Isztambuli Gender Egyezmény? Kuka!

2020. július 28. 13:41

A trend egyértelmű: a nagyok még jobban kivonják magukat a rájuk nézve hátrányos nemzetközi egyezményekből.

2020. július 28. 13:41
Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán
Mozgástérblog

„A nemzetközi jogot az államok közötti viszonyok szabályozására találták ki. Idővel ez is megváltozott és a globalista ideológia trójai falovává vált. Nem csoda, ha Trump elnök szabadulna a hidegháború, vagy a globalizáció tetőzése idején kötött, előnytelen egyezményektől. Mint ahogyan a magyar és lengyel szuverenista kormány is. A lengyel kormány ki akar lépni az Isztambuli Egyezményből. A hír mögött egy folyamat látszik, amely a nemzetközi jogot visszaterelné eredeti medrébe. Az ugyanis az államok közötti viszonyokat szabályozza, ám az utóbbi időben soft politics eszközzé silányult és a globalista NGO-k homokozójává vált.

A képlet ismerős: az egyik kitalálja, a másik egyetemi tanszéke vagy NGO-ja ajánlásokat fogalmaz meg. A harmadik politikusként az ajánlást törvénybe vagy nemzetközi szerződésbe foglalja. Innentől kezdve az ajánlás kötelezővé válik, aminek a betartását az »érzékenyített« bíróságok kényszerítik ki. Ezt látjuk az EU-ban, és — sajnos — ezt látjuk a nemzetközi szervezetek szintjén is. António Guterres ENSZ-főtitkár nemrég ki is mondta, hogy »világkormányra van szükség«, az oda vezető út pedig nemzetközi szerződésekkel van kikövezve. Sokaknak pont ebből lett elege.

Trump elnök az USA számára előnytelen szerződéseket sorra mondja fel és köt — országa erejét felhasználva — előnyösebbeket. Az unilaterális szemléletet felváltja a bilaterális, ahol az USA politikai és gazdasági ereje jobban érvényesül. A globalista ideológia az ezzel fertőzött nemzetközi szervezeteken keresztül is érvényesül, ezért blokkolja Trump pl. a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) működését azáltal, hogy meggátolja a választott bíróság új bíráinak kinevezését. Az elnök az Egészségügyi Világszervezetből (WHO) egyenesen ki is léptette az USA-t. Egy másik nagyhatalom is szkeptikus a globalista nemzetközi jog szabályozó erejével kapcsolatban. Az új orosz alkotmány szerint mostantól a nemzetközi joggal szemben az orosz jog élvez primátust, így a kettő ütközésekor az alkotmánybíróságnak kell döntenie.

A trend egyértelmű: a nagyok még jobban kivonják magukat a rájuk nézve hátrányos nemzetközi egyezményekből. Logikus, ha a többi szuverenista kormány is így tesz. Magyarország ebben is úttörő szerepet vállalt. Nem csatlakoztunk a népvándorlás előtt kaput nyitó, illetve a migránsoknak az őslakosokkal egyenlő jogot adó ENSZ Migrációs és Menekültügyi Egyezményekhez. Az Országgyűlés nemrég az Isztambuli Egyezmény ratifikációját utasította el, aminek gender ideológiája szembemegy az Alaptörvény családképével. A lengyel kormány bátor szándéka biztató jel és azt mutatja, hogy legfőbb ideje a pervertált nemzetközi és európai uniós jogot eredeti medrébe terelni. A járvány ugyanis megmutatta, hogy még mindig a nemzetállam tudja polgárait a legjobban megvédeni, ezért azt erősíteni kell és nem gyengíteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyúlgerinc
2020. július 29. 13:42
Van erre példa osztrák magyar viszonylatban is.
Szuverén maffiaállam
2020. július 28. 22:49
Mozgástérblog? Kuka!
BőröndÖdön
2020. július 28. 19:11
Zoli okos fiú,kár,hogy fölfalta a NER...:(
ivanabozgor
2020. július 28. 17:34
"szuverenista"... nincs szuverenizmus gyerekek, hanem a globális tőkének való aláfekvés. lásd a munka törvénykönyvének felvizezése majd teljes szétverése, a multik érdekei szerint. jön a klímakatasztrófa, hova fokozni még a "termelékenységet"? álljatok át a kisközösségi önnfentartásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!