” hiányzik.
annamanna
2017. október 30. 08:43
Ezt állította: "Nem közelített, csak beszélgettünk, egy darabig tök normálisan, aztán minden átmenet nélkül rákérdezett: szoktál arra gondolni, hogy több fiúval szeretkezel? Akkor én még szűz voltam, a férfi nemi szerv gondolata is rémisztő volt, szóval dehogy szoktam ilyesmire gondolni. De mivel megijedtem, és éreztem, hogy ezt várja, ezért igennel feleltem. Aztán elhívott az aznap esti próbára is. Hiába éreztem magam furcsán, a színház varázsa erősebb volt. Hogy én láthatom, ahogy a híres igazgató azt mondja az Eszenyinek, hogy jöjjön be jobbról.” A próba alatt leült mellé egy férfi, ugyanaz, akivel később a kocsiban találkozott. „Elkezdett Martonról mesélni, hogy milyen nehéz volt a fiatalkora, hogy ő tartotta el az anyját és hogy mennyit dolgozott ezért valami gyárban, de lám, mára idáig jutott. Mire Marton odabökte nekem, hogy na, menjünk, én már úgy éreztem, igazi hőssel állok szemben, és boldog lehetek, ha hozzám szól. Innentől a történet már ismert: fehér BMW, löttyedt hímtag, puszild meg.”" https://tldr.444.hu/2017/10/22/vegig-fognom-kellett-a-nemi-szervet-amig-a-rendezeset-nezte "Fiatal voltam szűz naív és rajongtam a színházért boldog voltam, hogy beengedtek megnézni egy próbát" http://24.hu/szorakozas/2017/10/14/egy-magyar-szinesznot-is-zaklatott-egy-szinhazigazgato/
Morgen
2017. október 29. 23:44
Meccsoda magabiztosság! Remélem, neki már a drón hozza a kisbabát!
Conduct
2017. október 29. 09:21
Fotón többet igér pedig mint a Selmeczi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!